Államilag támogatott, tokenizált arany

A Bittrex Global, a Ledger, a CertiK és az Uphold összeálltak egy konzorciumba, hogy egy új aranyfedezetű tokent bocsássanak ki.
Ehhez a szükséges nemesfémet pedig A Nyugat-Ausztráliai tulajdonban lévő, a világ egyik legnagyobbjaként ismert Perth Finomító fogja biztosítani, frissen bányászott aranyból.

Az Universal Protocol Alliance névre keresztelt kezdeményezés tokenje az Universal Gold, vagy UPXAU elnevezéssel látott napvilágot.
Megvásárolni az Uphold-on keresztül lehet, elkölteni pedig a konzorcium által kibocsátott betéti kártya segítségével.
1 dolláros minimum összegtől indulhat a vásárlás, felső határ elméletileg nincsen. A legtöbb aranytermék esetében akár havi 0,4%-os kezelési költséget is felszámolhatnak, de az UPXAU token tartása teljesen ingyenes.
A július 30-i hivatalos bejelentésükben a cég ügyvezetője, JP Thieriot három fő funkciót is megnevezett, amelyek egyedülállóak a területen:

„A token elkölthető, nincs kezelési költség levonva, és állami garancia van mögötte.”

 

A Perth Finomító háttere

A sajtónak nyilatkozva Thieriot elmondta, már egy ideje dolgoznak ezen a projekten, a legnagyobb befektetőjük pedig egy „ismert aranyrajongó”, akinek a Perth Finomító nemrégiben felkeltette az érdeklődését.

„A vállalat a világ legnagyobb nyersarany-feldolgozója, és a Nyugat-Ausztrál kormányzat tulajdonában van. Ez olyan garanciát jelent a fedezetként szolgáló aranyra, ahogy az FDIC garantálja az amerikai bankokban tárolt dollárok értékét.”

Elmondása alapján a cég nem von le jutalékokat, és a technológiai újításokra is kifejezetten fogékonyak.

„Az elmúlt évek során más prominens iparági szereplővel is dolgoztunk együtt már, de nem tudtak olyant ajánlani, amit a Perth Finomító.”

Az aranyfedezetű tokenek terjedése

Nem az Universal Gold token az első a területen, amely együttműködésbe kezd a Perth Finomítóval. Februárban bocsátották ki a Perth Mint Gold Tokent, az Infinigold-dal karöltve.
Más cégek is mozgolódnak, a Tether januárban indította el a Tether Gold-ot, a Paxos pedig már 2019 szeptemberében kiadta a PAX Gold tokenjét.
A legelső pedig 2019 áprilisában került a piacra, a DigitalX szintén arannyal fedezett tokent adott ki akkor.

Olvastad már? Max Keiser: nincs már messze a 28.000 dollár, de 100.000-ig nincs megállás.

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Erősödik a bitcoin ETF-beáramlása, de a piac még nem hisz a fordulatban

A spot bitcoin-ETF-ek nettó áramlása július 14. óta összesen 930,39 millió dollárt tett ki. A SoSoValue adatai szerint a spot BTC-ETF-ek a hónap 14-e óta...

Kitörés előtt áll a Pi Network árfolyama a v25-ös protokollfrissítés után

A Pi Network bevezette a Protocol v25-öt, amelynek infrastrukturális fejlesztései a hálózat stabilitását és az adatvédelmet megőrző okosszerződéseket helyezik előtérbe. A tervek szerint 2026 végéig közel...

150 ezer dollárt fizet a piaci felügyelet a Coinbase-nek egy nyertes per után

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) beleegyezett, hogy 150.000 dollár jogi költséget fizet egy Coinbase által indított per lezárásaként. A perben a vállalat a hatóság...

Erősödhet a bitcoin árfolyama, miközben a piacok lerázzák a geopolitikai félelmeket

A bitcoin szerdán sem csökkent nagyot, miközben a kripto- és más kockázatos eszközök továbbra is lerázták magukról az amerikai–iráni háborús feszültségek hatását. A bitcoin és a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.