SEC: A kriptovalutáknak több helyre van szükségük a növekedéshez

-

A kriptovaluta-szabályozás témáján belül Hester Peirce, az SEC biztosa azt mondta, hogy a kriptográfia világa némi mozgásteret igényel innovációik terjesztéséhez.

Az SEC-nek nem szabad elfolytania a kriptovaluták innovációit

Az ágazatban csak „kriptoanyának” nevezett Peirce a Bakkt Digitális Eszköz Konferencia során felszólította a szabályozókat, hogy tegyék lehetővé a digitális innovációt.

Pierce szerint az olyan szereplők, mint pl. az SEC nem viselkedhetnének „érdemi szabályozókként”. A piac résztvevőinek kell megengedniük, hogy eldöntsék, vajon érdemes-e egy adott eszközbe befektetniük.
További hozzászólásaiban Peirce így vélekedett:

„Engednünk kell, hogy az emberek, akiket érdekel ez a világ [kriptográfia], részt vegyenek benne, természetesen szabályozott keretek között. Meg kell értenünk, hogy a befektetőknek a saját döntéseiket kell meghozniuk, mi ezt helyettük nem tehetjük meg.”

Az ország egyes kriptovaluta-vállalkozói körében már egyre több az elégedetlenség az állami és szövetségi törvényeket illetően, amelyek gyakran elfojtják az amerikai blokklánc-innovációt.
Miután szörnyű figyelmeztetéseket közölt az Egyesült Államok kriptovaluta-szabályainak korlátozó helyzetéről, a Circle kiköltöztette a Poloniex kriptováltó bejegyzett székhelyét az Egyesült Államokból. Más platformok meghatározzák a felhasználók földrajzi pozícióit is.

Nem igyekeznek felkarolni az innovációt

Peirce szerint az SEC nem igyekszik felkarolni az innovációkat, inkább a status quo fenntartását részesíti előnyben. Így a bizottság az évtizedek óta alkalmazott rendeleteket próbálja meg alkalmazni a kialakuló kriptovaluta-eszközosztályhoz is.
Peirce így szerint:

„Természetes, hogy a szabályozók konzervatívak, mert ha hibát követünk el, akkor az emberek hibáztatni fognak minket, és tudom, hogy ha az emberek pénzt veszítenek, mindig a szabályozót fogják hibáztatni.”

Jay Clayton, az SEC elnöke állhatatosan azon a véleményem van, hogy az ICO segítségével kibocsátott tokenek értékpapíroknak számítanak.

Peirce szerint az SEC ezen szokása hátrányos helyzetbe hozza az országot a feltörekvő digitális gazdaságban. Más európai és ázsiai joghatóságok már lépéseket tettek annak érdekében, hogy kedvező pozícióba kerüljenek a fejlődő kriptovilágban.
A kriptoanyuka hangoztatta azon véleményét, miszerint a jelentős változások hiányában az Egyesült Államok a kriptovaluták bevezetése szempontjából lemarad ezen országoktól.
Peirce úgy véli, a szabályozóknak olyan környezetet kell létrehozniuk, ahol az innovációt könnyen lehetővé teszik, és a termékek tesztelését a piacra hagyják.
Ezenkívül az SEC biztosa úgy véli, hogy a szabályozóknak „kripto-pásztorral” kell rendelkezniük, vagyis az osztályoknak arra kell törekedniük, hogy pozitív kapcsolatokat hozzanak létre a kriptovaluta-projekteken belül.
Steve Mnuchin, az Egyesült Államok pénzügyminisztere kijelentette, hogy az SEC-hez hasonló szabályozóknak együtt kell működniük az ország kriptospecifikus törvényeinek kidolgozásában.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP befektetői hangulat a Ripple-SEC ítélet előtt romlik el

A május 3-i emelkedéssel ellentétben a Ripple (XRP) Weighted Sentiment (súlyozott hangulat) visszaesett. A megjelenési időben észrevettük, hogy a mérőszám 1,16-ról 0,64-re esett. Miközben az érték...

A legjobb 5 trendi kripto, amelyet azonnal meg kell vásárolni

Vendégbejegyzés A kriptopénzek iránti megugró érdeklődés dinamikus befektetési környezetet eredményezett. A 2024-es bikafutás folyamatban van, a piaci mozgásokból tőkét kovácsolni kívánó befektetők számára létfontosságú lehet annak...

A Grayscale kifogyott az eladó bitcoinból, fellélegezhet a piac?

A Grayscale Investments GBTC alapja az első pozitív beáramlási napját könyvelte el, miután a Bitcoin ETF-ek bevezetése óta több mint 17,5 milliárd dollárnyi kriptopénzt dobtak...

Bitcoin (BTC) árfolyam elemzés 05.05.

Prémium Bitcoin (BTC) A Bitcoin (BTC) újabb bikarallyra spekuláltak a befektetők, mivel az árfolyam május 3-án felfelé ívelő lendületet vett. A növekedés azonban visszaesett, mivel a kriptók királyának...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!