Max Keiser megnégyszerezte a becslését: 400 ezer lesz a BTC árfolyama

-

Max Keiser, a népszerű tévés bitcoin-támogató 2012 óta először változtatta meg egy árfolyamjóslatát.
Február 17-én Alex Jones műsorában, az Infowars-ban vendégeskedett, ahol elmondta, a százezer dolláros előrejelzése túl konzervatív volt:

„Igen, hivatalosan is kimondhatjuk, hogy emelek a jóslatomon. Mikor 1 dollár volt az árfolyam, elmondtam, hogy akár 100000 is lehet. Nyolc évig így gondoltam. Most viszont azt mondom, 400 ezerig is felmehet.”

A bitcoin ismét tízezer dollár alá esett, a koronavírus miatt pedig fellegek gyülekeznek a világgazdaság egén.

Tovább bővült Magyarország legnagyobb bitcoin ATM hálózata. Keresd a CoinCash új ATM-eit a Konzolvilág üzleteiben is. A részletekért kattints!

A rövid távú volatilitástól eltekintve, szerinte az első számú kriptopénz ugyanolyan tetszetős, mint az eredeti jóslat időpontjában:

„A jó hír az, hogy a BTC tízezernél, és 9300-nál is ugyanolyan vonzó, mint mikor csak 100 dollár volt.”

Új parabolikus emelkedés?

A jóslathoz nem mondott pontos időtávot, de a 40-szeres megtérülés a legtöbb ismert bitcoin-támogatónál is bikásabb beállítottságot jelez Keiser részéről.
Még Tim Draper, az ismert kockázati befektető is „csak” 250000 dollárt jósolt 2024-re. John McAfee, aki a saját nemi szerveinek az elfogyasztását is megígérte, ha ’21-ben nem éri el az árfolyam az egymilliót, pont mostanában vonta vissza a kijelentését.
Bobby Lee, a Ballet tárca mögött álló cég ügyvezetője pedig félmilliós árfolyamot vár, de erre 2028-ig kell várni.
Annyit tudunk csak mondani, hogy a historikus adatok segítségével elvégzett technikai elemzés alapján 2021 és 2024 között várhatóan valahol 100000 dollár környékén fog mozogni az átlag-árfolyam.

Olvastad már? Miért kellene bitcoint tartania a befektetési alapoknak?

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

2 tuti gaming kriptó befektetés májusra

Az elmúlt néhány évben a Web3 blokklánc technológia fejlődésével megnövekedett a kripto-játék projektek száma. A befektetők mára már válogathatnak ezek közül, és igencsak az ínyükre...

Az XRP befektetői hangulat a Ripple-SEC ítélet előtt romlik el

A május 3-i emelkedéssel ellentétben a Ripple (XRP) Weighted Sentiment (súlyozott hangulat) visszaesett. A megjelenési időben észrevettük, hogy a mérőszám 1,16-ról 0,64-re esett. Miközben az érték...

A legjobb 5 trendi kripto, amelyet azonnal meg kell vásárolni

Vendégbejegyzés A kriptopénzek iránti megugró érdeklődés dinamikus befektetési környezetet eredményezett. A 2024-es bikafutás folyamatban van, a piaci mozgásokból tőkét kovácsolni kívánó befektetők számára létfontosságú lehet annak...

A Grayscale kifogyott az eladó bitcoinból, fellélegezhet a piac?

A Grayscale Investments GBTC alapja az első pozitív beáramlási napját könyvelte el, miután a Bitcoin ETF-ek bevezetése óta több mint 17,5 milliárd dollárnyi kriptopénzt dobtak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!