Az Interpol jelentése szerint már több, mint 60 ország érintett a kriptocsalásokban

Az Interpol legfrissebb jelentése szerint a kriptovalutákra épülő csalások világszinten olyan méreteket öltöttek, hogy hivatalosan is globális fenyegetéssé minősítették őket.

A szervezet új határozatot fogadott el, amely kifejezetten a gyorsan növekvő, határokon átívelő csalóközpontok felszámolását célozza, ezek mögött gyakran emberkereskedelem, súlyos bántalmazás és egy teljes bűnözői ökoszisztéma áll.

Maradj naprakész a kriptovaluta világában – kövess minket az X-en a legfrissebb hírek, betekintések és trendekért!🚀

Csalás és emberkereskedelem kéz a kézben

A jelentés szerint a bűnszervezetek sokszor csábító, „jól fizető külföldi munkát” ígérnek, majd az áldozatokat elszigetelt komplexumokba zárják, ahol kényszerítik őket különféle online csalások végrehajtására.

Ide tartoznak az adathalászat, a romantikus átverések, az „ultraszuper befektetési lehetőségek” és persze a kriptós átverések, amelyekkel világszerte emberek tömegeit húzzák csőbe.

A kriptó és a befektetés adja magát, hiszen elég pár történet néhány gyors meggazdagodásól, és aki nem ért hozzá, az elhiszi, hogy ez így megy.

Nem azért, mert kriptó, hanem azért, mert így működnek az emberek, és így dolgoznak a csalók.

Nem mindenki kényszerített dolgozó, de aki igen, az gyakran borzalmas körülmények között kerül fogságba.

Az Interpol beszámolója szerint sok áldozat fizikai bántalmazást, kínzást, szexuális erőszakot és más embertelen elbánást szenved el.

Ha mindez egy krimi lenne, az emberek azt mondanák: „na ne már, ez túlzás”, csak hát ez most a valóság.

A csalási hálózatok növekedése globális válsággá nőtte ki magát

Az Interpol szerint a bűnözői hálózatok technológiai fejlesztései jelentősen megnehezítik a nyomozók dolgát.

A hatóságok most egy összehangolt nemzetközi fellépési tervet indítanak, amely többek között az alábbiakat tartalmazza:

  • valós idejű információmegosztás a bűnözők azonosításához,
  • közös, nemzetközi rendőri akciók támogatása,
  • a csalásokhoz kapcsolódó pénzügyi csatornák felkutatása és blokkolása,
  • sürgősségi protokollok az áldozatok kimentésére és hazaszállítására,
  • és a támogatói szolgáltatások bővítése.

Valdecy Urquiza, az Interpol főtitkára egyértelműen fogalmazott, csak összehangolt fellépéssel lehet megtörni ezeket a hálózatokat.

A szervezet teljes mellszélességgel áll a határozat végrehajtása mögött.

kripto.NEWS 💥
Friss kriptovaluta hírek magyarul
Napi 200+ hír. Gyors, több nyelven.
Megnézem

A fiatalok és a munkakeresők különösen veszélyben vannak

A határozat globális figyelemfelhívó kampány indítását is javasolja, mivel az érintettek száma gyors ütemben nő.

A júniusi jelentés szerint már több, mint 60 ország állampolgárait hurcolták el ilyen csalóközpontokba, és a jelenség már messze túlnyúlik Délkelet-Ázsián.

Ráadásul ezek a bűnözői struktúrák egyre inkább összefonódnak más illegális piacokkal, például a kábítószer-, fegyver- és illegális vadkereskedelemmel.

2024-ben az Interpol történetének legnagyobb, emberkereskedelemhez köthető csalások elleni akcióját indította el, 116 országban több, mint 2500 letartóztatás történt.

Ehhez hasonló regionális műveletek zajlottak Afrikában és Európában is.

Az Interpol továbbra is vadászik a kriptós bűnözők nagyágyúira

A szervezet közben nem feledkezik meg a nagyobb nevekről sem. 2022-ben, még a letartóztatása előtt vörös körözést adtak ki Do Kwon, a Terraform Labs társalapítója ellen a Terra-ökoszisztéma összeomlása után.

2024-ben pedig Wong Ching-kitet, egy hongkongi kriptóinfluenszert, vették fel a listára, aki többek között egy 384 ezer dolláros kriptocsalási ügyben érintett.

Miközben a kriptoipar fejlődik, az Interpol üzenete egyre határozottabb, a csalás és az emberkereskedelem új szintre lépett, és csak globális összefogással lehet visszaszorítani.

A kérdés már csak az, hogy a bűnözők vagy a nyomozók fejlődnek gyorsabban.

Olvastad már? Altcoinok: 384 milliárd dollár tűnt el — közeledik az igazi fordulat?


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Mészáros András
Szerző: Mészáros András
Kriptoworld.hu szerkesztője, a Kriptoworld.hu alapítója
LinkedIn | X (Twitter) | Facebook

A Kriptoworld.hu alapítójaként célom, hogy a kriptovilág mindenki számára érthető legyen. Szenvedéllyel követem a piac változásait, és igyekszem naprakészen, emberi nyelven átadni a lényeget. Hitelesen, egyszerűen – pont úgy, ahogy szeretném én is olvasni.

📅 Megjelenés: 2025. december 1. • 🕓 Utolsó frissítés: 2025. november 30.
✉️ Kapcsolat: [email protected]

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitget a BSC-re költözteti a tokenizált részvényeket – gyorsabb, olcsóbb kereskedés 2026-ig

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange platformja (UEX), új szintre emeli a tokenizált részvénykereskedelmet azzal, hogy tokenizált részvénytokeneit (Ondo-sorozat) az Ethereum hálózatról a nagy...

A Solana meredek esése mögött már jóval korábban megjelentek a gyengeség jelei

Prémium Solana (SOL) A Solana hirtelen esése a szélesebb kriptopiac zuhanásával együtt sok kereskedőt váratlanul ért, de az on-chain adatok alapján a hálózat már jóval a piaci...

A kriptovaluták december eleji esése rövid távú korrekciót mutat, nem pedig trendfordulatot

A BTC, ETH és XRP december elején tapasztalt esését rövid távú korrekciónak tekintjük, amely valószínűleg a piaci szereplők tevékenységének ideiglenes visszaeséséhez kapcsolódik. Ami rávilágít a folyamatos...

A BlackRock Bitcoin ETF 2,3 milliárd dollárnyi tőkét veszített novemberben, de a cég szerint ez teljesen normális

A BlackRock számára nem volt épp sétagalopp a november, legalábbis ami a Bitcoin ETF-jeit illeti. Az IBIT nevű spot Bitcoin ETF ugyanis komoly nyomás alá...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.