A Bybit 1,4 milliárd dolláros rémálma még nem ért véget

Valószínűleg már hallottál róla, hogy a Bybit, az egyik legnagyobb kriptotőzsde, történetének eddigi legnagyobb hackertámadásának áldozata lett.

Egy szempillantás alatt 1,4 milliárd dollár tűnt el, és mindezért a hírhedt észak-koreai Lazarus-csoport felelős. A történet viszont még nem ért véget.

Nyomok a támadás mögött

Mintha egy kémregény elevenedett volna meg, de ez most a valóság. A hackerek egy kifinomult trükkel vették rá a Bybit vezérigazgatóját egy hamis tranzakció jóváhagyására.

Mire észbe kaptak, 401.346 Ethereum eltűnt, mai árfolyamon több, mint 1,4 milliárd dollár értékben.

Azonban van egy csavar a történetben, a támadók hiába próbálták elrejteni a nyomokat, a lopott összeg 88%-a még mindig nyomon követhető.

A blokklánc-nyomozók rajta vannak az ügyön, és ha ekkora összegről van szó, ez kifejezetten jó hír.

A nyomozás folytatódik

A Bybit vezérigazgatója, Ben Zhou optimista. Szerinte a pénz nagy része már Bitcoinra lett átváltva, és több ezer tárcába szórták szét, amelyek lekövethetők.

bybit
Forrás: Ben Zhou

Az igazi kihívás azonban a kriptovaluta-mixerek visszafejtése. Olyan ez, mint tűt keresni a szénakazalban, de itt a tű milliárdokat ér.

A Bybit komoly összegeket ajánl azoknak, akik segítenek visszaszerezni a pénzt. Eddig már 2,2 millió dollárt fizettek ki olyanoknak, akik értékes információkkal szolgáltak.

A hackerek és a blokklánc-nyomozók közötti macska-egér játék folytatódik, és a tét hatalmas.

A kriptovilág egyre inkább rá van utalva az etikus hackerekre, akik képesek felvenni a harcot ezekkel a profi támadásokkal szemben.

bybit
Forrás: LazarusBounty

Mit jelent ez az átlagos felhasználó számára?

A történet egy fájdalmas emlékeztető, hogy még a legerősebb biztonsági rendszereket is ki lehet játszani emberi hibákon keresztül.

A Bybit azt hitte, minden rendben van, de egyetlen trükk elég volt ahhoz, hogy ekkora összeget veszítsenek.

Összességében ez egy ébresztő jel az egész kriptopiac számára. Jobb biztonsági megoldásokra, nagyobb odafigyelésre és talán egy kis szerencsére is szükség van, hogy elkapják a bűnözőket.

De ha úgy érzed, van benned egy kis digitális nyomozó, most itt a lehetőség, a hajtóvadászat még javában tart, és a jutalom igazán csábító.

Olvastad már? Valóban medvepiacba lépett a Bitcoin? Az elemző mérlegeli a helyzetet

Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az MSCI kizárhatja a bitcoin-treasury cégeket az indexekből, a Strategy is beleeshet a szórásba

A bitcoin-treasury modell, amelyet a Strategy népszerűsített, az elmúlt években sok cégnek hozott figyelmet, de a pénzpiacok világában van egy szempont, ahol ez a modell...

A Binance bStocks máris a második legnagyobb tokenizált részvény-kibocsátó lett

A tokenizált részvények piaca eddig olyan volt, mint egy ígéretes, de lassan növekvő vállalkozás, amelyről mindenki beszélt, de kevesen használták. Az elmúlt év ezt alaposan...

15 év börtönt kapott a Delio vezérigazgatója a 49 milliós csalásért

A kripto-hitelezői korszak, amelyet a Celsius, a BlockFi és a hasonló platformok fémjeleztek, ismét a bírósági termekbe költözött. A legújabb fejlemény Dél-Koreából jött, ahol a szöuli...

A Bank of England a digitális fontot próbálgatja, és a Polygon az egyik kulcsszereplő

A digitális valuták világában a legtöbb hír arról szól, hogy egy jegybank „vizsgálja a lehetőségeket", de a kísérletekből ritkán lesz valóság. Vagy csak nagyon lassan....

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.