A Messari vezérigazgatója szerint a Cardano „hajlamos a sikerre”

Ryan Selkis, a Messari társalapítója szerint a Cardano legutóbbi áremelkedése azt bizonyítja, hogy a zárolás és kamatozás még a Shelley-frissítéshez is releváns.
Miután a Cardano piaci összértéke alapján a hatodik legnagyobb kriptovalutává nőtte ki magát a múlt héten, a Messari társalapítója és vezérigazgatója, Ryan Selkis továbbra is bízik abban, hogy a kereskedők többet vásárolhatnának és zárolhatnának az altkoinból.

Hírlevelében Selkis elmondta, hogy a Cardano (ADA) alacsonyabb zárolási arányai magasabb jutalmakat indikálnak azon befektetők számára, akik „azt fontolgatják, vajon elkéstek-e”.
A Messari társalapítója szerint a token legutóbbi növekedésének katalizátora a Shelley – egy olyan lehetséges láncelágazás, amely az ökoszisztéma korszerűsítésére használható.

„A zárolt és a nem zárolt ADA közötti esetleges eltérés a bikák számára a Shelley elindítása után is jót jelenthet. Bár a kezdeti zárolási és kamatozási százalékok csak az indítás után válhatnak ismertté, a Cardano ösztönzött teszthálózata a bejelentett készlet 40%-ától tapasztalt részvételt. Ha ezek az adatok a kész hálózatban is feltűnnek, a Cardano zárolási arányai jelentősen alacsonyabbak lesznek olyan hatalmas összértékű hálózatokétól, mint a Tezos (80%) vagy a Cosmos (71%).”

Selkis szerint ez azt jelenti, hogy az ADA felettébb hajlamos a sikerre, ugyanis a befektetők alacsony zárolási és kamatozási arányokra törekszenek a tőzsdei vásárlásokat és zárolásokat illetően.
Miután bejelentették, hogy az ADA tulajdonosainak 2020. negyedik negyedévére lehetőségük lesz vagyonukat a Coinbase custodyban zárolni, felmerült egy olyan elmélet, miszerint a kriptotőzsde hamarosan a Cardanót is bevonhatja. Az altkoin kereskedelmi ára jelenleg 0,13 dollár.

Olvastad már? Egy NBA-játékos is írt a Chainlink 150%-os áremelkedéséről

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: currency.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Solana vagy Ethereum: melyik hálózat vezet?

A blokkláncpiac új versenyhelyzetbe lépett: miközben az Ethereum továbbra is a kriptogazdaság legmélyebb tőke- és likviditási központja, a Solana egyre több mutatóban dominálja a napi...

Az S&P megveszi a smart contract-biztonság bajnokát, az OpenZeppelin-t

A világ egyik legnagyobb hitelminősítője mostantól nem csak a mérlegeket nézi. Az S&P Global megállapodott a smart contract-biztonsági cég, az OpenZeppelin-nel a felvásárlásról, és ezzel...

Németország előrehalad a kriptóban, az Egyesült Királyság lemarad

Két ország, két irány. A CoinShares kutatója, Luke Nolan szerint a német kripto-elfogadás szépen halad, az Egyesült Királyság viszont egyre jobban lemarad. A különbség nem...

A brit FCA újabb rajtaütést tartott a londoni P2P kripto-kereskedőkön

A brit szabályozó egyre keményebben lép fel a peer-to-peer kripto-kereskedéssel szemben. Az FCA az adóhivatallal és a londoni rendőrséggel közösen három londoni helyszínen razziázott, és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.