A Binance bejelentette, hogy november 10-én leállítja a bányászpoolját. A szolgáltatás 2020 óta működött, és eleinte csak bitcoint támogatott, majd később több fajta kriptót is lehetett bányászni rajta keresztül, de hat év elteltével most leúzza a rolót.
A tőzsde viszont újít is, nem csak leállít, és a döntés egybeesik azzal, hogy a tőzsde egy ingyenes AI-asszisztenst indított a felhasználóknak.
A szolgáltatások felülvizsgálata
A leállás nem csak a poolt érinti, hanem a teljes bányászati infrastruktúrát. Megszűnik a Pool Savings, a Cloud Mining, a Transaction Accelerator, a poolhoz tartozó API-k és a hashráta-értesítések is.
A határidő után a Binance letiltja a bányászati végpontokat, nem fogad be több hashrátát, és nem ír jóvá bányászati részesedést.
A kifizetéseket és az elszámolásokat a szokásos szabályok szerint rendezik, a történeti bányászati adatokat pedig november 24-ig lehet elérni, utána a pool oldalai végleg elérhetetlenné válnak. A bányászokat arra kérik, hogy még a leállás előtt vigyék át a számítási kapacitásukat más poolokba.
A cég a döntést a termékei és szolgáltatásai folyamatos felülvizsgálatával indokolta, pontos okot nem nevezett meg.
A lépés önmagában tehát nem bizonyítja, hogy a Binance a saját hardverét állítaná át máshová, hiszen a pool egy szolgáltatás, nem a tőzsde saját bányászflottája, a tőzse a legjobb tudomásunk szerint nem rendelkezik, nem rendelkezet saját bányászati kapacitással.
A számítási kapacitás az AI felé vándorol
A tágabb kép viszont felfed valami érdekeset. A bányászat gazdasága hónapok óta szenved, a bitcoin záró árfolyama 2026 második negyedévében 58.400 dollár volt, ami a bányászok által megadott 75.500 dolláros önköltség alatt van, nem is kevéssel.
A költségek pedig a poolokat használó kisebb bányászokat ugyanúgy érintik, mint a nagy cégek bányászfarmjait, a számítási kapacitás ezért az AI felé vándorol.
Erről a formálódó trendről már mi is többször írtunk, bár az is igaz, hogy ez főleg a bányászfarmokat érinti, nem pedig a pool-szolgáltatókat.
Az IREN állítólag többéves felhőszerződést kötött az Anthropic céggel, bár ezt egyik fél sem erősítette meg, és fontos adalék, hogy az iparági hátralék meghaladja a 100 milliárd dollárt, miközben a szerződött, több, mint 4 gigawattnyi kapacitásból csak mintegy 550 megawatt állt üzembe ténylegesen.
Az IREN 4 milliárd dolláros szerződött éves árbevételről számolt be, de ebből augusztusban csak 1 milliárd dollárnyi kapacitás dolgozott ténylegesen.
A cég a 2026-os pénzügyi évben 578 millió dollár bevételt ért el a bányászatból, míg az AI-felhőszolgáltatás 128,8 millió dollárt hozott, igaz, ez utóbbi az egy évvel korábbi 16,4 millióról ugrott meg.
Ilyen ütemben haladva jövő ilyenkorra már többet kereshet az AI-ból, mint a bányászatból.
Minden bányász feladja?
Az AI-asszisztens, amelyet a Binance most szabadon elérhetővé tett az angol nyelvterületen élő felhasználóknak, egy béta után indult, amelyben mintegy 150 ezer tesztelő vett részt.
Az eszköz portfólió-összegzést, piaci összefoglalókat és riasztásokat kínál, és nem azonos a Binance AI Pro nevű, fejlettebb változattal.
Ami pedig talán még fontosabb, hogy a tőzsde nem egy autonóm kereskedési botként mutatta be, csak egy információs segédeszközként, amely a felhasználói szinthez igazítja a felületet.
Aki folytatja a bányászatot, annak most más pool után kell néznie. A nagyobb kérdés azonban az, hogy mennyire lesz tartós ez az átrendeződés, ha a számítási kapacitásért az AI fizet többet, és a bányászok egy része már a saját gépeit is átállítja.
Olvastad már? Az XRP árfolyama ismét a bálnák mozgását figyeli
Kriptopiaci kutató, a Kriptoworld.hu külsős szerzője
Tűz. Kerék. Gőzgép. Bitcoin.
📅 Megjelenés: 2026. október 15. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. október 15.
✉️ Kapcsolat: [email protected]
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.
