Kína vezetése egy nemzeti blokklánc-hálózat kiépítését szorgalmazta egy új gazdasági tervezet részeként.
A dokumentum 19 intézkedést javasol, és ennek egyikeként említi a technológiát, viszont ugyanakkor óva inti a hivatalnokokat attól, hogy lufikat fújjanak, vagy a valós gazdaság helyett a virtuális felé forduljanak.
Digitalizációs csomag
A tervet október 9-én adta ki a Kommunista Párt Központi Bizottsága és az Államtanács, azaz a kabinet.
A Hszinhua állami hírügynökség még aznap közzé tette a kormány honlapján, és ami számunkra érdekes lehet, hogy a blokkláncra vonatkozó sor egy országos számítási hálózat mellett szerepel, abban a részben, amely a hagyományos ipar és a digitális technológia összekapcsolásáról szól.
A terv támogatja a „Keleti adat, nyugati számítás” elnevezésű programot, amely a keleti városok adatait nyugati adatközpontokba irányítja, de külön kitér arra is, hogy szabályozni kell, ki birtokolhatja és kereskedhet az adatokkal.
A blokklánc náluk egy nagyobb digitalizációs csomag része, amelyet számítási kapacitás és adatgazdálkodás egészít ki, de maga az, hogy országos, állami szinten továbbra is (hogy miért továbbra is, arra mindjárt kitérünk) foglalkoznak ezzel, azt jelzi, hogy Peking a technológiát a stratégiai területek között tartja számon.
A blokklánc szerepe ebben a keretben az adatok megbízható nyilvántartása és a folyamatok átláthatóbbá tétele lenne.
Tovább fejlesztik a digitális jüant
A történethez hozzá tartozik, hogy ez nem az első kínai állami blokklánc lesz. Kínában már működik egy állami rendszer, a Blockchain-based Service Network, röviden BSN, amelyet még 2020 áprilisában indítottak el, de a Stanford DigiChina projektje szerint ez nem engedélyez önálló kriptovalutákat, például bitcoint.
Az új dokumentum ezen a téren nem szolgál újdonsággal, és nem mondja meg, hogy a nemzeti hálózat erre épül-e majd, vagy egy teljesen önálló, a nulláról induló hálózat lesz-e.
A nyomon követést a Központi Pénzügyi és Gazdasági Bizottságra, valamint a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottságra bízza a terv, az ő szabályaik döntik majd el, hogy milyen módon működik majd a hálózat, és hogy a kriptó kimarad-e belőle.
Márpedig a kriptó helyzete nem éppen rózsás az országban. A szárazföldi Kínában a kriptovaluta-kereskedés továbbra is illegális, és fizetőeszközként sem használható.
Februárban a Kínai Népi Bank hét másik szervezettel együtt újra megerősítette ezt a tilalmat, tehát egyelőre nem úgy néz ki, hogy az enyhülés már feltűnt volna a láthatáron.
Peking digitális pénz iránti törekvése a saját valutáján, a digitális jüanon keresztül halad előre, és augusztusban a jegybank ötéves terve a digitális jüan további fejlesztését ígérte.
A blokklánc nem egy új pénzrendszer alapja
Az állami blokklánc-adopció tehát nem új irány Kínában, de a hangsúly most a technológián van.
A dokumentum a hivatalos szövegben egyáltalán nem említi a bitcoint vagy más kriptovalutát, ami önmagában sokatmondó, és azt sugallja, hogy Peking számára a blokklánc elsősorban infrastruktúra, az adatkezelés és a gazdaság összekapcsolásának az eszköze. Nem egy új pénzrendszer.
A tervezet három nappal azután jelent meg, hogy Joseph Chee, a Nasdaqon jegyzett Solana Company vezérigazgatója a CNBC-nek adott interjújában Kínáról is szót ejtett.
Szerinte a kriptó egy újabb szupercikluson mehet át, ha Peking engedélyezi a kereskedést, de ennek a legnagyobb akadályként a tőke menekülését nevezte meg.
A kínai tervezet hivatalos szövege egyelőre a blokkláncról szól, a bitcoinról nem. A kérdés az, hogy egy olyan állami hálózat, amely szándékosan mellőzi a publikus kriptovalutákat, mennyiben ugyanaz a technológia, amelyről a kriptós világ beszél.
A választ a következő hónapok szabályai adják majd meg, amikor a két bizottság kijelöli a hálózat kereteit.
Olvastad már? Indul a TRON kvantumálló változata a teszthálózaton
Kriptoworld.hu szerkesztője, a Kriptoworld.hu alapítója
LinkedIn | X (Twitter) | Facebook
A Kriptoworld.hu alapítójaként és szerkesztőjeként írásaiban azt vizsgálom, hogyan alakítják át a gazdasági és technológiai változások az emberek döntéseit, biztonságérzetét és jövőképét. Olyan nézőpontból írok, amely a gyors hírek mögötti következményeket és kérdéseket keresi. Hiszek abban, hogy a kriptovilágról nem csak technikailag, hanem emberi nyelven is lehet hitelesen beszélni. Írásaim célja nem tanácsadás, hanem megértés: segíteni eligazodni egy olyan világban, ahol a pénz, a technológia és a bizalom egyszerre változik.
📅 Megjelenés: 2026. október 13. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. október 12.
✉️ Kapcsolat: [email protected]
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.
