Van egy milliomos, aki tényleg szétosztja a pénzét

Bill Pulte sok tízezer dollárnyi pénzt osztott már szét az elmúlt hónapokban, de lehet, hogy ezzel akaratlanul is a csalókat segíti.

A milliomos filantróp, Bill Pulte idén már nagyjából 150000 dollárt osztott szét, amellyel a kriptopénzek elterjedését kívánja segíteni.

A kritikusok szerint ezzel viszont a csalók malmára hajtja a vizet, akik hamis osztogatásokat rendeznek, többnyire az újonc kriptofelhasználók kárára.
Mások szerint egyszerűen önérdekből csinálja, hogy a követői számát növelje. 2019 júliusában tízezren követték Twitteren, már viszont már 3 millióan.
Egy tweetben osztotta meg, hogy a CashApp-on keresztül pénzt küld néhány felhasználónak, akik továbbosztják, vagy kommentálják a posztját.


Rákövetkező nap pedig küldött is hat embernek 625 dollárt fejenként, hogy bitcoint vásároljanak belőle. Mégpedig azért pont BTC-t, mert Pulte szerint „a jövőben többet fog érni”.
Ebben a hónapban már 5625 dollárt adományozott, júniusban pedig 18000-t. A legtöbb ajándéka készpénzként érkezett meg – bár volt, akinek autót küldött –, viszont a kriptopénz a kedvence, saját bevallása szerint is, ráadásul így segítheti annak terjedését.

„A kriptoközösség vesztegeti az időt. Ha tömeges elterjedést szeretnének, Twitteren és a többi közösségi médiában kell mozgolódniuk, adományozniuk kell. A kriptopénzek segítséget nyújthatnak a világ legszegényebbjei számára is, főleg, akiknek még bankolásra sincs lehetősége. Filantróp vagyok, egyértelmű, hogy szeretném, ha még jobban elterjednének.”

Pulte gondosan vezeti a listát, hogy kinek mennyit adományozott, ez pedig nyilvános, és bárki megtekintheti. Láthatjuk, hogy az adományok idén 10 és 15000 dollár között változtak.
Pulte a vagyonát a nagyapjától, az ismert milliárdos William John Pulte-tól örökölte, 2019 decemberében pedig úgy nyilatkozott, hogy egészen pontosan 11 bitcoinja is van.

Ez legalább valódi

Pulte nagylelkűnek tűnik. Igazolt regisztrációja van, azaz ténylegesen az övé, elfogad interjú-felkéréseket, és a komolyabb Youtuberek, valamint Donald Trump is elismerően nyilatkozik róla.
Viszont valószínűleg mindenki találkozott már ilyen adományozással, amely viszont csalás volt. Leggyakrabban pedig a Twitteren zajlik az ilyesmi. Egy kis összeget szoktak kérni, hogy igazolják a címet, amelyre aztán majd egy sokkal nagyobbat küldenek vissza. Ez pedig természetesen nem szokott megérkezni.
A Brand Protection, a Group IB kiberbiztonsági cég ázsiai szekciójának a vezetője, Ilia Rozhnov szerint ezek a fajta hamis adományozások kifejezetten kedvelt eszközei a csalóknak.

„Ezekhez nagy márkák vagy ismert celebek nevét használják fel, ez pedig jelentős hatással lehet ez utóbbiak reputációjára. Elképesztően fontos a márkatulajdonosoknak, hogy folyamatosan figyeljenek az ilyen visszaélésekre, és azonnal lépni tudjanak, ha kompromittálódik a nevük.”

Rozhnov csapat derítette fel még 2018-ban a Telegram-alapító Pavel Durov saját accountjának a feltörését, amely segítségével szintén hamis adományozást hirdettek meg.
Az ilyen esetek súlyosságát jól mutatja, hogy ekkor például közel 60000 dollárt csaltak ki az áldozatoktól mindössze pár óra alatt.
Pulte egyszerűen odaadja a pénzt a követőinek, hogy azon bitcoint vegyenek. Ez viszont azt jelenti, hogy ha valaki rossz szándékkal személyesítené meg őt, talán ugyanilyen könnyen tudna pénzt kicsalni az elkeseredett emberekből.
2020-ban már közel 24 millió dollár értékű ilyen csalásról számolt be a kriptós sajtó. A megszemélyesítettek között pedig olyanok is vannak, mint a Tesla vezetője, Elon Musk, vagy Brian Armstrong, a Coinbase ügyvezetője.

A szegényeken segít, vagy a szegénységet segíti?

Természetesen a sajtóban, ahogy már említettük, a kritikus hangok is feltűntek, amelyek inkább képmutatásnak tekintik ezt.
Az egyik például így ír:

„Első ránézésre kedvesnek tűnik. Egy ember, aki sokat ad azoknak, akiknek kevés jutott. Mikor viszont jobban átgondolod, hogy mit is látsz, az összkép elszomorító. Egy embert látunk, aki beleszületett a gazdagságba, és ezt mutogatja is azoknak, akik viszont nem. Valódi hatás elérése helyett pedig inkább a saját nézettségét növeli.”

Olvastad már? A bankok összeomlása a kriptopénzeket is magukkal ránthatja

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin értékeltsége elszakad a hálózati növekedéstől

Az évek során a bitcoin a puszta értékőrző szerepből egyre használhatóbb eszközzé vált, miközben a fizetési szektorban is egyre szélesebb körben terjed. Emiatt egyre nagyobb hangsúlyt...

Közel 1 milliárd dollárnyi BNB tokent vont ki a Binance a forgalomból

A Binance végrehajtotta a 36. negyedéves BNB-égetését, amellyel több mint 1,6 millió BNB-t vont ki végleg a forgalomból. Ez a token eddigi egyik legnagyobb ütemezett...

Csökkent a Clarity Act szenátusi elfogadásának az esélye

Bár átment a szenátus egyik fontos bizottságán, a CLARITY Act végleges elfogadása még korántsem biztos. Az előrejelzési piacok kereskedői kevésbé derűlátóvá váltak. Donald Trump 2024-es elnökválasztási...

Újabb nyomás alatt a BONK árfolyama a kincstári tokeneladások után

Az a tárca, amely jogszerűen 4426 billió BONK-ot szívott le a projekt kincstárából, újabb 800 milliárd BONK-ot adott el nagyjából 2,48 millió dollár értékben, ezzel...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.