A Genius Group a Bitcoin mellett teszi le a voksát

Az AI-alapú oktatási cég nagy visszhangot keltett új stratégiájával, miután a vállalat bejelentette, hogy a Bitcoint teszi meg elsődleges tartalékeszközévé, követve a MicroStrategy példáját.

Egyre több cég választja a Bitcoint

A Genius Group közleménye szerint jelenlegi és jövőbeni tartalékaik legalább 90%-át Bitcoinba kívánják fektetni.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az elérhető 150 millió dolláros tartalékukból az első lépésként körülbelül 120 millió dollárt, azaz mai árfolyamon nagyjából 1,380 BTC-t vásárolnának.

„Úgy gondoljuk, hogy a Bitcoin-stratégiánkkal az első olyan NYSE American tőzsdén jegyzett vállalatok közé tartozunk, amelyek teljes mértékben alkalmazzák a MicroStrategy Bitcoin-stratégiáját a részvényeseink érdekében.”

A Genius Group jelenleg nehéz időszakot él át, hiszen a részvényeik ára 0,60 dollár alá esett piaci manipulációval kapcsolatos vádak miatt.

Roger Hamilton vezérigazgató szerint a folyamatban lévő jogi viták akár 250 millió dolláros károkat is okozhatnak.

Hamilton úgy véli, hogy a decentralizált és átlátható blokklánc-technológia bevezetése segíthet a cég piaci értékének igazításában a valós eszközértékekhez, amelyek 43 millió dollár összesített eszközt és 23 millió dolláros 2023-as bevételt tartalmaznak.

Hosszú távú tervek

A bejelentést követően a szingapúri székhelyű vállalat részvényei 50%-kal ugrottak meg, bár a nap folyamán visszább estek.

Az elmúlt öt napban azonban 61%-os növekedést mutattak, jelenleg 0,95 dollár körül kereskednek velük.

A Genius Group tervei között szerepel, hogy globálisan bevezetik a Bitcoint mint fizetési opciót az EdTech platformjukon.

Emellett elindítanak egy új oktatási sorozatot is „Web3 Wealth Renaissance” néven, amely segíti a diákokat és befektetőket a Bitcoin, kriptovaluták és blokklánc mélyebb megértésében, AI-alapú tanulási eszközökkel.

Hamilton azt is kihangsúlyozta, hogy mint AI-központú oktatási vállalat, egyedülálló helyzetben vannak ahhoz, hogy az embereket átvezessék a hagyományos pénzügyi rendszerekből a decentralizált gazdaságok világába.

Egyre népszerűbb a Bitcoin tartalékeszközként

A Genius Group döntése, hogy Bitcoin-tartalékot halmoz fel, már nem az első ilyen hír az iparágból.

A MicroStrategy már 2020 óta élen jár e stratégiában, jelenleg 279,420 BTC-vel rendelkeznek, melyet az infláció elleni fedezetként tartanak.

Más cégek is csatlakoznak ehhez a trendhez, például az orvosi eszközöket gyártó Semler Scientific és a tokiói székhelyű Metaplanet befektetési cég is több, mint 1,000 BTC-t tartalékol.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? Elérheti-e az ADA a 6 dolláros csúcsot 2025-ben?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Amikor még az arany is megremeg, más értelmet nyer a kriptó esése

A kriptopiac az elmúlt napokban élesen korrigált. A bitcoin egy év után először benézett egy pszichológiai szint alá, az altcoinok pedig a szokásos módon felerősítették...

Ethereum árfolyam-előrejelzés: az ETH rövid időre 2700 dollár alá esett a DAO Security Fund indulása közben

Az Ethereum biztonsági megerősítést kap a The DAO visszatérésével, közel egy évtizeddel a hírhedt hack után. Griff Green fejlesztő szerint, aki részt vett a platform létrehozásában,...

Nő a Bitcoin lejtmenetének kockázata 2026-ban a fogadási piacok szerint

A Bitcoin körüli piaci hangulat érezhetően romlott, miután a hétvégi eladási hullám során az árfolyam rövid időre 75.000 dollár alá csúszott. A visszaesés hatására a...

Amikor a szabályozó szűk kaput hagy: mit üzen Hongkong a stablecoin-piacnak?

Hongkong hamarosan kiadja az első stablecoin-kibocsátói engedélyeket, de az üzenet már most egyértelmű: nem minden jelentkező jut át az első szűrőn. A pénzügyi felügyelet jelezte,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.