A bányászok sem állhatnak a következő bikafutam útjába

Az elmúlt két hónap során jelentős mennyiségű bitcoint adtak el a bányászok, de elemzők szerint ez nem állíthatja meg a következő bika futamot.

A történelmi adatok alapján egyes bányászok július végén bitcoineladásba kezdtek, amely fokozott eladási nyomást helyezett a piacokra.

Augusztus közepe óta nagyot esett a vezető kriptopénz értéke, 13%-ot zuhant és azóta se sikerült visszaszereznie a 12.000 dolláros árfolyamot.


Ki Young Ju, a CryptoQuant vezérigazgatója szerint a bányászok folyamatos eladásai nem elegendők ahhoz, hogy megállítsák a következő bikafutamot. A láncadatokat elemző cégek folyamatosan figyelik a bányászok és bálnák mozgásait, mivel ezek jelentős mennyiségű bitcoint birtokolnak.
Willy Woo elemző elmondta, hogy a bányászok egyike a két külső eladási nyomást okozó forrásnak. Korábban elmondta:

„Csupán két dolog okoz jelentős eladási nyomást a piacokra: a bányászok, akik növelik a bitcoin készletét és folyamatosan eladnak, ezzel egyfajta pénzügyi inflációt okozva, valamint a tőzsdék, akik megadóztatják a kereskedőket és folyamatosan eladnak a piacokon.”

Korrekciót okozhat amikor a bányászok – kiadásaik fedezésére – megkezdik az eladásokat.
Augusztus 17-e és szeptember 5-e között a bitcoin értéke 12.486 dollárról 9813 dollárig zuhant. Mindeközben több bálna is pont 12.000 dolláron kezdett eladásokba és a bányászok is hasonlóképpen cselekedtek.
A bányászok és bálnák okozta eladási nyomás lehet az oka a piac mostani gyenge teljesítményének, de Ki szerint ez hosszú távon nem állhat egy elhúzódó bikapiac útjába.
Ha a bányászok nagy eladásokba kezdenek az jelentős korrekciót okozhat, mivel egy kisebb mozgás is pozíciók likvidálásához vezethet.
Ki szerint a bányászok eladásai nem elég erősek ahhoz, hogy megakadályozzanak egy jövőbeli bikafutamot:

„Egyes bányászok július végén eladásokba kezdtek, de ahhoz nem adtak el elég bitcoint, hogy hosszú távon megakadályozzák a következő bikafutamot.”

A ByteTree szerint a bányászok bitcoinkészlete az elmúlt 12 hét során hetente 125 bitcoinnal csökkent. Ez alapján hetente 1,362 millió dollárnyi bitcoin került eladásra.

Forrás: ByteTree

Ki kiemelte, hogy a bányászok sok bitcoint adtak el, de nem rendellenesen sokat.

Továbbra is fennáll a feleződés utáni bikaciklus lehetősége

A bitcoin továbbra is a 10.000 dolláros támaszszint körül kering annak ellenére, hogy többször is fennállt a veszélye, hogy beesik ez alá.
A bitcoin ellenállása a megnövekedett eladási nyomás ellenére azt sugallja, hogy hosszú távon továbbra is jók lehetnek a kilátások.


Emellett több mutató is azt mutatja, hogy jelenleg vásárlási fázisban tartunk. Rafael Schultze-Kraft, a Glassnode technológiai igazgatója elmondta:

„A rövid távú tulajdonosok nem realizált profit/veszteség aránya szerintem nagyon bika jelet mutat. Nagyon fontos volt, hogy lepattanjunk a 0 vonalról, ez a korábbi bikapiacok előtt is észrevehető volt és mindig is egy jó vásárlási lehetőséget jelentett.”

Olvastad már? 4 hónapos mélyponton a kis bitcoincímek száma, rossz jel lehet?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin 2025-ben: miért emlékeztet sokakat a piac 2019-re?

A Bitcoin árfolyama most nem csinál semmi látványosat. Ez sokakat zavar, másokat untat, pedig közben egyre többen mondják azt: ez az egész furcsán emlékeztet 2019-re....

Trust Wallet hack: hibás Chrome-frissítés után ürültek ki tárcák

Néhány óra alatt lett gyanúsan sok a hasonló panasz. Trust Wallet-felhasználók egymástól függetlenül jelezték, hogy a tárcájukból egyszerűen eltűntek az eszközök, minden előjel nélkül. Nem...

2026: új Bitcoin-csúcsok, tokenizációs boom és AI-forradalom a kriptóban?

A kriptovilág nagyágyúi szerint 2026 nem egyszerűen csak egy újabb év lesz a naptárban. Ha minden igaz, akkor ez lesz az az év, amikor a...

A Pudgy Penguins elfoglalta Las Vegast – miközben az NFT-piac vérzik

Karácsony hetében egy szokatlan látvány állította meg a Las Vegas Stripen sétálókat. A Las Vegas Sphere hatalmas, kör alakú LED-felületén nem reklám, nem koncertpromó, hanem mosolygó...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.