A negyedik negyedév rendkívüli lehet a bitcoin számára

-

A népszerű elemző, Filbfilb szerint szinte egyenes az út 85 ezerig, és csak egy különösen jelentős rossz hír tudná megakasztani a BTC menetelését. Ráadásul, ha minden jól megy, idén meglehet a százezer dolláros árfolyam is.
A Decentrader elemzője szerint ez a rövid illetve középtávú jóslat igazán bikásnak tekinthető.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


Annak ellenére, hogy jelenleg az 50 ezres sáv alatt rekedt meg az ár egy ideje, a kereskedők határozottan az áremelkedésre szavaznak, az optimizmusuk töretlen.
Filbfilb jóslata így az új csúcsokkal, és a 100 ezer dolláros lélektani határ idei áttörésével nem lóg ki a sorból.

„Rövid távon elég sok a pozitív jel. Először egy nagy emelkedéssel megszerezhetjük a 85 ezret, majd stabilizálva azt, jöhet a 100k.”

2021 vége legendás lehet

A BTC árfolyama egy ideje próbálja felvenni a fonalat a technológia fejlődésével, és a láncon mérhető adatokkal.
Ezekből pedig arra következtethetünk, hogy hasonlóan a tavalyi év végi hajrához, az idei utolsó negyedév is erős lehet. Most viszont akár egy nagyságrendet is ugorhat az árfolyam, dollárban számolva.

„Ha a következő hetekben az ár teljesíti azt a ralit, amelyet várunk, akkor a Fibonacci-szintek alapján először a 85900 dollár jön. De a csúcs nem ez lesz, ez csak egy kisebb ellenállást fog jelenteni. Utána folytatódik a parabolikus emelkedés, amely felvisz minket 100 ezer fölé.”

Forrás: TradingView
Az altok kevésbé derűlátók

A cikk írásakor a BC még mindig a 47 ezer körül mozog, és nem nagyon mutat jeleket, hogy merre várható a továbbindulás.
Az altok szenvednek, bár persze van néhány kivétel, mint például a SHIB token.

De összességében a top10 kriptó szabad szemmel is látható mértékben esett. Az ETH 5,2%-ot vesztett az elmúlt 24 órában, a SOL pedig 12%-kal kerül kevesebbe.

Forrás: TradingView

Olvastad már? Miért éppen a Bitcoin? – Új, ingyen letölthető ekönyv

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!