40%-ot ralizott a WEPE a Solana indulás bejelentése után


Vendégbejegyzés


A Wall Street Pepe (WEPE) számára igen viharos volt az elmúlt fél év, azonban a WEPE befektetőknek ismét van okuk bizakodni a token ralijában.

A Solana blokkláncával való integrációra még júniusban utalt a csapat, azonban végre eljött az idő a tervek megvalósítására.

A júniusi bejelentést követően a WEPE ára több, mint 600%-ot emelkedett, és hasonló volt a reakció az augusztus 19-ei bejelentésre is.

A projekt csapata az X csatornáján kedden közölte a követőtáborával, hogy a token hamarosan elérhetővé válik a Solana blokkláncán, és azóta a WEPE ára 40%-ot ralizott.

Amellett, hogy a Solana blokklánca sokkal költséghatékonyabb tranzakciókat kínál, az NFT integrációt is lehetővé teszi, ami kulcsfontosságú lesz a Wall Street Pepe 5.000 darabos NFT gyűjteményének kibocsátására, amely ma válik elérhetővé.

A WEPE két láncra való terjeszkedése rendkívül biztató jel lehet a befektetők számára, ugyanis megerősíti, hogy a csapat tartja magát az ütemtervéhez, amelyben a Solanán történő indítás pontosan harmadik negyedévre lett tervezve.

Továbbá a két láncon való elérhetőségnek köszönhetően még többen tudnak majd vásárolni WEPE tokeneket, ami növeli a tokenek iránti keresletet, és jó eséllyel az árát is. 

A WEPE rövid bemutatója

A WEPE előértékesítése 2024 decemberében indult, és azonnal hatalmas felhajtást keltett a mém érme kereskedők körében.

A projekt már az első öt órában 100 ezer dollárt gyűjtött össze, az ICO februári lezárásáig pedig több, mint 70 millió dollárt.

Figyelembe véve a projekt által összegyűjtött alaptőke nagyságát, sokakban felmerült a kérdés, hogy minek tudható be a WEPE előértékesítésének elsöprő sikere?

A Wall Street Pepe azzal a céllal jött létre, hogy exkluzív kereskedési ötleteket és jelzéseket kínáljon a követőtábora számára.

Ezzel a projekt azt szeretné elérni, hogy visszaadja a hatalmat a kiskereskedők kezébe, és felszámoljon a bálnák teljhatalmával.

A tokent a legendás Pepe mém és a Wall Street farkasának kereskedési stílusa inspirálta, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Wall Street Pepe a két világ tökéletes ötvözete.

A $WEPE tokenek birtoklásával a kereskedők hozzáférést kaphatnak a WEPE exkluzív jelzéseihez és stratégiáihoz, amelyek segítenek a saját előnyükre fordítani a piac mozgásait és egy közösségként növelni portfóliójuk értékét.

A Wall Street Pepe a kereskedők esélyeinek növelésére az alábbi funkciókat kínálja:

  • Exkluzív kereskedési jelzések: A $WEPE birtokosok hozzáférést kapnak a Wepe alfa jelzéseihez és bennfentes kereskedési stratégiáihoz, ami segít nekik jobb döntéseket hozni a mém érmék piacán.
  • Wepe sereg: Egy privát csoport $WEPE birtokosok számára, ahol a kereskedők megoszthatják tapasztalataikat, megtárgyalhatják a stratégiájukat és exkluzív ötleteket kaphatnak a mém érmékkel való kereskedéshez.
  • Közösségalapú siker: A Wepe nem egy egyszerű mém érme. A csapat inkább egy mozgalmat szeretne elindítani, amelynek küldetése a kereskedők kollektív sikere, egymás támogatása és a csillagászati nyereségek megvalósítása.
  • Többláncos elérhetőség: A $WEPE eredetileg az Ethereum blokkláncán indult, azonban már a kezdetektől tervben volt a Solana blokkláncára való terjeszkedés, ami a token számára havi több, mint 11 millió aktív tárcához nyújt hozzáférést.

Miért fontos a Solana a Wall Street Pepe számára?

A $WEPE teljes kínálata 200 milliárd tokenre van korlátozva, amely idáig kizárólag az Ethereumon futott.

A teljes kínálat a tokenbirtokosok szerencséjére változatlan marad, viszont a jövőben a tokenek egy része átkerül a Solana blokkláncára.

A folyamat egy árrögzítéssel kezdődik, ami arról gondoskodik, hogy a Solanán és az Ethereumon futó WEPE tokenek ára mindig egyenlő legyen.

Ez a gyakorlatban úgy lesz megvalósítva, hogy amikor új WEPE tokeneket vásárolnak a Solanán, a tranzakció összegével megegyező WEPE vissza lesz vásárolva az Ethereumon, majd el lesz égetve.

Idáig a csaknem 1 milliárd WEPE token került át a Solana blokkláncára, azonban a szám rohamosan növekszik, és valószínűleg hamarosan kiegyenlítődik a két láncon futó tokenek száma.

A token Solanán történő futtatása rendkívül pozitív hatással lehet a Wall Street Pepe jövőjére.

Az elmúlt egy évben a Solana a mém érme kereskedés központjává vált, főleg a legutóbbi bikafutam óta.

A blokklánc legsikeresebb indítóplatformja, a Pump.fun (PUMP) idáig több, mint 12,3 millió tokent dobott piacra, és határozottan a mém érme piac egyik legdominánsabb platformjának számít.

A mém érme kereskedők számára tehát a Solana blokklánca kulcsfontosságú szerepet játszik.

A token elérhetőségének növelése mellett a WEPE birtokosok számára a Solanára való terjeszkedés gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat jelent.

Sőt, miután a teljes ökoszisztéma kétláncúvá válik, az átállás olyan előnyöket kínál majd, mint például a zökkenőmentes NFT kibocsátások, dAppok és egy stabil alap az ökoszisztéma jövőbeli bővítéséhez.

Az időzítés pedig tökéletes, hiszen amint már említettük, a Wall Street Pepe NFT gyűjteménye ma válik elérhetővé.

Ezek is érdekelhetnek:


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

Történelmi időszak küszöbén a bitcoin: mi várható szeptemberben?

A bitcoin legutóbbi ármozgásai felkeltették a piac figyelmét. Most egy történelmileg fontos időszak következik. Ahogy a bitcoin egyre alacsonyabb szintekre esik, a kereskedők fokozottan figyelnek. azt...

Egyre több akadály gördül a brit kriptobefektetők elé

Egyre több brit kriptobefektetőnek okoz gondot a számlája feltöltése. Ez rávilágít a szabályozási és banki akadályokra. Az IG Group felmérése 500 brit kriptobefektetőt és 2000 felnőttet...

Jüanhoz kötött stablecoinok: politikai fordulat várható Kínában a kriptovaluták terén

Kína kabinetje várhatóan áttekinti a tervet, amely jüanhoz kötött stablecoinokat tartalmaz. A cél a jüan nemzetközivé tétele. A Santiment szerint a bitcoin 113.000 dollár alá...

Miért hiszi a Coinbase vezérigazgatója, hogy a Bitcoin felülmúlhatja az aranyat és elérheti az 1 millió dollárt

A Bitcoin legnagyobb támogatóinak sosem volt idegen a merész jóslat, de Brian Armstrong most ismét emelte a tétet. A Coinbase vezérigazgatója szerint a világ legnagyobb kriptovalutája...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.