A Bitcoin simán átvészelte a háborús pánikot, de mi lesz a vámokkal?

A Bitcoin ezúttal nem hagyta, hogy egy újabb háborús pánikhullám megrengesse az árfolyamát.

Míg néhány éve még egy komolyabb geopolitikai válság simán 20-30%-os zuhanást hozott volna, most szinte meg sem rezzent, továbbra is a 100 ezer dollár körüli szint körül mozog.

Ez pedig nem kis teljesítmény.

Új szintre lépett a stabilitás?

Mi állhat a háttérben? A piac tényleg érettebbé vált? A Bitcoin talán edzetté vált az évek során, mint egy bokszoló, aki már túl sok ütést kapott, de még mindig talpon marad.

Lehet, hogy a szűkülő kínálat, a technikai támogatási szintek, vagy a hosszú távú pozitív jelek nyugtatják meg a befektetőket. Vagy mindez együtt.

Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a piac már előre beárazta a tűzszünet lehetőségét. Akárhogy is, a mostani nyugalom egy kicsit gyanúsan csendes, mintha valami nagyobb esemény előtt állnánk.

Persze volt egy kis visszaesés június 22-én, amikor az ár 98 ezer dollárra csúszott, de ez inkább tűnt természetes korrekciónak, mint pániknak.

Ráadásul az olajár sem robbant be a hírekre, sőt, majdnem 15%-kal esett vissza 60 dollárra hordónként, annak ellenére, hogy Irán amerikai katonai célpontokat támadott.

Ez olyan, mintha tűzriadót hirdetnének, de kiderül, hogy csak valaki odaégette a pirítóst a konyhában.

A bálnák ereje

Az igazi mozgásokat most nem a kiskereskedők, hanem a nagy játokosok, a kriptós bálnák hozták.

Ezek azok a szereplők, akik legalább 1000 BTC-vel rendelkeznek, és egyetlen mozdulatukkal képesek hullámokat kelteni a piacon.

Június 16-án például egy nap alatt 20 ezer Bitcoint adtak el, ezzel lenyomták az árat a 105 ezer dolláros támasz alá.

A következő napon jött is egy kisebb, 2,7%-os csökkenés, de ez sem fordult át összeomlásba, inkább tűnt egy egészséges profitrealizálásnak.

Jönnek a vámok?

Úgy tűnik, minden rendben van, de az ég azért nem teljesen felhőtlen. A háttérben ott lopakodik egy újabb lehetséges probléma, a globális vámháború.

Donald Trump elnök 90 napos vámfelfüggesztése július 9-én lejár. Ha addig nem születik új kereskedelmi megállapodás, komoly következmények jöhetnek, az EU akár 50%-os vámokat is kivethet, Kína marad a 30%-os szinten, és a globális minimum 10%-os tarifa is életben maradhat.

A részvénypiacok eddig jól teljesítettek, az S&P 500 például 1200 pontot erősödött április közepe óta.

A Bitcoin is szépen ment, 37%-ot emelkedett, és jelenleg is 105 ezer dollár körül jár.

bitcoin
Forrás: TradingView

De ha ezek a vámintézkedések újabb inflációs hullámot indítanak el, a Fed kénytelen lehet tovább magasan tartani a kamatokat, és ezzel el is szállhatnak a remények a kamatvágásokkal kapcsolatban.

Ez pedig könnyen visszahozhatja a volatilitást, és a jelenleg nyugodtnak tűnő bálnák is pánikba eshetnek.

Ha így lesz, a Bitcoin 100 ezer dolláros szintje ismét komoly nyomás alá kerülhet, ezúttal nem háborús, hanem gazdasági fronton.

Olvastad már? Polkadot: Hová tűnt a Web3 forradalom ígérete?


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Rekord: közel 1 milliárd dollár áramlott be a Bitcoin és Ethereum ETF-ekbe egy nap alatt

Október 2-án az amerikai spot ETF-ek már negyedik egymást követő napon mutattak pozitív tőkebeáramlást. A SoSoValue adatai szerint a Bitcoin ETF-ekbe 627,24 millió dollár, míg...

XRP vs. SWIFT: miért van előnyben a Ripple ökoszisztémája?

Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója megnyugtatta az XRP közösséget a SWIFT legutóbbi bejelentése után, amely a blokklánc-technológia irányába tett lépésekről szólt. A frissítés egy kizárólagos részvényesi...

2017 ismétlődik? Az XRP árfolyama 5 dollár felé veheti az irányt

Az XRP árfolyama jelenleg a 3 dollár felett kereskedik, miután az elmúlt 24 órában több mint 3%-ot emelkedett. A mozgás a bálnák hetek óta tartó...

Bitcoin és Ethereum kereskedés banki biztonsággal – a BBVA újítása Európában

A spanyol BBVA bank együttműködést kötött a szingapúri SGX FX-el, hogy retail kriptokereskedést indítson Európában. 2025. október 2-tól az ügyfelek közvetlenül a BBVA platformján vásárolhatnak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.