A Revolut egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy valódi amerikai bankká váljon. A fintech kedden közölte, hogy az amerikai jegybank-felügyelet, az OCC feltételesen jóváhagyta a nemzeti bank-alapítási kérelmét, és ezzel a cég hivatalosan is túllépett a márciusi bejelentésen, amikor még csak beadta a kérelmet.
Még nem éles indulás
A fontos hangsúly azonban a „feltételesen” szón van. Az amerikai bank még korántsem indulhat el, és a Revolut szerint a tervezett 2027-es nyitás előtt még az FDIC betétbiztosítónak, a jegybanki szerepet betöltő Federal Reserve-nek és magának az OCC-nek is rá kell bólintania a végső formára.
A mostani döntés tehát inkább mérföldkő, mint célegyenes.
Ha (amikor) a jóváhagyások összeállnak, az amerikai ügyfelek számára a változás jelentős lesz, hiszen azután a bank közvetlenül kínálhat majd kölcsönöket, hitelkártyákat és FDIC-biztosított betéteket, miközben hozzáférést ad a stablecoinokhoz és a kriptovalutákhoz is.
Vagyis a hagyományos banki termékek és a digitális eszközök ugyanabba a Revolut-alkalmazásba kerülnének.
Aki eddig külön appban tartotta a bankszámláját és külön a kriptóját, annak ez azt jelentené, hogy többé nem kell ugrálnia a két világ között.
Bankbetét és kriptó, egy helyen
A Revolut egyébként régóta nem csak egy pénzváltó alkalmazás. A cég Európában már banki engedéllyel működik, és az úgynevezett szuperapp-modellre épít, amelyben a mindennapi pénzügyek, a befektetések és a kriptós eszközök egy helyen érhetők el, egyetlen appban, így a felhasználóiknak nincs szüksége másik regisztrációra, másik fiókra.
Az Egyesült Államokban viszont eddig a partnerbankokra támaszkodott. A saját bank üzemeltetése azt jelentené, hogy a cég maga nyújthatná a betéteket és a hiteleket, nem pedig mások szolgáltatását csomagolná újra.
A kriptós szál sem mellékes. A Revolut az Egyesült Államokban már most is kínál kriptokereskedést, de a saját bankon belüli stablecoin- és kriptó-hozzáférés teljesen más súlyt adna a dolognak.
A betét és a kriptó ugyanabban a környezetben jelenne meg, a betétbiztosítás pedig a digitális eszközök felé is bizalmat sugározna az ügyfeleknek, és ez a fajta átjárás épp az a pont, ahol a hagyományos pénzügyek és a kriptó világa egymásra talál. Egyszerűen, hétköznapian, bárki számára használhatóan.
Márpedig arról más sokszor beszéltünk, hogy a kriptók tömeges elterjedését valószínűleg nem az árfolyam-növekedések fogják elhozni, hanem az, amikor ugyanolyan egyszerűen és kényelmesen lesznek használhatók, mint bármelyik banki app.
Három kör
A tét most az amerikai szabályozói jóváhagyásokon múlik. A Revolut-nak három különböző szervet kell meggyőznie, ami hosszú és alapos folyamat, és valószínűleg egy medencét is meg lehetne majd tölteni a kávéval, amit a papírmunka elvégzése közben elfogyasztanak a cég alkalmazottai.
A fintech szektorban azonban ez a lépés is azt mutatja, hogy a határvonal a bankok és a technológiai cégek között egyre inkább elmosódik, és ugyanez figyelhető meg a kriptó és a hagyományos pénzügy között is.
Egy olyan vállalat, amely évekig telefonos alkalmazásként működött, most valódi bankká akar válni az Egyesült Államokban, és ehhez már megvan az első komoly zöld jelzés.
A Revolut útja jól példázza, merre tart a pénzügyi technológia. A kényelmes, egyablakos szolgáltatások felé, amelyben a hétköznapi banki ügyek és a kriptós világ nem külön világ, hanem ugyanaz a felület.
Az amerikai bank pedig, ha létrejön, ezt a modellt a világ egyik legnagyobb piacán is bemutathatná. Egyelőre azonban a jóváhagyások sora vár rá, és a célegyenes még messze van.
Olvastad már? Garlinghouse a CLARITY Act elfogadását sürgeti
Kriptopiaci kutató, a Kriptoworld.hu külsős szerzője
Tűz. Kerék. Gőzgép. Bitcoin.
📅 Megjelenés: 2026. szeptember 6. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. szeptember 5.
✉️ Kapcsolat: [email protected]
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.
