A kereskedőrobotok miatt kezd unalmassá válni a bitcoin?

Elképzelhető, hogy a bitcoin rekordalacsony volatilitását a nagyfrekvenciás kereskedést végző automatizált programok okozzák. A BTC piaca mostanában elég csendes, valójában túlságosan is.

A hét elején a volatilitás olyan alacsony szintre esett, amilyent 2017 óta nem láttunk. Az elmúlt hetekben amúgy is a lejtmenet uralkodott, ahogy a kereskedők és a befektetők inkább az olyan altokra figyelnek, mint amilyen a LINK vagy az ADA.

Az egyik magyarázat szerint a csökkenő volatilitás összefüggésben van azzal, hogy az utóbbi időben egyre több nagyfrekvenciás kereskedést végző cég jelent meg a piacon, amelyek automata kereskedőrobotokat használnak.
Paolo Ardoino, a Bitfinex technológiai igazgatója szerint viszont ez nem csak, hogy szerepet játszik ebben, de egyenesen a fő oka a jelenségnek.

„A kriptóban most ott tartunk, amely a hagyományos tőzsdéken már lejátszódott, mikor is tényleg zéró összegű játékká váltak. Ezek a kereskedőrobotos cégek rengeteg pénzt tudnak keresni azzal, hogy a tőzsdék közötti arbitrázsra csapnak le, vagy a spread, a jegyzési különbség eltéréseire az egyes tőzsdéknél.”

A kriptó és a robotok

A nagyfrekvenciás kereskedés egy olyan módszer, amikor algoritmusokat, programokat használnak arra, hogy rövid idő alatt, a másodperc töredéke során helyezzenek el nagyszámú tőzsdei rendelést.
A kriptoszférában is régóta működik ez, viszont az olyan nagy nevek, mint Paul Tudor Jones megjelenése a területen az ilyen cégeket is maga után húzta. Ez okozhatja a gyakoribb robothasználatot a kereskedés során.
A Bitfinex például úgy ítéli, a saját platformjukon történő kereskedés mintegy 80-90%-ban ezekhez a cégekhez köthető.
Ez azért működhet, mert a tőzsde partnerségre lépett a Market Synergy céggel, amely segít az intézményeknek is megfelelő kriptopénz-infrastruktúra biztosításában.
A Bitfinex szerint ez a jelenség már a digitális eszközök osztályának a felnövését, beérését jelzi. Kérdés viszont, hogy a több robot miért okoz alacsonyabb volatilitást?
Ardoino ezt is kifejtette, miszerint az alacsony volatilitást annak köszönhetjük, hogy ezek a robotok a működésük során kiugróan nagy likviditást hoznak létre.

„Ahogy a bitcoin egyre stabilabb eszközosztállyá válik, arra számítunk, hogy a kriptopénzekre gyakran jellemző nagy volatilitás csökkenni fog. Általánosságban inverz korreláció van a likviditás és a volatilitás között, mikor az egyik nő, a másik csökken. A kereskedőcégek számának a növekedése pedig nagyobb likviditást hoz a piacokra, hiszen az order book mindkét oldalán nagy rendeléseket helyeznek el. A piac így hatékonyabbá válik, és ezzel együtt a kilengések is csökkennek.”

A bitcoin híres arról, hogy rövid idő alatt képes hatalmas mozgásokra. Még tavaly a Fundstart alapítója, Tom Lee mondta el, hogy a bitcoin legnagyobb emelkedései a 10 legjobb napon történtek.
Mindenesetre a kereskedőrobotok növekvő jelenléte elképzelhető, hogy felül fogja írni ezt „a tíz legjobb nap” szabályt.

Olvastad már? Gyorshír – giveaway az OKEx kriptotőzsdétől!

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Éjjel-nappal működő wonelszámoló rendszert tesztel Dél-Korea

Dél-Korea új szintre emelné a won nemzetközi használatát: a jegybank 24 órás elszámolási hálózatot tesztel, amely lehetővé teszi, hogy a külföldi befektetők saját időzónájuk üzleti...

Az altcoinok vezetik a kriptopiac új emelkedését

A kriptopiac ismét lendületbe kapcsolt: a bitcoin 81.000 dollár felett stabilizálódott, miközben az Ethereum és több vezető altcoin már jóval határozottabb emelkedést mutat. A tőkepiaci...

A Solanára költözik a ZETA token

A ZetaChain tokenje, a ZETA hamarosan Solana-alapú eszközzé válhat, miközben maga a Cosmos SDK-ra épülő layer 1 fokozatosan megszűnik. A közösség szeptember 20-án nagy többséggel jóváhagyta...

Saylor szerint a kriptoipar felhasználókat épít

Michael Saylor szerint az amerikai kriptoiparnak nem feltétlenül a kongresszusi kompromisszumokra kell várnia: előbb olyan termékeket kell felépítenie, amelyeket amerikaiak tízmilliói használnak. A Strategy ügyvezető...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.