Kína és Szingapúr közösen tesztelik a digitális jüant

Kína és Szingapúr közös programot indít, amely során a turistáknak lehetőségük lesz a digitális jüan használatára, mindkét országban.

A szingapúri központi bank, a MAS elmondása alapján ez az új lehetőség lényegesen kényelmesebbé teszi a turisták pénzügyeit, és megkönnyíti, hogy az utazásaik során zökkenőmentesen vásárolhassanak, fizethessenek.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A MAS a múlt héten adott ki egy sajtónyilatkozatot, amelyben megosztották, hogy közös pénzügyi együttműködésbe kezdenek Kínával, mégpedig a digitális tőke- és pénzpiacok közötti átjárhatóság területén.

A kínai központi bank Digital Currency Institute részlege már 2020-ban aláírt egy együttműködési megállapodást a szingapúri kollégáikkal, most pedig ennek az egyik első mozzanata a közös tesztprogram, amely során a digitális jüant Kínában és Szingapúrban egyszerre tesztelik.

„A szervezeteink elkötelezettek a próbaüzem végrehajtásában, amely során a két ország utazói számára lehetőség nyílik, hogy a digitális jüant használják a vásárlásaik, költekezéseik során Kínában illetve Szingapúrban.”

Kína rohamléptekkel halad a saját jegybanki digitális valuta, egy úgynevezett CBDC kifejlesztése ügyében, és jelenleg már az éles próbák szakaszában vannak.

A digitális jüant belföldön, és immár külföldön is tesztelik, banki, vállalati és lakossági felhasználók közreműködésével is, Kína esetében jelenleg 26 különböző helyszínen.

A Kínai Népbank kormányzója, Yi Gang idén nyáron, júliusban nyilatkozott úgy, hogy az addigi tranzakciós volumen elérte a 250 milliárd dolláros összértéket.

Novemberben a Standard Chartered kínai leányvállalata jelentette be, hogy digitális jüan használatát is megkezdik, és váltani is lehet majd a fiókjaikban a pénznemből.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Emellett azt is meg kell említeni, hogy nem Szingapúr az egyetlen külföldi helyszín, ahol a digitális jüan tesztelése zajlik, a Kínai Népbank és a Hong Kong Monetary Authority szintén együttműködnek, és már a második szakaszt kezdik meg a határokon átnyúló tranzakciók próbaüzemében, amelyek során szintén a kínai CBDC-t használják.

Olvastad már? Lekéstél a TAO rallijáról? Akkor következzen egy újabb nagyágyú

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XLM árfolyamának bizonytalan jövője: hol érheti el a következő szintet?

Az XLM ára kedden ismét nyomás alá került. Az eszköz a rövid távú EMA sáv alá esett. Az árfolyam így medvés tartományba került. Többször sem...

Az Ethereum és Solana új csúcsokra készül – de az XYZVerse lehet a következő milliomoskészítő mémcoin?

Vendégbejegyzés Az Ethereum és a Solana eddig is a piaci emelkedések kedvenc tokenjei voltak, mindig hatalmas figyelmet vonzva. Most azonban egy új kihívó, az XYZVerse (XYZ)...

Bitcoin pánikjelzések erősödnek – ismétlődhet az áprilisi 30 ezer dolláros ugrás?

A legutóbbi visszahúzódás közepette, amikor a Bitcoin 113.000 dollár alá csúszott, a piac idegessége vált nyilvánvalóvá. A kereskedők egyre óvatosabbak: a 30 napos opciós delta ferdeség...

Robinhood listázta a SUI tokent – az ár azonnal reagált

Augusztus 19-én az amerikai kereskedési óriás, a Robinhood bejelentette a SUI spot kereskedésének listázását, ezzel milliók számára téve elérhetővé a tokent. A hír gyorsan felpörgette...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.