Akár 70 emeletes is lehet a Tether Tower, amit Salvadorban építene a stablecoin-kibocsátó

A USDT, a közel 140 milliárd dollárt érő szilme (stablecoin) mögött álló Tether további részleteket közölt a Tether Tower nevű felhőkarcoló építéséről és annak jövőjéről Salvadorban.

Paolo Ardoino, a vállalat vezérigazgatója tisztázta, hogy az épülettel, amely akár 70 emelet magas is lehet, a vállalat bizonyítani szeretné Bukele elnöknek a kriptoipar iránti elkötelezettségüket.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


„Fontosnak tartom, hogy itt az infrastruktúrába fektessünk be. A torony az ország jólétének és növekedésének szimbóluma lesz” – mondta Ardoino a helyi sajtónak. Megerősítette, hogy a Tether nem akármilyen épületre fogja feltenni a logóját.

Ardoino az épület méretének okát is elárulta. Nem a Tether lesz az egyetlen házigazdája az épületnek, hiszen a Tether nyomdokaiba lépő további cégek is ott kapnak majd helyet, bár azt nem árulta el, hogy mely vállalatokról lehet szó.

Paolo beszélt a vállalat salvadori küldetéséről is. Kijelentette:

„Azért vagyunk itt, hogy az országba fektessünk be. A torony egy példa, de sok embert akarunk felvenni, mert a tornyot meg kell tölteni emberekkel. Már most is alkalmazunk embereket, hogy segítsenek nekünk a megfelelési kérdésekben és a technológiai részlegeken.”

A Rumble, a Tether által támogatott vállalat szintén irodát szeretne nyitni Salvadorban, és helyi munkatársakat alkalmazni.

Nemrég kötöttek megállapodást a helyi kormánnyal, hogy felhőalapú számítástechnikai szolgáltatásokat kínáljon.

Ardoino ezzel összefüggésben kiemelte a nemzet kriptovalutával kapcsolatos álláspontjának jelentőségét is.

„Stabilitásra és megfelelő szabályozási keretre van szükségünk, és Salvador azon kevés országok egyike, amelyek valóban megértették a digitális eszközökben rejlő lehetőségeket” – bizonygatta Ardoino, ezzel indokolva a székhelyének Salvadorba költöztetését.

„Ez a jövő országa. Hiszem, hogy Salvador és Latin-Amerika a világ jövőjének egyik fő terepe lesz. Európa hanyatlóban van” – zárta Ardoino.

Olvastad már? Újra felfelé ível a bitcoin, meddig tarthat a lendület?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az ismert Bitcoin elemző felhagyott az önálló tárolással – túl macerásnak találta a privát kulcsokat

A népszerű Bitcoin-elemző, PlanB bejelentette, hogy minden Bitcoinját áthelyezte saját tárolásból az új spot Bitcoin ETF-ekbe. Ez sokakat meglepett, hiszen a kriptoközösségben az önálló tárolás...

3 altcoin, amely robbanás előtt áll márciusban: XRP, Polkadot és egy AI-projekt, amely 100x növekedhet

Vendégbejegyzés A kriptopiac a Trump kereskedelmi háborúit követően kezd helyreállni. Az XRP árfolyama emelkedik a Ripple ETF jóváhagyásáról szóló hírek hatására, míg a Polkadot erősödő bikás...

Az USA digitális eszközkészletet építene – a Bitcoinnak kellene az élen állnia?

Az Egyesült Államok kormánya egy digitális eszközökből álló tartalék létrehozását fontolgatja, és úgy tűnik, hogy ennek első számú eleme a Bitcoin lehet. Martins Benkitis, a...

Az argentin Javier Milei ráfázhat a Libra érme támogatására 

Vendégbejegyzés A Libra Solana-alapú mém érme, melyet az argentin elnök, Javier Milei is támogatott - alig pár órával azt követően omlott össze, hogy elérte a 4,5...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.