A kínai állam két kriptós befektetési alapot indít Hong Kongban

Kína közismerten barátságtalanul áll hozzá a kriptoiparhoz, de úgy látszik, hogy az abból származó profitot nem veti meg.

Egy állami tulajdonban lévő, legnagyobbak közé tartozó biztosítótársaság két kriptopénzekre fókuszáló befektetési alapot is indít Hong Kongban.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A China Pacific Insurance Company (CPIC) és a Waterdrip Capital közösen indítanak alapokat a városban, amely speciális gazdasági övezetként működik, és amely bevallottan azon igyekszik, hogy a régió kriptoiparának a központjává váljon, befektetőket és vállalatokat odacsábítva.

A CPIC a kínai állam tulajdonában van, és az ország harmadik legnagyobb biztosító-társasága.

A Waterdrip egy nemzetközi befektetési intézmény, amely már korábban is beállt több kripto-projekt mögé támogatóként.

Többek között a Polkadotban is rendelkeznek részesedéssel. Saját elmondásuk alapján a leginkább úttörő gondolkodású kínai blokklánc-szakértők alapították meg az alapot, még 2017-ben.

A két cég a helyi befektetési szektor számára két alapot vezetett be, amelyeken keresztül kockázati tőkét lehet a kriptoipari cégekbe befektetni.

Ezek között az egyik kifejezetten a POS tokenekre, azaz a kamatfizető kriptopénzekre fókuszál, és az ilyen megoldással működő blokkláncokat követi.

A másik alap a már hagyományosnak mondható kockázati befektetési lehetőségekre összpontosít, így a blokkláncos infrastruktúra-fejlesztés, a defi alkalmazások, a web3 és a metaverzum, valamint az NFT-szektor ígéretes projektjeibe fektet be.

A fő cél, hogy a befektetők számára egy kellőképpen diverzifikált és innovatív alapot ajánlhassanak, a célcsoportban pedig az egyéni befektetők mellett a különböző intézményi partnerek, és privát vagyonkezelők is megtalálhatók.

A kínai kormányzat szigorúan fellép a kriptopénzekhez köthető tevékenységek ellen az országban, ennek ellenére Hong Kong úgy tűnik, jó úton halad, hogy az iparágban vezető szerepet tölthessen be, és a jelek szerint ez a felállás Pekingnek sincs ellenére.

A Bloomberg nemrégiben arról adott hírt, hogy a kínai állami bankok a városban már végezhetnek szolgáltatásokat a kriptoipari cégek számára is.

zeta

Olvastad már? A Bitcoin whitepaper el van rejtve minden Apple MacBookon

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin technikai jelei erősödnek, de még nem dőlt el minden

A Bitcoin árfolyama továbbra is stabil képet mutat, miközben több vezető technikai indikátor egyszerre fordult bikás irányba. A piac most egyetlen szintre figyel igazán: a...

Messari: a Bitget UEX-modellje átalakítja a tokenizált részvénypiacot

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, kiemelt helyet kapott a Messari frissen megjelent kutatási jelentésében, amely a platform fejlődő piaci struktúráját és...

Bitcoin fedezet, peso hitel: új irányt mutat Argentínában a Lemon kártyája

Argentínában új formát ölt a kripto és a mindennapi pénzügyek találkozása. A helyi kriptotőzsde, Lemon, elindította az ország első olyan Visa hitelkártyáját, amely mögött Bitcoin...

A Bitcoin ETF-ekbe ömlik a pénz: 1,7 milliárd dollár három nap alatt

Három egymást követő napon is erős tőkebeáramlást regisztráltak a spot Bitcoin ETF-ek, miközben a Bitcoin árfolyama kéthavi csúcsra emelkedett, és a piaci hangulat látványosan javulni...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.