A Bloomberg kutatói szerint 12 000 dollárig emelkedhet a bitcoin értéke

-

Megjelent a Bloomberg új 2020-as jelentése a kriptopénzek kilátásairól, amelyből megtudhatjuk, hogy mi a cég elemzőinek álláspontja a bitcoinnal.
A cikk kiemelte a világ első kriptopénzének digitális ritkaságát, valamint azt sugallják, hogy a jelenlegi aktív címek alapján rövidesen 12 000 dollárig emelkedhet az árfolyam.

Digitális arannyá érett a világ első kriptopénze

A bitcoin egyéb kriptoeszközökkel együtt csupán nemrég lett tíz éves, azonban máris próbára van téve.

„Kivitelezése idővel megmutatja valós értékét, ha ez azonban nem történik meg, a feledésbe merülés sem kizárt.”

A bitcoin mögött Satoshi Nakamoto áll, aki egyfajta digitális aranynak gondolta a bitcoint. Úgy tervezte meg, hogy az arany legjobb tulajdonságaival rendelkezzen, de csakis digitálisan létezzen, harmadik felektől függetlenül.
A bitcoin, mint digitális vagyontárolási eszköz olyan előnnyel rendelkezik, amely behozhatatlan az arany számára.
Ezeket a tulajdonságokat, például a digitális ritkaságot és az aktív tárcák számának növekedését is kiemelte a Bloomberg legújabb cikke.

A Bloomberg kutatói szerint a bitcoin egy ketrecbe zárt bika és bármikor kitörhet 12 000 dollár fölé

A Bloomberg kutatói egyre jobban bíznak a bitcoin sikerében. A jelenlegi globális piac tökéletes körülményeket biztosíthat ahhoz, hogy tovább emelkedjen a kriptopénz értéke.

„A központi bankok soha nem látott mértékű mennyiségi lazítása, valamint az arany értékének növekedése kedvező feltételeket teremt meg ahhoz, hogy tovább emelkedjen a bitcoin értéke.”

A Bloomberg kutatói úgy hiszik, hogy a kriptopénz jelenlegi stabilitása miatt egy spekulatív eszközből lassan digitális arannyá alakul át. Olyan tőzsdeindexekkel összevetve, mint a Nasdaq, a bitcoin stabilabb, mint valaha
A kutatók szerint a bitcoin maximális 21 millió bitcoinos készlete miatt „az árfolyamemelkedés mellé billent a mérleg.”
A cikk szerint a bitcoin iránti igényt mérő mutatók egészséges mértékben növekednek az arany ETF-ek és az aranyárfolyam mellett.
Emellett az aktív bitcoincímek száma alapján a bitcoin valós értékének körülbelül 12 000 dollárnak kellene lennie.
Az adatok is azt mutatják, hogy a bitcoin egyre érettebb és folyamatosan nő a stabilitása a hagyományos piacokkal szemben. A Bloomberg szerint, ha összehasonlítjuk a nyersolajjal, akkor jól látszik, hogy „úgy tervezték meg ezt a technológiát, hogy értéke növekedjen a fiattal szemben, míg az olaj értéke deflációs, de felesleges.”
Szerintük a bitcoin egy „ketrecbe zárt bika, amely készen áll a kitörésre és egészen a 13 000 dolláros ellenállási szintig emelkedhet.”
Ha sikerülne áttörni ezt a szintet, akkor a kriptopénz ismét próbára tehetné korábbi árfolyamcsúcsát amely 20 000 dolláron.
De vajon mit gondolnak a Bloomberg kutatói az altkoinokról? Azt mondják, hogy „a kriptopiacok túlzott készlete miatt nincs sok esély arra, hogy értékük növekedhet a bitcoin bikapiaca nélkül.”
A Bloomberg szerint már a nyakunkon lehet a bitcoin újabb bikafutama, így a teljes kriptopiac hatalmas áremelkedésre számíthat.

Olvastad már? Potenciális befektetési lehetőségeket kínál a DeFi

Forrás:  bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!