Peter Schiff szerint az aranyat a bitcoinnál „nehezebb elkobozni”

Schiff vitatható állításokat fogalmazott meg az aranyról, miközben az arany és a bitcoin iránt is növekszik a mainstream érdeklődés.

Peter Schiff szerint a bitcoin és az arany közötti csatában az arany a nyerő a szállításának és elkobzásának nehézségi szintjét illetően.

Az aranyimádó és egyben hírhedt bitcoinszkeptikus egy július 29-ei tweetjében azt állította, hogy a nemesfém tulajdonjogát egyszerűbb változtatni és megőrizni.

Az arany „tökéletesen szállítható”

„Az arany tökéletesen szállítható és a bitcoinnál nehezebb elkobozni” – írta Schiff.

A megjegyzés szinte rögtön negatív reakciókkal járt, ugyanis a bitcoin támogatói azonnal felhívták a figyelmet az arany hiányosságaira.
Azonkívül, hogy fizikailag terjedelmes, ezáltal pedig nehezebben szállítható, az aranyat már egy ideje nagyon nehéz magántulajdonban tárolni.
Ahogyan Saifedean Ammous „A Bitcoin Standard” című híres könyvében írta, a kormány a 20. század elején véghez vitt aranyelkobzásával teljesen véget vetett a fizikai aranytartalékon alapuló egyéni szuverenitásnak.
Schiff nem válaszolt azonnal az aranyra vonatkozó állításaival kapcsolatban, azonban immár köztudott tény róla, hogy mindenképp az aranyat támogatja, sőt, bármely kriptovalutánál kiválóbb vagyoneszköznek véli.
Mivel az XAU/USD pár 1.958 dolláros rekordot ért el, Schiff ünnepi hangulatban volt, így a hétvégén nem maradt ideje a bitcoin támogatásáról folytatott vitára Anthony Pomplianóval, a Morgan Creek Digital társalapítójával.
A Parallax Digital vezérigazgatója, Robert Breedlove azonban nem volt olyan elnéző a tweetjére válaszolva:

„Szó szerint minden létező amerikai dollár az elkobzott arany visszhangja” – fejezte ki véleményét a 20. századi állami politikára utalva.

 

A rekordárak hatásai a Google adatain mutatkoznak

Az arany és a dollár sikerei remekül szolgáltak a mainstream figyelmet illetően. A Google Trends adatai szerint a „hogyan vásároljunk aranyat” rengetegszer jelent meg a keresőben, miután mindenki szembesült a rekordokkal.
A bitcoin szintén többet jelenik meg a nyilvánosságban, az aranynál az utóbbi héten azonban eltérést lehetett megfigyelni.
A Cointelegraph jelentése szerint a BTC/USD páros 11.400 dolláros csúcspontja meglepte az elemzőket, a 20.000 dolláros történelmi magasságok azonban egyelőre még nem valószínűek.

Olvastad már? A Mastercard egy vezetőjének köze van a ciprusi bank gyanús tranzakcióihoz

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Nem, az XRP technológiája nem a Bitcoin előtt jött létre

Minden nagy kriptós projektnek megvannak a maga alapítási mítoszai. A Bitcoinnál ott van az arctalan Satoshi Nakamoto, az Ethereumnál a fiatal Vitalik Buterin. Az XRP...

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.