Teljes gőzzel halad az IBM és a Maersk blokklánca

Az IBM két nagy szállítmányozási céget is felvett, hogy csatlakozzanak ahhoz a blokkláncplatformhoz, melyet a Maersk szállítmányozási óriással közösen fejlesztenek.
A Hapag-Lloyd és a szingapúri Ocean Network Express (ONE) – a világ ötödik és hatodik legnagyobb szállítmányozói – kedden jelentették be, hogy hozzákezdenek TradeLens-blokklánc használatához.

A világ legnagyobbjai is beszálltak

A top 5 szállítmányozók közül korábban csatlakozott CMA CGM, és MSC mellett így újabb cégek kerültek fel az egyre bővülő listára.
A TradeLens 2018 elején indult a Maersk hamburgi leányvállalata és az Asia’s Pacific International Lines (PIL), a világ jelenleg 17. legnagyobb szállítmányozási cégének részvételével.
A tavalyi év során az IBM TradeLens platformja nagy nehezen meggyőzte a Maersk versenytársait is a csatlakozásról. Ők ugyanis húzódoztak attól, hogy a lánc az IBM és a Maersk tulajdonában van.
Ilyen vagy olyan módon, de azóta félretették az üzleti konkurenciából származó aggodalmaikat.
A TradeLens fedélzetén mára 15 óceáni szállítmányozó cég szerepel, köztük a világ legnagyobbjai. Az együttműködésben részt vesz többek között a ZIM, KMTC, Safmarine, Sealand, Seaboard Marine, Namsung, Boluda, és az APL.

Voltak nehézségek

Todd Scott, az IBM ellátásilánc-megoldásokért felelős alelnöke elmondta, rengeteg munkájuk volt az irányítási jogokkal kapcsolatban. Fontos ugyanis az adatbiztonság, miközben a külső hozzáféréseket kell biztosítani. Ezeket aztán szinkronba kellett hozni a szállítmányozási iparág bevett szabványaival.
A tulajdonviszonyokkal kapcsolatos változásokról szóló kérdésekre válaszolva elmondta:

„ A tulajdonviszonyok nem változtak. A TradeLens még mindig egy közösen birtokolt termék, szolgáltatás, az IBM és a Maersk tulajdonában. Ebben a viszonylatban egyáltalán nem változott semmi.”

Martin Gnass, a Hapag-Lloyd technológiai igazgatója elmondta, miszerint „a TradeLens jelentős előrelépés a legjobban várt iparági változások között, beleértve a partneri kapcsolatokat is”.
Ahogy egy, a Hapag-Lloyd szóvivője által írt közleményben olvashatjuk:

„A TradeLens ügyét megvizsgálva, a többi nagy céghez hasonlóan nekünk sem tetszett nagyon az IBM és a Maersk által ajánlott irányítási metódus. Időközben azonban változtattak a feltételeken, és így számunkra is elfogadható lett a platformhoz történő csatlakozás.”

A szóvivő egyéb részletekről nem kívánt beszélni, üzleti titoktartásra hivatkozva.
Todd Scott azonban előállt egy elmélettel, amely megmagyarázhatja a TradeLens mostanában látható erősödését.
Szerinte a szállítmányozási és logisztikai üzletág nagy játékosai összehasonlították az elérhető megoldásokat, és arra jutottak, hogy az IBM blokkláncplatformja a legjobb ajánlat.

„Volt néhány egyéb projekt, amely felkelthette a cégek érdeklődését, ezek azonban nem mutattak fel olyan elvárt eredményeket, amelyekre a TradeLens képes volt. Ezek tehát lekerültek a pályáról.”

Az egyik legnyilvánvalóbb pilot-program ezek közül az Accenture által futtatott blokklánc volt, amelyet az APL használt, és a KuehneNagel is bérelt.

Mostanra az APL, illetve anyavállalata, a CMA CGM is a TradeLens felhasználói.

Mit érzékel ebből a fogyasztó?

Az IBM két nagy elosztott főkönyvi technológiát használó szolgáltatása – a Walmart által támogatott Food Trust, és a TradeLens tengeri szállítmányozási platform – már élesben üzemel, hatalmas mennyiségű adatot dolgozva fel naponta. Felmerülhet a kérdés, hogy fogyasztói oldalon mikor fognak ezek az erőfeszítések gyümölcsöt hozni?

„Várakozásaink szerint az előnyök már a küszöbön vannak – fogalmazott Todd Scott –, anélkül, hogy részleteket vagy pontos időpontot mondanék. Hiszem, hogy ez az ökoszisztéma újabb értéket fog adni a kereskedelem számára, mégpedig határozottan a nem távoli jövőben.”

OIvastad már? Automatizált kriptoeladás a MrCoin weboldalán

Forrás: coindesk.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Csendes vihar a kriptopiacon? Japán lehet a következő nagy trigger

A kriptopiac most egy olyan szakaszba lépett, ahol már nem önmagában a chartok diktálnak. A háttérben egy sokkal nagyobb erő kezd kirajzolódni: a globális likviditás...

Olajár-sokk jöhet – a Bitcoin sincs biztonságban?

A Bitcoin az elmúlt hetekben meglepő erőt mutatott, különösen annak fényében, hogy a Közel-Keleten kialakult konfliktus az egyik legnagyobb geopolitikai sokk volt az idei évben....

Dolgozóinak 12%-át mesterséges intelligenciával helyettesíti a Crypto.com

A Crypto.com mintegy 12%-kal csökkentette a munkaerő létszámát. Ez része annak a szélesebb törekvésnek, hogy a mesterséges intelligenciát beépítsék a működésükbe. Kris Marszalek vezérigazgató figyelmeztetett:...

Újjáéledhet-e a bikapiaci remény a bitcoin árfolyamában?

A bitcoin 76.000 dollárig emelkedett, ami újraélesztette a befektetők optimizmusát. Az onchain adatok azonban azt mutatják, hogy ez még csak a korai felépülés része lehet,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.