Az Ethereum túlszárnyalhatja a Bitcoint januárban?

Az elemzők izgatottan beszélnek arról, hogy az Ethereum 2025 első negyedévében felülmúlhatja a Bitcoin teljesítményét.

A 2024-es év viszonylag csendesen telt az Ethereum számára, mindössze 47%-os növekedést produkált, és nem tudta áttörni a 4000 dolláros szintet.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Úgy tűnik azonban, hogy a helyzet változni fog.

Ellenállás?

Miközben a Bitcoin 2024 decemberében új történelmi csúcsot állított be 120%-os növekedéssel, az Ethereum készen áll arra, hogy egy hónappal később átvegye a reflektorfényt.

Elemzők szerint, amíg a Bitcoin konszolidációs szakaszban van, az Ethereum megteheti a következő lépést.

Az egyik elemző, aki „Daan Crypto Trades” néven ismert az X-en, rámutatott, hogy az ETH általában jelentős mozgásokat produkál az első negyedévben, még akkor is, ha korábban a BTC-vel szemben gyengébben teljesített.

ethereum
Forrás: X

Jelenleg az ETH/BTC arány 0,035 körül mozog, de sokan bíznak a javulásban.

A múltbeli bikapiacokon, például 2020-ban és 2021-ben, az Ethereum gyakran az úgynevezett altszezon kezdetét jelentette.

Ethereum előrejelzések

Az Ethereum közösségi tanácsadója, Anthony Sassano szintén optimista.

Azt jósolja, hogy az ETH idén elérheti a 15.000 dolláros szintet, főként az Ether ETF-ek által várt 50 milliárd dolláros beáramlásnak köszönhetően, és azt is megemlítette, hogy nagy pénzügyi intézmények kezdtek az Ethereum platformjára építeni, sőt, néhány ország is bejelentheti, hogy ETH-t tart a kincstárában.

Nem csak Sassano hisz az Ethereum erejében. A Steno Research szerint az ETH ára 2025-ben elérheti a 8000 dollárt, mivel egy újabb altszezon iránti optimizmus növekszik.

Az Ethereum alapítója, Stani Kulechov szerint az év egyik legfontosabb eseménye a közelgő Pectra frissítés lesz.

Ez a fejlesztés lehetővé teszi, hogy a felhasználói fiókok úgy működjenek, mint az okosszerződések, ami jelentősen javíthatja az Ethereum felhasználhatóságát.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és videóinkról– kövess minket az Instagramon is!

Piaci erők

Jelenleg az ETH ára körülbelül 3400 dollár körül mozog, de december 20. óta stagnál, miután visszaesett a 4000 dolláros szintről.

Ennek ellenére sokan remélik, hogy a január végre friss lendületet hozhat.

A történelmi adatok szerint az Ethereum gyakran erősen teljesít az első negyedévben, átlagosan 92%-os növekedést produkálva 2017 óta.

Ha a mostani előrejelzések beválnak, és az intézményi érdeklődés tovább növekszik, könnyen elképzelhető, hogy az Ethereum a reflektorfénybe kerül, míg a Bitcoin háttérbe szorul.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Illegális kriptoreklámok árasztják el az Egyesült Királyságot

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin 365 napos mozgóátlag fölé tört

A bitcoin olyan technikai határt tört át, amely a korábbi ciklusokban rendre a tartós emelkedés kezdetét jelezte. A BTC szeptember 22-én először zárt a 365...

A MoonPay felvásárlása ajtót nyit a tokenizált piac felé

A MoonPay most már nem csupán a kriptovásárlás háttér-infrastruktúráját építi: a vállalat a szabályozott értékpapírpiac felé nyit, és több mint 60 millió dollár értékűre becsült...

A Solana DEX-forgalma már megelőzte a NYSE-t

A Solana hálózatán zajló tőzsdei aktivitás olyan szintre lépett, amelyet a hagyományos piacok már nem hagyhatnak figyelmen kívül. A decentralizált tőzsdék heti tranzakciószáma először haladta...

Tokenizált betétek: közös rendszert tesztel Kanada

Kanada legnagyobb bankjai most közösen próbálják meg a blokkláncra költöztetni a hagyományos bankbetéteket – és ezzel a digitális pénz egyik legfontosabb, intézményi felhasználási területét tesztelik. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.