Az ausztrál hatóságok szerint a kriptopénzek értékpapírnak számítanak

Az ausztrál tőzsdefelügyelet, az ASIC elnöke nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a kriptopénzek értékapírnak számítanak, így az ő hatáskörükbe tartoznak.

Joe Longo emellett azt is elmondta, a befektetők nagy többségének fogalma sincs arról, hogy mit vásárol, amikor kriptóba fektet.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Longo szerint ma az az elterjedt nézet, hogy a kriptoipar nem szabályozott, de ez tévedés, mert bár ténylegesen nincsen akkora mértékű felügyelet alatt az iparág, mint a hagyományos pénzügy, az ASIC fennhatósága a kriptoiparra is kiterjed, mivel a kriptopénzek valójában értékpapírok.

A Sky News számára adott interjúban Longo azt is elmondta, hogy a bíróság miért döntött úgy, hogy semmissé teszi a Finder Wallet ellen indított polgári pert, amelyet az ASIC kezdeményezett, és akik fellebbeznek is a bírósági döntés ellen.

A hatóság nézőpontja alapján a Finder úgy folytatta a Finder Earn kampányát, hogy nem rendelkezik az ehhez szükséges engedélyekkel, regisztrációval. Az azóta leállított program így a megfelelő fogyasztóvédelmi intézkedésen nélkül futott

A hatóság vezetője az interjú során megismételte a hivatalos álláspontjukat, amely alapján megfellebbezik a bíróság döntését, mivel szerintük az ASIC az illetékes ebben az ügyben.

„Mi úgy gondoljuk, hogy a Finder Earn terméke valójában értékpapírnak számít, és mivel az, ezért a szabályozás rá is érvényes. Az eljáró bíró máshogyan döntött, de ez a döntés könnyen vitatható. A cégnek nincs engedélye ilyen tevékenységre, és mi egy erős üzenetet akarunk küldeni az iparág résztvevőinek, hogy figyeljenek oda, hogyan promótálják a kriptotermékeiket. Nem akarjuk, hogy azt higgyék, nincsenek szabályozva, mert valójában nagyon is vannak.”

Longo aggodalmait fejezte ki amiatt is, hogy világszerte emelkedés tapasztalható a kriptopénzekhez köthető csalások számában.

A már sokszor hallott és ezerszer megcáfolt nézetet is megismételte, amely szerint a kriptopénzek gyakran pénzmosáshoz vagy bűncselekményekhez vannak használva.

Megnyugtatta viszont a nyilvánosságot, hogy a hatóság továbbra is figyelemmel kíséri az iparág fejlődését, és felhívja a figyelmet az esetleges visszásságokra.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Hogyan lehet pénzt keresni az interneten? A BluestoneMining megtanítja, hogyan lehet napi 1000 dollárt keresni

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Stratégiai tartalék marad: az USA nem likvidálta a lefoglalt BTC-t

Az Egyesült Államok kormánya hivatalosan is megerősítette: nem értékesítette azokat a Bitcoinokat, amelyeket a Samourai Wallet ügyében foglalt le. A bejelentés egy korábbi piaci találgatásra...

Bitcoin nélkül bukás? Michael Saylor szerint a válasz egyre inkább igen

A vállalati Bitcoin-kincstárstratégiák körüli viták újra felerősödtek, miután Michael Saylor, a Strategy elnöke nyíltan szembement a kritikákkal. A What Bitcoin Did műsorában Saylor világossá tette:...

Egy kritikus szerint a Bitcoin 7–11 éven belül összeomolhat

Egy új, elég borús hangvételű elemzés kavarta fel a kriptós állóvizet. Justin Bons kriptoelemző szerint a Bitcoin jelenlegi gazdasági és technikai modellje 7–11 éven belül...

Kriptokereskedés szolgáltatást indít Belgium második legnagyobb bankja

A KBC Group (Euronext Brussels: KBC) 2026. február 16-án elindítja a kriptokereskedési szolgáltatásait. Belgium második legnagyobb bankja, amely több mint 300 milliárd dollárnyi vagyont kezel,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.