Tovább terjednek a kriptopénzek Szlovéniában és Horvátországban

Folyamatosan növekedik a szlovén és horvát kereskedések száma, mely kriptopénzeket is elfogad.

Olvastad már? Elon Musk szerint „elég menő” a Dogecoin

Az Elipay az egyik legnagyobb bolt és szórakoztatóipari komplexumban, „bitcoin cityben” kezdett, erről már tavalyi év júniusában irtunk.
Most több mint 300 szlovén boltban tette elérhetővé a kriptopénzes fizetéseket, Horvátországban folytatják a terjeszkedést, miután engedélyt kaptak a Horvát Központi Banktól.

300 új szlovén helyszín, köztük „bitcoin city”

A kriptopénzek terjedése rohamos mértékben halad Szlovéniában. Az Elipayt az Eligma startup fejlesztette, mely egy mobilos fizetési alkalmazás iOS és Android készülékekre.

Az egyik legnagyobb áruház és szórakoztatóipari komplexuma számos boltban tette elérhetővé a kriptopénzes fizetést, olyan kriptopénzekkel, mint a bitcoin cash, bitcoin, ethereum és az ELI token.
Dejan Roljic, az Eligma vezérigazgatója a következőket mondta:

Újabb mérföldkövet ért el az Elipay, több mint 300 helyszínen lehet már vele fizetni, ezek nagyjából egyharmada bitcoin cityben található.

Az Eligma szerint bitcon city „Közép-Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb vásárlási és logisztikai központja”, ahol számos innováció található.
Összesen több, mint 500 üzlet található bitcoin cityben.

 „Folyamatosan növekszik az Elipay által támogatott üzletek száma, számos területen megtalálható már az Elipay, köztük a vendéglátás, a divat, az elektronikák, szolgáltatások, sport és kikapcsolódás, otthoni és kerti berendezések, gyerekjátékok, háziállatok, autók és motorok, utazás, erotika, online boltok és még sok egyéb területen.”

A legutóbb bejelentett szolgáltatás az Intaxi, mellyel kriptopénzzel fizethetünk a Ljubljanai taxiknál.
Roljic hozzátette:

 „A kriptos fizetések mellett a szlovén Központi bank engedélyezte, hogy az Elipay alkalmazásban bankkártyával vagy banki átutalással vásárolhassunk kriptopénzt.”

 

Horvát terjeszkedés

Az Eligma jelenleg a terjeszkedésen dolgozik, melyet Horvátországban kezdene.

„A Horvát Központi Bank megerősítette, hogy az Elipay törvényesen működhet Horvátországban” -írták a Twitteren

Roljic is megerősítette, hogy a Központi Bank „engedélyezte az Elipay legális működését Horvátországban és máris megkezdődött az alkalmazás lefordítása, melyet már a héten befejeznek.”
Azt is elmondta, hogy „a cég már kapcsolatban van számos kereskedéssel és szolgáltatóval, hogy a következő hónapban már engedélyezzék a kriptopénzes fizetéseket.”

 „Az elején még csak kipróbáljuk a terjeszkedést, egyelőre csak nagyjából 20 boltban engedélyezzük a kriptopénzes fizetéseket, ha ez sikeres, akkor megindul a teljes terjeszkedés, ezzel év végére több mint 200 Horvátországi boltban lesz elérhető az Elipay.”

A Billy nevű horvát fizetésszolgáltató már dolgozik azon, hogy integrálja rendszerébe az Elipayt.

Ha minden jól megy akkor „még tesztelik a rendszert, újra átvizsgálják a technológiai hátterét, hogy bármilyen esetleges problémát megelőzzenek”
Az Eligma számos egyéb fizetésszolgáltatóval is kapcsolatban van, hogy integrálják az Elipayt.
A cég már jelenleg is keresi, hogy melyik lesz a következő ország, ahova terjeszkedni tudna, Roljic hozzátette, hogy „csakis akkor terjeszkedünk tovább, ha a Horvátországi modell sikeresen és problémamentesen működik.”
Forrás: news.bitcoin.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Legfrissebb bejegyzéseink

A Charles Schwab több kriptót kínálna, nem csak bitcoint és Ethereumot

A hagyományos brókerházak egyre mélyebbre merülnek a kriptóba, és a Charles Schwab sem kivétel ez alól. A nagy amerikai brókerház bővítené a Schwab Crypto-t, és...

A bitcoin lehagyhatja az aranyat a következő bikapiacon?

A bitcoin és az arany összehasonlítása évek óta visszatérő téma, és most a Binance alapítója, CZ is beleszólt a vitába. A hongkongi Bitcoin Asia konferencián...

Az Evernorth XRP-társaságként készül a Nasdaqra

Az XRP-piac egyik legnagyobb intézményi kísérlete újabb fontos állomáshoz érkezett: az Evernorth már nemcsak egy kriptós vállalkozásként, hanem leendő tőzsdei társaságként készül a bemutatkozásra. A...

Zondacrypto-ügy: őrizetbe vették az olimpiai elnököt

Őrizetbe vették a lengyel olimpiai bizottság elnökét a Zondacrypto-botrány miatt. Újabb magas rangú szereplőt ért el a lengyel Zondacrypto-ügy: a hatóságok őrizetbe vették Radosław Piesiewiczet, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.