A BlackRock már a teljes bitcoin-készlet több, mint 3,25%-át birtokolja

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock komoly mérföldkőhöz ért a kriptovaluták világában.

A cég spot bitcoin ETF-je, az iShares Bitcoin Trust már közel 70 milliárd dollárnyi vagyont kezel, és ezzel együtt több, mint 3,25%-át tartja kézben az összes forgalomban lévő bitcoinnak.

A piac urai az ETF-ek között

A BlackRock nemcsak részt vesz a játékban, hanem gyakorlatilag dominálja is azt. A vállalat ETF-je jelenleg a teljes amerikai spot bitcoin ETF-piac 54,7%-át teszi ki.

Összességében az USA spot bitcoin ETF-jei a világ bitcoin-kínálatának már 6,12%-át birtokolják, és ez mindössze másfél év alatt történt, hiszen ezek a termékek csak tavaly januárban kerültek piacra.

Ez mit jelent? Enmanuel Cardozo, a Brickken elemzője szerint azt, hogy az intézményi befektetők hosszú távra rendezkednek be.

Most a szűkösség a kulcsszó, és amikor a BlackRock-féle óriások elkezdik felhalmozni a bitcoint, az csökkenti a piaci kínálatot, ez pedig idővel az árak emelkedéséhez vezethet.

Ráadásul a bitcoin az elmúlt években jól teljesített a geopolitikai bizonytalanságok idején is, vagyis sok intézmény egyfajta menekülőeszközként tekint rá.

Eltűnnek a kisbefektetők

De azért nem minden ad okot optimizmusra. Bár a BlackRock ETF-je folyamatosan vonzza a tőkét, a bitcoin-hálózat aktivitása már kevésbé kiegyensúlyozott.

A nagy összegű tranzakciók dominálnak, az átlagos bitcoin-átutalás értéke jelenleg 36.200 dollár körül mozog, és a 100 ezer dollárt meghaladó ügyletek már a teljes hálózati forgalom csaknem 90%-át teszik ki.

A kisbefektetők? Egyre inkább háttérbe szorulnak. Az új pénz, a piacra érkező friss tőke is elapadóban van, május vége óta több, mint 800 ezer bitcoin került ki a rövid távú befektetők kezéből.

Eladnak a bányászok is

A bányászok is elkezdték eladni a korábban felhalmozott bitcoint, ami további nyomást gyakorolhat az árfolyamra.

Iliya Kalchev, a Nexo elemzője szerint a piac most egy újabb impulzusra vár, ami végre kizökkentheti ezt az egyensúlyi állapotot. Egyelőre a nagyobb szereplők és a vállalati tartalékok vásárlásai ellensúlyozzák az eladási nyomást, de nem tudni, meddig tartható ez így.

De van egy érdekesség a végére, a BlackRock IBIT nevű ETF-je mostanra a világ 25 legnagyobb ETF-je közé került, jelenleg a 23. helyen áll.

Ez elég menő egy kriptoalaptól, nem? Úgy tűnik, a bitcoin-piac átalakulóban van, és a BlackRock ebben a játékban nem mellékszereplő, hanem az egyik főszereplő lett.

Olvastad már? A Ripple és az amerikai SEC jogi csatája a végéhez közeledik – de új csavar jött a képbe


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A BlackRock stakinget vinne az Ethereum ETF-be – Elindult az intézményi áttörés?

A 2025. július 17-én az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentum szerint a BlackRock arra készül, hogy frissítse iShares Ethereum Trust (ETHA) alapját,...

A SUI áttöri a 4 dollárt: DeFi-bővülés és NEAR-integráció hajtja az emelkedést

A szélesebb kriptopiacon belül a SUI árfolyama figyelemre méltó erőt mutatott júliusban, olyan vezető altcoinok mellett, mint az XRP, az ADA vagy a HYPE. Az elmúlt...

A Dogecoin áttörte a háromszöget – Közel lehet az 1 dolláros rali?

Izgalmas fejlemények a Dogecoin háza táján. Egy hosszú távú mintából való határozott kitöréssel és egy 500 millió dolláros intézményi támogatással a Dogecoin újra a reflektorfénybe...

Peter Brandt „banángörbéje” szerint sorsdöntő ponthoz ért a Bitcoin

A legendás kereskedő, Peter Brandt legújabb elemzésével jelentkezett az X-en – és ezúttal egy banán alakú grafikon kavarta fel a kriptós közösséget. A Bitcoin árfolyamának 15...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.