Az Ethereum ára elérte a 3300 dollárt

Az Ethereum ára ismét átlépte a 3300 dollárt, mivel nagy várakozások övezik a spot Ethereum ETF-ek jóváhagyását és bevezetését.

Ez ráadásul akár ezen a héten meg is történhet!

Készüljünk az Ethereum hangulatra?

A cikkírásakor az árfolyam 3330 dollár körül mozog, ami 16%-os növekedést jelent a múlt heti 2909 dolláros árhoz képest.

A kereskedők nagy örömére. Nate Geraci ETF-elemző és egyben az ETF Store elnöke a közösségi médiában osztotta meg, hogy véleménye szerint nyolc spot ETH ETF-et is jóváhagyhatnak a mostani hét végéig.

Július 14-i bejegyzésében Geraci kifejtette, hogy nem lát okot a további késedelemre.

„A héten jöhet a spot Ethereum ETF. Nem tudok semmi konkrétumot, de indokot sem látok a további késlekedésre.”

Hegyekben áll a papírmunka

Egy, a helyzethez közel álló anonim forrás szivárogtatta ki a sajtónak, hogy ezek a spot ETH alapok valószínűleg hamarosan elindulhatnak, mégpedig lehet, hogy már ezen a héten.

A múlt héten több kibocsátó, köztük a VanEck és a 21Shares, benyújtották módosított regisztrációikat azzal a reménnyel, hogy megkapják az SEC végső jóváhagyását ezeknek az ETF-eknek a listázására.

A Bitcoin ETF-ek esetében az ilyen jellegű módosítások voltak az utolsó simítások a tényleges jóváhagyás előtt.

Sok elemző úgy véli, hogy ezeknek az ETF-eknek a bevezetése növelni fogja az ETH árát az elkövetkező hónapokban, ahogy az a BTC esetében is történt.

Tom Dunleavy, az MV Global kripto-befektetési cég ügyvezető partnere elmondta, hogy ezek az alapok akár 10 milliárd dollár új befektetést is hozhatnak, és ez a friss tőkeinjekció várhatóan új csúcsokra emelheti az Ethereum árát az év végére.

Kik lesznek a vevők?

Dunleavy azt is megemlítette, hogy az Ethereum ETF-eket könnyebben elfogadhatja majd a Wall Street, mint a Bitcoin ETF-eket.

ethereum
Forrás: X

Az ETH funkciói, mint a cash flow generálás és a technológiai részvényhez vagy internetes kötvényhez való hasonlítás, érthetőbbé teszik a hagyományos befektetők számára, mint a Bitcoin digitális arany narratívája.

„Úgy gondoljuk, hogy erős vásárlási nyomás jelentkezik majd, egy sokkal világosabb narratívával, amelyet a hagyományos befektetők megértenek. Az ETH esetében van cash flow. Lehet technológiai részvényként, a kriptovilág app store-jaként vagy internetes kötvényként leírni. Ez sokkal könnyebben elmagyarázható a pénzügyi tanácsadók számára, mint a digitális arany.”

Dunleavy úgy véli, hogy bár az Ethereum árfolyama az elmúlt 18 hónapban egyértelműen elmaradt a Bitcoin mögött, gyorsan felzárkózhat az ETF-ek bevezetése után.

Ráadásul az erős vásárlási nyomás és az ETH körüli egyértelműbb narratíva is segíteni fog, hogy a pénzügyi tanácsadók és befektetők körében is egyre nagyobb teret nyerjen.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Ez a három altcoin 5 dollár alatt képes 1 000 dollárból 10.000 dollárt csinálni egy hónap alatt

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Egy szakértő szerint küszöbön áll az XRP gazdasági áttörése

Egy szakértő élénk vitát indított a kriptoközösségben, amikor azt javasolta, hogy az XRP-tulajdonosok példátlan vagyonra tehetnek szert, akár milliomosok vagy milliárdosok is lehetnek. Szerinte az Egyesült Államok...

Egyre inkább japánra figyelnek az amerikai befektetők

Japán egyre megbízhatóbb mércévé válik a digitális eszközök piacán. Makrogazdasági szempontból a közelmúltbeli japán kamatemelés, a rekordmagas amerikai hozamok és a jen 6%-os gyengülése miatt Japán...

Új rekordot döntött az Ethereum hálózati aktivitása

Az Ethereum 2025. december 24-én érte el a legmagasabb láncon belüli aktivitását. Az árfolyam eközben 3000 dollár körül mozgott, és nehezen tudta visszanyerni korábbi csúcsait. A rekord...

A Solana és a Hyperliquid blokkláncok termelték a legnagyobb bevételt 2025-ben

Két nagyon különböző blokklánchálózat tűnik ki 2025 legnagyobb bevételtermelőjeként: a Solana és a Hyperliquid. A CryptoRank adatai szerint a Solana idén 1,3 milliárd dollár bevételt termelt....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.