A kínai bányásztilalom miatt nőt a Bitcoin szén-dioxid-kibocsátása

Egyes várakozásokkal ellentétben Peking kriptobányászat elleni kemény fellépése növelte a Bitcoin szén-dioxid-kibocsátását – állítják kutatók.
Kínát elhagyva a bányászok maguk mögött hagyták a környezetbarát vízenergiát is, és egyre inkább a fosszilis tüzelőanyagokból előállított energiára támaszkodnak – állítják.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A Bitcoin-bányászat állítólag kevésbé zöld, mióta a bányászok kivonultak Kínából

A Joule folyóiratban közzétett kutatás szerint a kriptopénz-bányászat piszkosabbá vált, miután a kínai kormány gyakorlatilag betiltotta a bitcoin-kitermelést a népköztársaságban.
A bányászati műveletekhez felhasznált megújuló energia aránya a tavaly augusztusi közel 42%-ról 25% körülire csökkent – állítja a tanulmány.
Becslések szerint a bitcoin évente több mint 65 megatonna szén-dioxidot termel. Ez a mennyiség meghaladja például egy olyan ország teljes szén-dioxid-kibocsátását, mint Görögország, amely 2019-ben kevesebb mint 57 megatonna CO2-kibocsátást regisztrált.
A tanulmány egyik szerzője, Alex de Vries a BBC-nek elmondta:

„Úgy látjuk, hogy a hálózat minden eddiginél kevésbé zöld.”

A Bloombergnek nyilatkozva kifejtette, hogy a bányavállalatok más országokba, például az Egyesült Államokba és Kazahsztánba való áttelepülése a megújuló energiaforrások használatának csökkenéséhez vezetett.
Ezáltal a bitcoin előállítása kevésbé lett környezetbarát, mivel a szén-dioxid-intenzitása mintegy 17%-kal nőtt.

De Vries a Digiconomist.net alapítója, az amszterdami Vrije Universiteit School of Business and Economics kutatója, valamint a holland központi bank alkalmazottja. A Bitcoin energiafelhasználására vonatkozó becsléseit a kriptomédia és a közösség tagjai megkérdőjelezték, a mainstream kiadványok mégis idézték.
Az USA-ba irányuló migráció kiterjesztette a fosszilis tüzelőanyagok, különösen a földgáz használatát, mivel az ország elektromos energiájának viszonylag kis része származik megújuló energiaforrásokból – állítja a De Vries társszerzője által jegyzett legújabb jelentés.
A Kazahsztánba költözés pedig gyakran vezet az úgynevezett „kemény szenet” égető erőművekből származó áram felhasználásához, ami jobban szennyezi a környezetet, mint a kínai erőművek, amelyekkel a bányászok az esős évszakon kívül dolgoztak.
Kína már 2017-ben betiltotta a kriptókkal kapcsolatos tevékenységeket, például a kereskedelmet, de a kormány tavaly tavaszig nem avatkozott be a bányászatba.
Az Államtanács 2021 májusában döntött az iparág visszaszorításáról, miután Hszi Csin-ping elnök ígéretet tett arra, hogy a következő négy évtizedben eléri a karbonsemlegességet.
A szigorítás azóta olyan tartományokra is kiterjedt, mint Szecsuán, ahol a bányászok hozzáférhettek a vízenergiához.
Az iparági csoportok korábban optimistábbak voltak a megújuló energiaforrások felhasználásával kapcsolatban a digitális valuták bányászásában – jegyezte meg cikkében a BBC. Idézi a Bitcoin Mining Council egy régebbi becslését, amely szerint „a globális bányaipar fenntartható villamosenergia-mixe körülbelül 58,5%-ra nőtt”.

Eközben Európában az olyan nemzetek, mint Svédország, és az olyan szabályozó hatóságok, mint az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) a közelmúltban aggodalmuknak adtak hangot a megújuló energia növekvő felhasználása miatt a Bitcoin-bányászatban.
Pénteken jött a hír, hogy az Európai Parlament lemondta az új kriptorendszerekről tervezett szavazást, miután a proof-of-work bányászat tiltására vonatkozó javaslat bekerült a Markets in Crypto Assets (MiCA) keretrendszer tervezetébe, és negatív reakciókat váltott ki az iparág szereplőiből.

Olvastad már? 2 millió ETH került ki a forgalomból

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az Anthropic történelmi egyezsége új korszakot nyithat az AI-szerzői jogban

Egy amerikai szövetségi bíróság hivatalosan jóváhagyta az Anthropic 1,5 milliárd dolláros egyezségét, amelyet több ezer szerzővel kötött. Az ügyben azzal vádolták a mesterségesintelligencia-vállalatot, hogy engedély...

Új szintre léphet a Hyperliquid a HIP-4 frissítéssel

A Hyperliquid HIP-4 néven frissítést javasolt, hogy bevezesse az engedély nélküli kimeneteli piacokat. A javaslat a protokollt az örökös határidős ügyleteken túl egy szélesebb, blokkláncon...

Ethereum-árfolyam: áttörheti az ether a 2100 dolláros szintet?

Az ether kedden hét hét után először tesztelte az 1950 dolláros szintet, ami 62 millió dollárnyi likvidálást váltott ki a tőkeáttételes short pozíciók körében. A mozgás...

A bitcoin bálnák a piaci esés közepén is halmoznak

A bitcoin (BTC) bálnái (az 1000 és 10.000 BTC közötti egyenleggel rendelkező számlák) május vége óta folyamatosan gyűjtik a kriptovalutát. Ez a felhalmozási időszak május...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.