A kriptotőzsdék is adományokat gyűjtenek a török földrengés áldozatai számra

A héten történt, közel-keleti török földrengés hatalmas károkat okozott, és a kriptotőzsdék beálltak azok sorába, akik segíteni akarnak, ahogy tudnak.

Törökország pénzügyi hatóságai nemrégiben lehetővé tették, hogy az ország számára kriptopénzben is adományokat lehessen gyűjteni, a jótékonysági szervezeteken keresztül.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A világ kriptoközössége hamar lépett, és adománygyűjtésbe kezdtek, hogy amennyire lehet, segítsenek a törökországi, és a szomszédos régiókat sújtó károk enyhítésében.

Az elmúlt évek során az országban nagy népszerűségre tett szert a kriptoipar.

A kriptotőzsdék pedig most felajánlották, hogy pénzügyi segítséget nyújtanak a helyieknek.

A Binance minden helyi felhasználójának 100 dollár értékű tokent írt jóvá, ha a KYC adataik alapján az érintett területeken élnek.

A cég elmondása szerint mivel a felhasználóknak igazolniuk kell a lakcímüket is, így egyszerűen meg lehet határozni, hogy ki él abban a régióban.

A terveik szerint 5 millió dollárt szánnak az adományokra.

„A kriptopénzes átutalások korábban is, és most is bebizonyítják, hogy nagyon hatékony pénzügyi segítséget jelentenek, ha katasztrófa sújtotta területre kell pénzt küldeni, hiszen gyorsan, átlátható módon működnek, határokon átívelve is akár.”

A Binance Charity egyéni adományokat is fogad több különböző kriptopénzben, amelyeket aztán török lírára konvertál, és úgy küldi el az egyik segélyszervezetnek.

Changpeng Zhao, a Binance alapítója úgy nyilatkozott, hogy reményeik szerint jól hasznosul majd a segítségük az érintettek számára, és arra bíztatta a többi tőzsdét is, hogy a válsághelyzetre való tekintettel csatlakozzanak ők is, hogy összefogással tudjanak segíteni.


Más nagy tőzsdék, köztük a Huobi, Okx, és a Bybit is kifejezte a szándékát, hogy segítséget nyújtanak Törökországnak.

Az Okx elmondása szerint ők 1 millió török lírát adnka az érintettek számára, és a Bitget is hasonló összegről számolt be.

A Huobi vezetője, Justin Sun bejelentette egy 2 millió lírás alap felállítását, amellyel segítséget kívánnak nyújtani az áldozatoknak.

A hétfői, 7,8-as erősségű földrengés halálos áldozatainak a száma elérte a 9 ezret az érintett dél-kelet törökországi, és szíriai régiókban.

A Coinex szintén pénzügyi segítséget ajánlott fel, a Bitmex pedig a Török Vörös Félhold segélyszervezete számára fog adományt gyűjteni.

A Bitfinex és a Tether 5 millió lírát küldenek segítségként, és úgy fogalmaztak, hogy az újjáépítés során is számítani lehet rájuk.

A szingapúri tőzsde, a Bybit 100 ezer dolláros segítséget nyújt a török katasztrófavédelmi hatóságnak.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Törökországban nemrégiben elfogadásra került, hogy az Ahbap nevű segélyszervezet kriptopénzekben is fogadhasson adományokat, és a szervezet alapítója, Haluk Levent úgy nyilatkozott, hogy február 13-ig folytatják az adomány-gyűjtő kampányukat.

Olvastad már? Az arany árfolyama elérheti a 3000 dollárt

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hitelfedezetként is használható lett a Tether Gold

Amikor a kriptós hitelezésről beszélünk, általában két dolog jut az eszünkbe. Valaki letétbe helyezi a Bitcoinját, hogy dollár-stablecoint vegyen fel rá, vagy a kockázatosabb DeFi...

Az USDT megint átvette az Ethereum második helyét a dobogón

A kriptóban vannak olyan vastörvények, amikbe évek óta kapaszkodik a piac. Az egyik ilyen, hogy a Bitcoin az arany, az Ethereum pedig az ezüst, és...

47 millió dollárnyi kriptót fagyasztott be az Europol

A kriptós bűnözésről a legtöbb embernek még mindig a filmekbe illő jelenetek jutnak eszébe. Egy kapucnis hacker áttöri egy nagy tőzsde biztonsági pajzsát, és egyszerre...

Aggódhatnak a befektetők, per indul a Strategy ellen?

A kriptóban van egy ember, aki az elmúlt években a végtelen optimizmus és a "soha ne add el a bitcoinodat" filozófia arca lett. Michael Saylor....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.