A Binance fiat-crypto váltót indít majd Ugandában

A Binance fiat-crypto váltót indít majd Ugandában, mondta június 28-án a vállalat alapítója és vezérigazgatója, Changpeng Zhao egy Cointelegraphnak adott interjújában.

Az új platform, a Binance Uganda nevet viseli majd, és ez lesz az első alkalom, hogy a vállalat fiat-crypto módon nyújt szolgáltatásokat támogatva ezzel az ugandai shillinget, illetve a főbb kriptopénzeket. Az indulás hamarosan várható.

Zhao, akit csak CZ-ként emlegetnek, a Cointelegraphnak azt nyilatkozta, hogy a lépés „azt példázza, hogy a váltó nem csak a fejlett piacokra szeretne beépülni”:

„Véleményünk szerint a kriptonak nagyon fontos lehetőségei vannak a fejlődő országokban… egy fejlettebb ország több pénzzel rendelkezik, mi azonban a világ többi részére is el szeretnénk juttatni a technológiát.”

CZ hozzátette, hogy a Binance-ot egyébként is érdekeli az afrikai piac, legújabb vállalkozásuk pedig „gyorsan halad” hála a kormány hozzáállásáank, a szabályozóknak, valamint az iparnak.

„Uganda nagyon érdekes helyzet, a lakosság 11%-a rendelkezik bankfiókkal. Ez kihívás, ugyanakkor lehetőség is. Ahelyett, hogy a bankokat kényszerítenék az emberekre, egyszerűbb lehet az a megoldás, ha a kriptovalutákat terjesszük el. Érdekes lesz – Afrika hatalmas piac, ezért vagyunk jelen.”

Ez lesz „az első, hogy a Binance fiatot is kezel,” így a váltónak sok KYC és pénzmossás ellenes (AML) kérdésre kell majd választ találnia a szabályozásokkal kapcsolatban, mondta a vezérigazgató.

A Binance Uganda nem lesz kapcsolatban az eredeti platformmal, de „szoros üzleti együttműködésben” áll majd vele. Ez azt jelenti, hogy különállóan ugyan, de a Binance kódalapjának használatával, ugyanazokkal a műveletekkel, biztonsággal és rendszerrel fog működni.

CZ-t nem érdekelte a 2018-as kereskedési volumen-zuhanás. Szerinte a „piac mindig túlreagál” – ha a dolgok jól mennek, de akkor is, ha nem – mint mondta, ezt már „olyan sokszor látta egy éves ciklusban”.

Úgy véli, a volatilitás problémája majd akkor oldódik meg, ha az ipar értéke növekedni fog. Olyan fiat csatornák megnyitását javasolja, mint amilyen az új ugandai váltó is, ezek ugyanis szerinte elősegítik a piac növekedését.

Hogy felkészüljenek „a következő kiugrásra,” a Binance fejlesztgeti rendszereit, hogy akár 100-szor vagy 1.000-szer nagyobb kereskedési volument is tudjanak majd kezelni.

„Nem tudom, ez mikor fog bekövetkezni, de mindenképp készen kell rá állnunk.”

A vállalat rövid időn belül még 2-3 helyszínen tervez szolgáltatást indítani, és tovább fejlesztgeti saját, decentralizált váltójának prototípusát.

A Binance, a kereskedési volument tekintve az egyik legnagyobb kriptováltó. A Coinmarkertcap adati szerint az elmúlt 24 óra alatt 789 millió dollárral kereskedtek rajta.

A CZ-vel készült interjú hamarosan megtekinthető lesz a Cointelegraph youtube csatornáján.

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

8 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

A főnix a Celsius hamvaiból: AI adatközpontra nyergel át az Ionic Digital

A kriptóban kevés olyan projekt van, ami a teljes csődből képes lenne feltámadni, ráadásul úgy, hogy közben teljesen más ruhát vesz fel. Az Ionic Digital...

Nagyon mennek a stablecoinok a TRON hálózatán

Amikor az átlagos kriptós a TRON-ra gondol, valószínűleg még mindig a 2017-es altcoin-hype, Justin Sun marketinghúzásai vagy az agresszív ármozgások jutnak az eszébe. Pedig miközben...

Öt új deviza került fel a JPMorgan blokkláncos fizetési hálózatára

A blokkláncról a legtöbb embernek rögtön a kriptótőzsdék, a volatilitás és a lakossági spekuláció ugrik be. A hagyományos bankrendszer viszont az elmúlt években teljesen más...

Globális kriptoverseny: London öltönyt ad a szektorra, Kazahsztán meg várost húzna köré

A kripto világa évekig arról szólt, hogy a projektek próbáltak elbújni a szabályozók elől a Kajmán-szigeteken vagy Bahamákon. Ez jól működött egy darabig, de aztán...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.