A SEC szerint fontos lenne szabályozni a kriptós vállalatokat

Gary Gensler, a SEC, az USA Tőzsdefelügyeletének az elnöke kifejezte a fontosságát annak, hogy a kriptoeszközök kibocsátói, illetve azok közvetítői megfelelő módon működjenek együtt a törvényhozókkal.

A véleménye hasonló ahhoz, amelyet az Államkincstár Pénzügyi Stabilitásért Felelős Bizottsága, az FSOC is hangoztat, és amely szerint a hatóságoknak be kellene tartatni a jelenlegi szabályokat is a kriptoipar vállalkozásaival.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Gensler a héten találkozott az FSOC tisztviselőivel, és itt hosszasan tanácskoztak a kriptopénzekről, a kriptoiparról is.

„A kriptoipar esetén nincsen semmi, amely összeférhetetlen lenne az értékpapír-törvényekkel. A befektetőkre mégis nagy kockázat vár, hiszen a terület nagyon spekulatív, volatilis, és a piaci szereplők jobbára nem követik a szabályokat. Ezért lenne fontos, hogy a kriptoeszközök kibocsátói, illetve azok közvetítői ugyanúgy törvényi megfelelésre legyenek kötelezve. A kriptopiaci kockázatok most úgy tűnik, hogy nem tudnak átterjedni a hagyományos pénzügyi rendszerre, de fenn kell tartanunk a lehetőséget, hogy ez akár meg is történhet.”

Gensler és a SEC a kritikák kereszttüzébe került, hogy nem voltak képesek megelőzni az FTX bedőlését, annak ellenre, hogy a SEC szakértői, és maga Gensler is, számos találkozón vettek részt a tőzsde vezetőségével.

A hatóság múlt héten emelt vádat a tőzsde alapítója, SBF ellen, csalásért, és le is tartóztatták őt a Bahamákon.

Tom Emmer kongresszusi képviselő viszont nyilatkozatot követelt Genslertől, hogy mekkora károkat fog még okozni az elégtelen kriptós szabályozása.

Az FSOC nemrégiben hozta nyilvánosságra a 2022-es jelentését. Gensler úgy kommentálta ezt, hogy ők kifejezetten egyetértenek a szervezet ajánlásaival, és támogatja a törekvéseit.

„A Tanács kiemelte a szabályok betartatásának a fontosságát, és a már jelenleg is létező törvények alkalmazását a kriptoipar esetén is.”

Az FSOC több pontot is azonosított, ahol a jelenlegi szabályok hiányosak, és nem megfelelően kezelik a kriptopiacot.

A szakértők elmondása alapján a törvényhozóknak biztosítania kell a szövetségi hivatalok számára, hogy megfelelő pénzügyi felügyeletet biztosítsanak a kriptopiac felett, és azon kriptoeszközök esetén, amelyek nem minősülnek értékpapírnak.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Karácsonyi kuponkód 15% kedvezmény: KaracsonyKw

Az Államkincstár szerint is fontos lenne a megfelelő szabályok kidolgozása, hiszen most már számos kriptoipari vállalkozás létezik, amely hasonló területen tevékenykedik, hasonló szolgáltatásokat kínál, mint a hagyományos pénzügy, viszont annak a szabályai nem vonatkoznak rá, és nem is létezik konzisztens jogi keretrendszer, amelybe beleillenének.

Múlt héten két képviselő, köztük a hírhedten kritikus Elizabeth Warren bemutatott egy új törvényjavaslatot, amely a pénzmosás-elleni küzdelemre összpontosítana.

A kriptóhoz értők szerint a törvény teljesen átlátszó támadás a magánszféra és a személyes szabadság ellen, a kriptohasználók és a fejlesztők kárára.


Olvastad már? Prémiumcsoport a Kriptoworldön!

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Elképesztő: 500 millió dollárt gyűjtött egy mémcoin projekt 12 perc alatt – jön a következő ICO-hullám?

A Solana közösség és a kockázati tőkések szerint a projekt új korszakot nyithat az internetes tőkebevonás világában. A mémcoin-launch platform, a Pump.fun 500 millió dollárt gyűjtött össze...

Visszatérhet a Bitcoin-maci? Xapo Bank-vezér szerint a ciklus még él

A négyéves Bitcoin-piaci ciklus — amely új történelmi csúcsokat követően mély korrekciókkal jár — a közhiedelemmel ellentétben még nem halt ki, állítja Seamus Rocca, a...

Túléli a BTC-tartalékot felhalmozó cégek többsége az adósságcsapdát?

Ma ott tart a Bitcoin piac, hogy olyan nagy nevek, mint a Marathon Digital vagy a Nakamoto, több, mint 725.000 darab bitcoint tartanak a saját...

A piaccal együtt a SOL is pörög, egyre többen csatlakoznak a Snorter ICO-hoz is

Vendégbejegyzés A Solana egy nap alatt csaknem 5%-ot emelkedett a Bitcoin újabb ralijának hatására. Bár a Bitcoin új csúcsa az egész piacra pozitív hatással volt, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.