Meghekkelték a Coinbase rendszerét

A jelentések szerint a cég SMS-szolgáltatásának az eltérítésével tudtak hozzáférni az ügyfelek pénzéhez.
A kriptotőzsde az év korábbi szakaszában szenvedte el a támadást, amely során a többfaktoros azonosításhoz használt SMS-értesítési rendszert tudták befolyásolni.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A támadók nagyjából 6000 fiókhoz fértek hozzá, ezekről loptak kriptókat, bár a veszteség teljes összege nem ismert. A Coinbase a héten értesítette az érintett ügyfeleket, hogy a lopás idén március és május között történt.
Hogy hozzá lehessen férni a fiókokhoz, és kezdeményezni a multifaktoros azonosítás megváltoztatását SMS segítségével, ahhoz eleve tudni kell a felhasználónévként működő email címet, a fiók jelszavát, és a használt telefonszámot is.
Azt nem tudni, hogy ezeket az információkat hogyan szerezték meg a támadók, bár tény, hogy a tőzsdei felhasználók elleni adathalász támadás egyáltalán nem ritka dolog.
A Coinbase feltárta a sebezhetőséget, amely kihasználásával a támadók hozzáfértek a fiókokhoz.

„A támadás során az SMS-azonosítást használók kerültek célkeresztbe. A fiók-visszaállítási folyamatnál használt SMS-azonosítás hibáját kihasználva a támadók így be tudtak jutni a felhasználói fiókok felületére.”

A Coinbase az egyik legnagyobb váltó és tőzsde a világon, már rengeteg kritikát kapott a gyenge ügyfélszolgálat miatt. A sajtóban már korábban is megjelent, hogy a kiürített fiókok tulajdonosainak ezrei nem is tudtak kapcsolatba lépni a csapattal.

A Coinbase részvénykibocsátása áprilisban 86 milliárd dollárt hozott a tulajdonosoknak, a cég mégis képtelen megfelelő minőségű ügyfélszolgálatot felépíteni.
Augusztusban mindenesetre megnyitottak egy új telefonos lehetőséget a károsultak számára, ahol megtehetik a bejelentéseiket.

Olvastad már? Megismétlődik a Bitcoin-történelem? 3 mutató arra utal, hogy beindul a BTC bikapiaca

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: michal clark

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitget a Montreux-i első Crypto Jazz Fesztivál főszponzora lesz

A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat büszkén jelenti be, hogy főtámogatóként vesz részt az első Crypto Jazz Fesztiválon, amelyet 2025. július 9. és 12....

Argentína lehet a Cardano nagy dobása?

Argentína, amit eddig inkább a tangóról és a marhahúsról ismertünk, most a kriptopénzek világában is főszerepet kaphat. Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint az ország lehet...

Melyik mémérme érheti el az 1 dolláros szintet, miközben a Bitcoin-bálnák elkezdik a felhalmozást? Az $XYZ a figyelem középpontjába került

Egy új mémérme felkeltette a nagybefektetők, azaz a Bitcoin-bálnák érdeklődését. Ahogy ezek a szereplők megkezdik az akkumulációt, egyre többen teszik fel a kérdést: vajon melyik...

JPMorgan új „JPMD” védjegye mélyíti a kriptós integrációt a Wall Streeten

A JPMorgan „JPMD” néven beadott védjegykérelme digitális eszközkereskedésre, fizetési megoldásokra, sőt akár egy stablecoinra is utalhat – és ezzel megerősíti a vállalat elköteleződését a blokklánc-technológia...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.