A kínai befektetők a Bitcoin tilalom után is kereskednek kriptovalutával

-

BTCC Vezérigazgató Bobby Lee:  A kínai befektetők a Bitcoin tilalom után is kereskednek a kriptovalutával.

A szöuli Blokklánc Nyílt Fórumán, Kína első kriptováltójának, a BTCC-nek a vezérigazgatója, Bobby Lee azt mondta, hogy kínai befektetők még mindig kereskednek a kriptovalutával annak ellenére, hogy a kínai kormány még 2017 szeptemberében betiltotta a velük történő tevékenységeket.

A kriptovaluta furcsa szabályozása Kínában

A kínai blokklánc-technológia és a kriptovaluta szektor meglehetősen zavaros helyzetben van.

Miközben az ország kormánya 10 hónapja hivatalosan betiltotta a kriptovalutával történő kereskedést, annak érdekében hogy megakadályozza a kínai jüan más nagy gazdaságokba történő kiáramlását, addig a kormány elkezdte támogatni a helyi blokkláncprojekteket és az olyan nyilvános blokklánc protokollokat, mint például az Etherum.

2018 áprilisában, a hangcsoui kormány, amely a technológiai fejlesztés és innováció terén az egyik legaktívabb tartományok egyike, 1,6 milliárd dollárral támogatta a blokkláncalapot, hogy finanszírozza az új, kialakulóban lévő vállalkozásokat, akik a blokklánc technológiai megoldásaival és megvalósításával kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak.

Mindössze két hónappal a hangcsoui kormány milliárdos befektetése után, a kormány által ellenőrzött állami televíziós társaság, a Kínai Központi Televízió (CCTV) jelentése szerint, a blokklánc-technológiának meg van a lehetősége arra, hogy az internet értékének tízszerese legyen, ez pedig a kínai kormány számára teljes bizonyosságot sugall a szféra hosszútávú sikeréről.

A CCTV jelentése:

„A blokklánc az internet második felvonása. A blokklánc az internet értékének tízszeresét teszi ki. Ez az a gépezet, amely bizalmat termel a fogyasztók számára.”

A kínai kriptovaluta-piacon kívüli spekulánsok és befektetők számára nehéz értelmezni azt a kettősséget, hogy az egyik oldalon a kormány támogatja a blokklánc projekteket, míg a másik oldalon a kriptovalutával történő kereskedés ellen van.

A kínai kormány blokklánchoz való pozitív hozzáállása nyilvánvaló. Bobby Lee, a BTCC vezérigazgatója szerint a kínai hatóságok által bevezetett kriptokereskedelmi-tilalom annak tulajdonítható, hogy jelenleg ezek a digitális eszközök túlértékeltek és egy esetleges végleges tilalom árfolyamcsökkenéshez vezetne.

Lee azonban kihangsúlyozta, hogy szerinte a piac szabadon fog tovább folyni, a kínai kormány tevékenysége pedig csak minimális hatással és zavarral lesz majd az árfolyamra.

Lee szintén megemlítette, hogy sok befektető és kereskedő Kínán belül még mindig kereskedik a kriptopénzekkel, valamint hozzátette, hogy a kriptovaluták mennyisége még a tilalom után is magas maradt.

2018 februárjában, a hongkongi központú South China Morning Post jelentést közölt arról, hogy a kínai kormány elrendelte bankjainak, hogy a váltók betiltásával teljesen állítsák le a kriptovalutával történő kereskedést.

A kormány a külföldi platformokat is megkérte, hogy hagyjanak fel a helyi felhasználók kiszolgálásával.

Az SCMP jelentése szerint, amely a People’s Bank of China (PBoC), az ország központi bankjának nyilatkozatára hivatkozik, a kínai befektetők nagy része a Hongkonghoz hasonló piacokra vándoroltak, hogy ott folytathassák a kriptovalutával történő kereskedést.

Kereslet még mindig van

Miközben a kínai kormány hivatalosan is betiltotta a kriptovalutával történő kereskedést, az igény ezekre a digitális eszközökre napról napra növekszik, részben a kormány kriptovalutával és a blokklánc szektorral kapcsolatos optimizmusának köszönhetően.

Lee mindebből azt a következtetés vonja le, hogy e digitális eszközök hosszú távú befektetései utáni növekvő érdeklődés, egy új eszközként ismeri el a kriptovalutát, amely együtt tud élni a jelenlegi pénzügyi rendszerrel.

A PBoC azt nyilatkozta:

„A pénzügyi kockázatok elkerülése érdekében Kína fokozni fogja a kriptovalutát vagy ICO-kat használó onshore vagy offshore platformok eltávolítását célzó intézkedéseket. Az ICO-k és a virtuális kriptovaluta-kereskedés nem szűnt meg a hivatalos kínai tilalom után sem… a hazai kriptovaluta-váltók bezárása után sokan a tengerentúli platformokhoz fordultak annak érdekében, hogy folytathassák a virtuális pénzügyi tranzakcióikat.”

Forrás: elevenews.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

A pénz útja a blokkláncon jobban nyomon követhető

Annak ellenére, hogy egyre elterjedtebb a digitális pénzügyi eszközök használata, a kriptopiac pedig egyre érettebb módon működik, még mindig tartja magát a vélekedés, hogy a...

Litecoin (LTC) árfolyam elemzése 05.06.

Prémium Litecoin (LTC) A Litecoin (LTC) árfolyamát a múlt hónapban a Litecoin medvei uralták, hiszen az érme piaci kapitalizációjának jelentős részét elvesztette. A zuhanás az LTC-t a...

A top 5 kihagyhatatlan kriptó minden portfólióhoz a híres kereskedő szerint

Vendégbejegyzés A kriptovaluták optimális keverékének feltárása egy befektetési portfólió számára létfontosságú, különösen akkor, amikor a bikafutás teljes lendületben van. A tapasztalt kereskedő megosztja meglátásait öt alapvető kriptovalutáról,...

Hogyan változtatja meg az új bikafutás a kriptovaluta piacot?

Vendégbejegyzés Megérkezett a pillanat - a Bitcoin felére csökkent, a bányászatért járó jutalom 6,25 BTC-ről 3,125 BTC-re csökkent blokkonként. A kriptoközösség már régóta várta ezt a pillanatot,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!