Az AriseCoin alapítója csalásért megy börtönbe

Jared Rice, az AriseCoin elindítója több, mint 4 millió dollárt csalt ki a befektetőitől, ezért pedig bíróság elé kellett állnia.
5 év börtönre ítélték, amelyet egy texasi szövetségi létesítményben kell letöltenie.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Rice egyben az ügyvezetőjeként is dolgozott az AriseBank vállalatnak, amely saját bevallása szerint a világ első decentralizált bankja, most pedig arra kötelezték, hogy fizesse vissza a pénzt a befektetőinek.
A bírósági adatokból kiderül, Rice beismerte, hogy hazudott a befektetőknek, mikor azt állította, hogy az AriseBank szabályozott, felügyelt, biztosított folyószámlákat biztosít, valamint hagyományos banki szolgáltatásokat, például Visa bankkártyát.
Az AriseBank viszont semmiféle vonatkozó engedéllyel nem rendelkezik Texas államban, nincs befektető-védelmi biztosítása, és a Visa-val sem áll semmilyen kapcsolatban.
Az ügyészség rámutatott, hogy Rice a befektetők pénzét saját célra használta fel, utazásokat finanszírozott belőle, ahelyett, hogy a bankra fordította volna.
Alapítóként el kellett volna mondania azt is a befektetőknek, hogy korábban már ítélték el csalásért, amelyet internetes vállalkozással követett el.

Bajban az ICO-promóterek

Ez az eset is beleillik a hatósági intézkedések sorába, amelyeket a különböző kriptós ügyekben folytatnak az Államokban. A legtöbb a 2017-es ICO-láz során indult.
Az ismert tech-vállalkozó és szoftverfejlesztő, az azóta elhunyt John McAfee szintén meg lett vádolva az ilyen pump-and-dump sémákban való részvétellel, a közösségi média-fiókjain keresztül.
Az ügyészség őellene adócsalás, pénzmosás és csalás vádjával nyomozott.

Olvastad már? Októberben jöhet a bitcoin ETF

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A perpetual DEX-ek fel fogják falni a hagyományos pénzügyeket 2026-ra?

A decentralizált pénzügyek világában van egy szegmens, amely csendben, de nagyon határozottan nő, a perpetual DEX-ek, vagyis az örökös határidős ügyleteket kínáló decentralizált tőzsdék. A...

Hatórás leállás után újraindult a Sui blokklánc – mi történt valójában?

A Sui blokklánc több mint hat órán át teljesen leállt, mielőtt a fejlesztőknek sikerült újraindítaniuk a hálózatot. Bár a Sui Foundation szerint a rendszer most...

Animoca bevásárolt, az NFT-piac megmozdult – fordulópont lehet 2026 eleje

Az Animoca Brands újabb egyértelmű jelét adta annak, hogy hosszabb távon számol az NFT-szektorral. A vállalat felvásárolta a digitális játékokra és gyűjthető tartalmakra fókuszáló Somót,...

Vitalik Buterin szerint most jött el a decentralizált web ideje

Vitalik Buterin ritkán szólal meg úgy, hogy ne technológiáról, árfolyamról vagy új narratíváról beszéljen. Most mégis ezt tette. Egy friss X-posztban egészen 2014-ig ment vissza,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.