Trump rendelete után törvényhozói lépések a Bitcoin tartalékért

Az amerikai törvényhozók új törvényjavaslatot terjesztettek elő, amely az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumát kötelezné, hogy vizsgálja meg és készítsen jelentést a Donald Trump elnök által elrendelt Stratégiai Bitcoin Tartalék és digitális eszközállomány megvalósíthatóságáról.

A David P. Joyce képviselő által pénteken benyújtott költségvetési törvény szerint a tárcának a jogszabály hatályba lépését követő 90 napon belül részletes elemzést kell letennie az asztalra.

Maradj naprakész a kriptovaluta világában – kövess minket az X-en a legfrissebb hírek, betekintések és trendekért!🚀

A jelentésnek ki kell térnie többek között a megvalósítás technikai hátterére, a letétkezelés módjára, a jogi keretekre és a szükséges kiberbiztonsági intézkedésekre.

Szerepelnie kell benne annak is, hogy miként valósulhatnának meg az ügynökségek közötti átutalások, hogyan jelenhetnek meg a digitális eszközök a szövetségi kormány mérlegében, valamint hogy mely harmadik felek vállalhatják a vagyonkezelést.

bitcoin
Forrás: Congress.gov

A törvényjavaslat emellett arra is választ vár, milyen akadályok nehezíthetik a terv végrehajtását, és milyen hatással lehet a tartalék létrehozása a Pénzügyminisztérium Forfeiture Fund alapjára.

Donald Trump márciusban írta alá a rendeletet, amely a kormány által elkobzott kriptovaluták felhasználásával alapozná meg a Bitcoin tartalékot és a digitális eszközállományt.

Scott Bessent pénzügyminiszter hozzátette, hogy a tárca „költségvetés-semleges” megoldásokat is keres a tartalék bővítésére.

A javaslat most a Képviselőház elé kerül, majd sikeres szavazás esetén a Szenátus tárgyalhatja.

Joyce az X-en köszönte meg a bizottsági előrelépést, kiemelve:

„Ez a törvény biztosítja, hogy a szövetségi kormány felelősen gazdálkodjon, kihasználja az új technológiákat és a nemzetbiztonságra összpontosítson.”

Más országok is lépnek

Az Egyesült Államok nincs egyedül a stratégiai kriptotartalék gondolatával.

A hét elején Kassym-Jomart Tokajev, Kazahsztán elnöke, bejelentette, hogy állami alapot hoznának létre digitális eszközök felhalmozására, ezzel erősítve az ország pozícióját az új pénzügyi rendszerben.

Augusztusban a Fülöp-szigeteken is felmerült egy javaslat, amely 10.000 Bitcoin tartalékot írna elő, és ezzel a délkelet-ázsiai régióban elsőként tenné stratégiai eszközzé a BTC-t.

A Bitbo adatai szerint jelenleg a világ kormányai összesen mintegy 517.000 BTC-t birtokolnak, ami a teljes kínálat 2,46%-ának felel meg.

Olvastad már? Budapest Blockchain Week 2025: a decentralizáció ünnepe a fővárosban


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Mészáros András
Szerző:
Kriptoworld.hu szerkesztője, a Kriptoworld.hu alapítója
LinkedIn | X (Twitter) | Facebook

A Kriptoworld.hu alapítójaként és szerkesztőjeként írásaiban azt vizsgálom, hogyan alakítják át a gazdasági és technológiai változások az emberek döntéseit, biztonságérzetét és jövőképét. Olyan nézőpontból írok, amely a gyors hírek mögötti következményeket és kérdéseket keresi. Hiszek abban, hogy a kriptovilágról nem csak technikailag, hanem emberi nyelven is lehet hitelesen beszélni. Írásaim célja nem tanácsadás, hanem megértés: segíteni eligazodni egy olyan világban, ahol a pénz, a technológia és a bizalom egyszerre változik.

📅 Megjelenés: 2025. szeptember 9. • 🕓 Utolsó frissítés: 2025. szeptember 9.
✉️ Kapcsolat: [email protected]

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Anthropic új AI-ja, a Mythos nem a Bitcoint fenyegeti, hanem a bankokat és a tőzsdéket

Ha a kriptóról és a mesterséges intelligenciáról beszélgetünk, mindig előjön a klasszikus hollywoodi rémálom: "Mi lesz, ha az AI olyan okos lesz, hogy egyszerűen feltöri...

Japánban már a bankbetét mellé is odadobják a Bitcoint

Gondolj egy átlagos, unalmas banki megtakarításra. Beteszed a pénzedet, kapsz rá valami aprócska kamatot, és mindenki boldog. De mi lenne, ha a bankod a rendes,...

A Kraken a FIFA hivatalos partnere lett

A kriptó eddig leginkább az F1-es autók oldalán tűnt fel, esetleg stadionok oldalán, de valahogy mindig volt benne valami niche érzés. Most viszont a piac...

Bitcoin árfolyam: intézményi eladások miatt nő a 30.000 dolláros kockázat

Egy új elemzés szerint a bitcoin esetében ismét megnőtt annak kockázata, hogy 30.000 dollár felé szakadjon, miután az intézményi kereslet erősen negatívba fordult. Az intézmények naponta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.