Az Ethereum-alapító Vitalik Buterin a világ legbefolyásosabb emberei közé került

A Time magazin évente frissülő listájára került fel olyan szereplők társaságban, mint Harry herceg, az énekes Billie Eilish, vagy az olimpiai sportoló Simone Biles.
Az idei, 2021-es listán Buterin az innovátorok közé került be. Itt találjuk még az Nvidia ügyvezetőjét, Jensen Huangot, és a Tesla vezetőjét, Elon Muskot is.
A Reddit alapítója, Alexis Ohanian úgy jellemezte Buterint, mint a 400 milliárdos értéket elérő hálózat egyik létrehozóját, akinek az okosszerződéseket, dappokat, és az NFT-ket is köszönhetjük.

Senki sem tudja megmondani, hogy mi mindenre lesz használható az Ethereum, de egyetlen ember ötlete is elég volt, hogy elinduljon. Azóta egy új világ született meg, amely új utakat nyit a blokklánc-technológia hasznosítására.”

A régóta működő magazin a jelek szerint egyre nyitottabbá válik a kriptoipar befogadására, és az arról szóló publikációkra.
Idén márciusban egy álláshirdetésük is megjelent, amelyben a „bitcoinhoz és a kriptopénzekhez értő pénzügyi vezetőt” kerestek.

Emellett három, az újság címlapja által ihletett NFT-t is aukcióra bocsátottak.
Nem sokkal ez után lehetővé tették, hogy a digitális előfizetőik kriptopénzzel is fizethessenek. Partnerségre léptek a Grayscale eszközkezelővel, az ő segítségükkel az előfizetési díjként kapott bitcoint a saját pénztartalékaik között fogják tartani.
A jelenlegi elnök, Keith Grossman úgy fogalmazott, hogy „a magazin még nem igazán döntötte el, hogy mit is csináljon majd a kriptókkal”.
Első alkalommal 1923 jelent meg az újság, azóta az USA-ban egyfajta intézménnyé vált, a befolyásos emberek, szervezetek bemutatásával. Világszerte nagyjából 20 millió előfizetővel rendelkeznek.

Olvastad már? A Bitcoin energiafogyasztása idén már meghaladta a 2020-as értéket

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Trump-megállapodás felrobbantotta a CRO-t – aztán jött a 70 milliárdos sokk

Ma egy sajtóközleményben a Trump Media bejelentette, hogy a tervezett ETF-jei és tőzsdén kereskedett termékei az „Amerikában készült” digitális eszközökre fognak összpontosítani, és az év...

Az orosz jegybank teljes kriptotilalmat követel – Moszkva bezárja a digitális kereskedést?

A kriptopiac újra lendületbe jött egy hosszabb medvés konszolidáció után, élén a Bitcoinnal (BTC). A CoinMarketCap adatai szerint a globális kriptovaluta-piaci kapitalizáció 2,86 billió dollárra...

4 ok, amiért a Bitcoin ralija megállt 89.000 dollárnál

A hét eleje kifejezetten pozitívan indult a Bitcoin számára, hiszen az árfolyam több ezer dollárral emelkedett a hétvégi stagnálás után, és elérte a 89.000 dollár...

A top elemző szerint az XRP 11.328%-kal emelkedhet 280 dollárra 2025-re

A Dark Defender néven ismert kriptoelemző komoly izgalmat váltott ki az XRP közösségben azzal a merész előrejelzésével, hogy a kriptovaluta akár 11.328%-kal is emelkedhet, és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.