Hamarosan „feleződik” a Litecoin: Ezt érdemes tudni róla

-

A litecoin (LTC) kódbázisában szerepelő szabály szerint hamarosan csökken a bányászoknak járó jutalom, akik felelősek a tranzakciók feldolgozásáért a világ összérték szerint negyedik legnagyobb blokkláncán.
Nagyjából öt napon belül a litecoin átesik egy tervezett jutalom csökkentésen, ez egy olyan folyamat mely biztosítja a kriptopénz vásárló erejét.
A bányászási jutalom jelenleg blokkonként 25 litecoin (2500 dollár), mely augusztus 5-én 12,5 litecoinra (1200 dollár) fog csökkenni.

Az átváltás után a protokoll jelentősen kevesebb új litecoint bocsájt ki a piac részére augusztus 5-e után.
A feleződés így hasonlít a kamatláb emeléséhez és egyéb intézkedésekhez, amit a központi bankok léphetnek a magas infláció leküzdésére, így a befektetők nyugodt szívvel vásárolhatnak litecoint az esemény előtt.
Az elkövetkezendő pár napban elképzelhető egy áremelkedés, azonban túl nagy mozgásokra nem számíthatunk, az előző fél év ármozgásai alapján az elkövetkezendő feleződést már beárazták a kereskedők.

Az Ltc értéke megduplázódott az első negyedévben

A litecoin értéke 30 dolláron nyitott január elsején, majd 61 dolláron zárta az első negyedévet, ami 100 %-os emelkedést jelent. Ez volt az ltc legjobb első negyedéves teljesítménye valaha a CoinDesk március 31-ei adatai alapján.
Még kiemelkedőbb, hogy a kriptopénz úgy érte el ezt a lenyűgöző első negyedéves teljesítményt, hogy közben a vezető kriptopénz, a bitcoin csak oldalazott.
Lényegében a litecoin az előtt ért bika piacba, hogy a bitcoin megerősítette, a medve-bika piac váltást, amikor április 2-án áttörte a 4236 dolláros kulcsfontosságú ellenállást. A litecoin árfolyama a 140 dollárt is elérte júniusban, majd 80 dollárig zuhant mostanáig.
A litecoin nem árfolyammal kapcsolatos mutatói is jelentősen emelkedtek december közepe óta, több rekordot is megdöntött az elmúlt hónapok során.
Például a hashrátája, vagyis a bányászásra dedikált számítani teljesítménye 523,81 TH/s-ig emelkedett július 14-én, mely 258 %-os emelkedést a 2018 decemberében látott 146,21 TH/s-os mélyponthoz képest, a bitinfocharts adatai alapján.

A történelem ismétli önmagát

A litecoin ismét vezette a piacot, egy 100%-os emelkedéssel az első negyedévben, melyet a 145 dolláros csúcs követett júniusban. A 80 dollárra csökkenés nagyban hasonlít a korábbi jutalomcsökkenéshez, mely 2015 augusztus 25-én történt.
Akkoriban 1,12 dolláros januári mélypontról indult, mely 8,72 dolláron csúcsosodott ki júliusban, majd 2,55 dollárig zuhant augusztus 25-én.
A feleződést követően az árfolyam szűken 2,5 és 5,5 dollár között mozgott, mielőtt ismét megindult volna 2017 áprilisában.
Ha a korábbi eseményeket követi, akkor a litecoin oldalazva fog mozogni a jövő heti feleződés után, hacsak a bitcoin nem emelkedik túl a korábbi 20 000 dolláros csúcsán.

Csökkenhet a bányászok száma a feleződés után

A bányászat jövedelmezősége várhatóan 50%-ot esik majd a blokkjutalom mellett, mivel a bányászási jutalom, ami meghatározza milyen nehéz a blokklánc fenntartása nem igazodik azonnal. Egyes bányászok így egyéb blokkláncokra válthatnak, ami a hashráta csökkenését okozza.
A számítási teljesítmény azonban emelkedhet az elkövetkezendő hónapok során, ugyanis az infláció csökkenése évi 8,4 %-ról 4%-ra jót tehet a litecoin árfolyamának. Ez kompenzálná a bányászási jövedelem csökkenését.
Érdemes megemlíteni, hogy a hashráta 15%-ot csökkent a korábbi feleződés előtt, mielőtt visszaállt volna az azt követő két héteben a Binance Research szerint.
Forrás: coindesk.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Saját kriptotőzsdét indít a Revolut

A Revolut bejelentette a Revolut X nevű új kriptokereskedési platformját a brit lakossági felhasználók számára, amely állításuk szerint alacsony díjakat és egyszerű fiat-kripto konverziót kínál....

A Solana (SOL) hamarosan 360 dollárra emelkedhet?

A Solana, amelyet gyakran „Ethereum-gyilkosnak" neveznek, folyamatosan emelkedik, dacolva a piaci trendekkel, és a kriptopénzek világában jelentős szereplővé vált. Idén lenyűgöző, 732,20%-os emelkedést produkált, ami...

Book Of Meme (BOME) árfolyam elemzés 05.08.

Prémium Book Of Meme (BOME) A kriptopiac vezetője, a Bitcoin árfolyama továbbra is a 62.500 dolláros határ közelében lebeg, aminek következtében a hét eleje óta a top...

Ethena (ENA) árfolyam elemzés 05.08.

Prémium Ethena (ENA) A kriptoipar továbbra is vegyes árfolyammozgást mutat a piaci áringadozás növekedése közepette. Ráadásul az altcoinok vezére, az Ethereum árfolyama továbbra is küzd, hogy az árfolyamot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!