Az intézményi kriptózás sosem a decentralizációról szólt. Sosem volt érdekes, hogy “be your own bank”.
De ma már az sem számít, hogy milyen a coin, amit megvesznek, csak az az érdekes, hogy hogyan fial a pénzük.
A kriptopiac egyre jobban kezd hasonlítani a tradícionális pénzügyi piacokra, és most kicsit keserédes az érzés, hogy a kriptoközösség megkapta, amit akart.
Morgan Stanley: a stablecoin-fedezet már nem csak áll egy széfben, hanem hozamot is termel
A Morgan Stanley Investment Management elindította a Stablecoin Reserves Portfolio nevű új pénzügyi alapját, amelyet kifejezetten úgy pozicionál, hogy illeszkedjen a GENIUS Act stablecoin-fedezeti követelményeihez.
Ez egy nagyon beszédes jelzés a tradfi irányából. Az alap célja klasszikus treasury-nyelven van megfogalmazva: tőkemegőrzés, napi likviditás és jövedelemtermelés, stabil 1 dolláros nettó eszközérték fenntartása mellett.
A részletek még beszédesebbek, hiszen az alap csak készpénzbe, 93 napnál rövidebb lejáratú amerikai államkötvényekbe, illetve államkincstári fedezetű fedezetű repo ügyletekbe fektet, a minimális belépési összeg pedig 10 millió dollár. Vagyis a stablecoin tartalék itt már nem passzív parkolópálya, hanem intézményesített cash-flow réteg.
Ez egy nagyon fontos váltás, mert itt a stablecoin nemcsak digitális dollárként jelenik meg, hanem egy olyan rendszer részeként, ahol a háttér-fedezetet is professzionálisan optimalizálják hozamra és likviditásra.
A kriptónak, a stablecoinoknak itt mindössze annyi a szerepe, hogy léteznek, és az emberek, intézmények pénzt tesznek bele, tehát létre lehet hozni egy pénzügyi szolgáltatást, amely ezt a pénzt kezeli.
Anchorage + Marinade: az intézményi staking a hozam következő lépcsőfoka
Az Anchorage Digital a Marinade Finance integrációjával automatizált Solana-stakinget biztosít az intézményi ügyfeleinek úgy, hogy közben a letétkezelés és az eszközök feletti kontroll Anchorage-on belül marad.
Itt az a kulcs, hogy a hozamtermelés nem megy a kontroll rovására, mivel a technikai megoldás lényege, hogy a staking authority és a withdrawal authority szét van választva.
A Marinade kezeli a staking allokációt, de a tényleges eszközök feletti kontroll az Anchorage-nál marad.
Az ügyfelek két stratégia közül választhatnak. Az egyik a Marinade Select, amely körülbelül 30 KYC-ellenőrzött validátorra épül, kifejezetten compliance-érzékeny intézményeknek, sőt, akár ETF-kibocsátóknak is.
A másik a Marinade Max Yield, amely több száz operátor között osztja szét a stake-et hozamoptimalizáló logikával.
Ez már nem sima „vegyünk kriptót, és jó lesz”, hanem olyan automatizált hozamtermelés, amelyet intézményi működési, kockázatkezelési és megfelelési szempontok szerint terveztek meg.
Lotus + WisdomTree: a tokenizált pénzpiaci alapok kiléptek a tesztelési fáziból
Ugyanez a megoldás a DeFi-ben is megjelenik. A Lotus a WisdomTree Treasury Money Market Digital Fundját, a WTGXX-et választotta a LotusUSD fedezetének az alapjául, vagyis a stablecoin mögötti fedezet egy része nem egyszerűen USDC-ben ül, hanem tokenizált pénzpiaci alapokban dolgozik.
A modell lényege az, hogy a tartalék egy része likvid USDC-ben marad a gyors kivonásokhoz, a többi pedig alacsony kockázatú, rövid lejáratú állampapír-kitettséget adó tokenizált eszközben termel hozamot.
Ez azért fontos lépés, mert a WisdomTree WTGXX már nem egy tesztprogram, hanem élesben fut. Az alap több, mint 857 millió dollárnyi tokenizált állampapírt kezel, a 7 napos hozama nagyjából 3,49%, és az SEC februárban engedélyt adott neki 24/7 kereskedésre és azonnali elszámolásra.
Vagyis ez a megoldás már nem pusztán egy elméleti híd TradFi és DeFi között, amely jó ötletnek tűnik, és jó lenne, ha megcsinálnák. Mert már meg is csinálták.
Vigyázzunk, hogy mit kívánunk?
Az intézmények nem feltétlenül ugyanúgy szállnak be a kriptóba, mint a lakossági befektetők. Nem nagyon számít a coin.
Nem nagyon számít, hogy ma mennyi az ár, és mennyi lehet a jövő héten. Sokszor egyáltalán nem foglalkoznak a grafikonnal, hanem tartalékokat kezelnek, hozamot automatizálnak, és olyan rendszereket keresnek, ahol a pénz folyamatosan dolgozik, de közben likvid és kontrollálható marad.
És persze közben természetesen beszedik a díjakat és a jutalékokat. A kriptoipar 15 éve várja, hogy az intézmények belépjenek a piacra, és meghozzák a nagy pénzt.
Most meghozták. És ezzel a kriptó egy decentralizált eszméből egy hozamtermelő gépezetté kezdett átalakulni.
Olvastad már? Az AI már a kriptoipar alapja lett, de komoly korlátai is vannak
Kriptopiaci kutató, a Kriptoworld.hu külsős szerzője
Tűz. Kerék. Gőzgép. Bitcoin.
📅 Megjelenés: 2026. április 25. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. április 24.
✉️ Kapcsolat: [email protected]
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.
