1,8 millió ausztrál nyugdíjalapját adja a bitcoin

A Rest Super a kontinens első nyugdíjalapja, amely bitcoinba fektet. Az egyik vezetőjük elmondása szerint diverzifikált portfólió részeként fektetnek a kriptopénzbe, mivel egyelőre túl volatilisnek találják.
Az alap jelenleg közel 47 milliárd dollárt kezel, és 1,8 millió tagja van.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A nyugdíjszámlájuk az amerikai 401k típusnak felel meg. Mostanáig ez a globálisan 2,4 billió dolláros szektor nem nagyon érdeklődött a kriptoipar iránt.
A befektetési vezető, Andrew Lill a legutóbbi ülésen mondta el, hogy a cég fontosnak tartja a bitcoinos kitettséget, és odafigyelve, nagy gondossággal eljárva kezeli az allokációjukat.

„Még mindig rendkívül volatilis befektetésről beszélünk, tehát az elején egy nagyon kicsi résszel szállunk be, egy diverzifikált portfólió részeként. Idővel persze ezt növelhetjük.”

Lill elmondása szerint a bitcoin stabilitást tud majd biztosítani, ráadásul sok befektető már most infláció elleni védekezésként tekint rá.

„A jelenlegi inflációs környezetben j választásnak tartom. Valószínűleg diverzifikálni fogunk a kriptoiparon belül is, de nem a közeljövőben. Még az információgyűjtés fázisában vagyunk, és az sem teljesen tiszta, hogy milyen jogi, biztonsági tényezőkkel kell számolnunk.”

Ausztrália egy másik alapja, a 167 milliárd dolláros Australian Super vezetője viszont nemrégiben azt nyilatkozta, szerintük a bitcoin nem jó befektetés.
A Queensland Investment Corporation, egy állami befektetési alap is hírbe lett hozva a vásárlással, de ezt végül cáfolták, úgy fogalmazva, hogy „talán valamikor a jövőben lehetséges lesz”.

Az ausztrál kriptopiac a törvényhozás részéről is támogatást kap, szeretnék az iparágat az országba csábítani. Törvényjavaslatokat is nyújtottak be, amellyel vállalkozásbarát szabályozásokat hoznának.
A Commonwealth Bank of Australia vezetője, Matt Comyn szintén elmondta, vélhetően nem fognak kimaradni ők sem, dacára a digitális eszközöket jelenleg még körbelengő bizonytalanságoknak:

„Kockázatosnak látjuk az iparágat, de még nagyobb kockázatokat hordoz, ha kimaradunk belőle.”

Olvastad már? Bitcoin – Generációk gazdagsága

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az RWA-k következő szintje a használhatóság

Az RWA-k, azaz a “real world assets”, valódi eszközök esetén már nem kérdés, hogy fel lehet-e vinni valamit a blokkláncra. A piac kezd túllépni azon...

Új szintre lépett a Ripple stablecoinja – az OKX 280 piacon indította el az RLUSD-t

A Ripple stablecoinja újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett. Az OKX bejelentette, hogy az RLUSD mostantól több mint 280 spot kereskedési párban érhető el a platformon, ami...

A Polymarket valójában egy valószínűségi adatbázis?

A Polymarket körül nem csak a fogadás a lényeg. A platform köré épülő narratíva azt sugallja, hogy az igazi termék talán nem is maga a...

A kriptopiac ezen a héten komoly tesztet kap, vajon merre indul tovább?

Van olyan pillanat, amikor a piac félreteszi a narratívát, és előkerülnek a számok. A legtöbb befektető ilyenkor azt nézi, ki tud pozitív eredményeket, bevételt és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.