A CBOE megszünteti a bitcoin határidős kereskedését

-

A CBOE (Chicagói Értéktőzsde) június 19-én megszünteti a bitcoin határidős ügyletek kötését a felületén, miközben a CME, egy szintén chicagói illetőségű, másik tőzsde éppen most döntött rekordot, 33700 szerződéssel a kriptopénz derivatívapiacon.
A CBOE, a világ legnagyobb opciós kereskedést lehetővé tévő tőzsdéje megerősítette, hogy június 19-én fogja befogadni az utolsó bitcoin határidős ügyletet. Az utolsó szerződés lejártával a kriptopénz derivatívák kereskedése hivatalosan is megszűnik a tőzsdén.

A CBOE volt az első amerikai tőzsde, amely elindította a bitcoin határidős kereskedését. Másfél évvel ezelőtt jelentették be ezt a szolgáltatásukat, mikor Chris Concannon, a tőzsde egyik vezetője bejelentette a hírt.
A derivatívák igazi paradigmaváltók voltak, és forradalmasították a tradícionális kereskedelmet, valamint felgyorsították a kriptopénzek elterjedését:

„Hiszünk abban, hogy a következő tíz év során a kriptopénzpiac a (tokenizált) eszközök és a kriptopénzek tekintetében robbanásszerűen fog növekedni.”

A bitcoin határidős ügyletek megszűnését először márciusban jelentette be a tőzsde. Akkor a cég így érvelt:

„Márciusban a CFE (CBOE Futures Exchange) nem kötött új bitcoin határidős ügyletet. Mindeközben a CFE továbbra is vizsgálja, hogy milyen módon lehet a digitális eszközökön alapuló kereskedést lehetővé tenni.
A következő lépésen dolgozva azonban, jelenleg a CFE nem tervezi újabb bitcoin határidős szerződések kötését.”

Suzanne Cosgrove szóvivő által a legutóbbi bejelentésüket kommentálva elhangzott, hogy a tőzsde még mindig nem tervezi új bitcoinderivatíva kereskedhetővé tételét, „semmi új bejelenteni valójuk nincsen”.
A CME szintén másfél évvel ezelőtt, a CBOE-t követve indította el a bitcoin határidős kereskedési szolgáltatását. Most viszont egyáltalán nem kívánja követni a CBOE-t a derivatíva-kereskedés megszüntetésében.
Épp ellenkezőleg, a tőzsde mostanra jóval nagyobb sikereket ért el – mintegy 90 millió dollár értékben kötött ügyleteket, amely felülmúlja a CBOE volumenét is.
Emellett május 13-án rekordszámú, 33700 ügyletet kötöttek, egymilliárd dollárnál nagyobb összértékben mindössze egyetlen nap alatt.
A CME váratlan sikere a CBOE-vel szemben az eszközárazás metódusában rejlik.

Lehet érdekel:  Ártippelős nyereményjáték a Kriptoworldön!

Miközben a CBOE kizárólag a Gemini által listázott árakat vette figyelembe, a CME több egyéb piacról is begyűjtötte az adatokat, ezzel nagymértékben növelte a kereskedők beléjük vetett bizalmát.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!