Indiában még mindig szabályozni akarják a kriptoipart

A világ legnagyobb országában 2019 nyarán mutatták be az első kriptós törvénytervezetet, most pedig újabb információkat osztottak meg a kormány elképzeléseiről.

Az egyik parlamenti képvisel, Rajeev Shukla vetette fel a kérdést az ország pénzügyminisztere, Rajya Sabha részére, hogy az indiai parlament végül be akarja-e vezetni a G20 országok által közösen kidolgozott kriptós szabályozási rendszert.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A rövid válasz az volt, hogy igen, a hosszabb pedig az, hogy igen, majd később.

A pénzügyminisztérium egyik tisztviselője, Pankaj Chaudhary szerint a New Delhi Leaders’ Declaration által megfogalmazott célok egybeesnek a G20 elképzeléseivel.

„A kriptoeszközök területén a New Delhi Leaders’ Declaration úgy véli, a Nemzetközi Valutaalap, az IMF stabilitási részlege, az FSB, valamint a G20 közös kiadványa rendkívül hasznos. Ebben egy részletesen kidolgozott ütemtervet mutatnak be, amely a jogszabályi, törvényi környezet kialakítását veszi sorra a kriptoeszközök számára. Számba veszi a lehetséges kockázatokat, külön gondot fordítva azokra, amelyek a feltörekvő piacokra, a fejlődő országokra vonatkozhatnak.”

Chaudhary elmondta, a legutóbbi vezetőségi találkozó során ez a közös kiadvány is bemutatásra került, és ez alapján mind a G20 országok, mind a világ többi állama egy sokkal jobban letisztázott ütemtervet követhet a kriptoeszközök szabályozására.

„A kiadványból kiderül, hogy a fejlődő piacokon a kriptopénzek sokkal nagyobb kockázatot jelenthetnek, az IMF-FSB viszont egy sokkal rugalmasabb, jobban a helyi körülményekre szabható intézkedés-csomagot mutatott be, amelyeket minden ország a saját gazdaságához tud igazítani.”

Chaudhary szerint a rugalmasságot nagymértékben befolyásolja, hogy az adott ország gazdasága milyen méretű, melyek a szabályozói prioritások, mekkora a hatóságok, hivatalok kapacitása, valamint az sem mellékes szempont, hogy a világgazdaság rendszerébe hogyan tagozódik be az ország

„A világ minden egyes országa, ideértve Indiát is, meg tudja határozni a csak rájuk jellemző sajátosságokat, a helyileg tapasztalható kockázat mértékét, és ezek alapján meg tudják határozni azt is, hogy milyen törvényekre, intézkedésekre van szükség a kriptoeszközök területének a szabályozásához.”

Olvastad már? Kilőtt az Injective érméje, túl késő már venni belőle?

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Készpénzes kriptoszolgáltatást indít Solanán a MoneyGram

A készpénz és a kriptovaluták közötti egyik legfontosabb híd éppen most költözött át a Solana ökoszisztémájába: a MoneyGram elindította Ramps szolgáltatását a hálózaton, így a...

A figyelem lett a kriptó új árutőzsdéje, a Cookie.fun pedig mérhetővé teszi, hogy kiről beszélnek

A kriptóban minden ciklusban megjelenik egy új eszközosztály, amit senki sem tud pontosan mérni. Az AI-ügynökök kora pedig magával hozta a maga mérhetetlenjét is, a...

Bitcoin árfolyam: kritikus szinten a long kitettség

A bitcoin árfolyama ismét a 65.200 dolláros szint környékén próbál kapaszkodót találni, ám a következő mozdulatot most nemcsak a grafikonok, hanem a rövid távú befektetők...

Az Ethereum árfolyama októberben fordulhat újra

Az Ethereum következő nagyobb emelkedése akár egy októberi visszateszt után indulhat el – állítja egy ismert piaci elemző. Miközben az ETH árfolyama rövid távon nyomás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.