Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak.

Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak a hatáskörén belül.

A keddi Wyoming Blockchain Szimpóziumon, Jackson Hole-ban Atkins arról beszélt, hogy az SEC „Project Crypto” kezdeményezése, amely szabályokat alkotna a digitális eszközökre, hogyan befolyásolhatja a jövőbeni cégekkel kapcsolatos döntéseket.

Jelezte, hogy az SEC saját utat követ, miközben a Kongresszus a piac szabályozásáról szóló törvényeket fontolgatja.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


„Nem tekinthetünk a (tokenekre) úgy, mintha feltétlenül értékpapírok lennének” – mondta Atkins, majd hozzátette:

„Az SEC szemszögéből folytatjuk az utat. A token önmagában valószínűleg nem értékpapír. Szerintem nagyon kevés token számít értékpapírnak. Ez inkább attól függ, hogyan csomagolják és hogyan adják el.”

Atkins megjegyzései éles váltást jelentettek Gary Gensler korábbi SEC-elnökhöz képest. Ő azt mondta, hogy a kriptoeszközök „döntő többsége” értékpapírnak számít az SEC Howey-tesztje alapján.

Gensler januárban mondott le elnöki tisztségéről az SEC-nél, azon a napon, amikor Donald Trumpot beiktatták. Ezután Mark Uyeda biztos lett az ügynökség ideiglenes vezetője Atkins megerősítéséig.

A Kongresszustól várják a „világos szabályokat”

Bár Atkins elnökként valószínűleg jogosult értelmezni az SEC szabályait, így a digitális eszközökre vonatkozó irányelveket is, a Kongresszus tagjai azonban új törvényt terveznek elfogadni szeptemberben, amely létrehozza a kriptovaluta-piac szabályozási keretét.

Az Egyesült Államok Képviselőháza júliusban elfogadta a Digitáliseszköz-piaci Átláthatósági (CLARITY) törvényt.

A Szenátus Bankbizottságának vezetői közölték, hogy erre „építve” elfogadják saját változatukat a piaci struktúráról.

A Szenátus szeptember 2-án tér vissza a szünetről. A Wyoming Blockchain Szimpózium keddi eseményén Tim Scott, a Szenátus bankbizottságának elnöke elmondta, hogy akár 18 demokrata is csatlakozhat a republikánusokhoz a piacszabályozási törvény támogatásában.

Olvastad már? Powell utódja hozza el az igazi fordulatot a Bitcoin árfolyamában?


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az intézményi befektetők is a bankok is komoly szerepet kaphatnak a bitcoin jövőjében

A bitcoin árfolyama hetek óta ingadozó, ami bizonytalan piacot tükröz. November 21. óta a BTC 80.000 és 95.000 dollár között mozog. Ez körülbelül 20%-os sáv,...

Lassan gyengül a bitcoin piac – ezekre az ellenállási szintekre lehet számítani

Az elmúlt héten a bitcoin végre kitört a hosszú konszolidációs szakaszból, és határozottan átlépte a 90.000 dolláros szintet. Ez idő alatt a vezető kriptovaluta egészen...

A CLARITY törvény forradalmasíthatja a kriptoipart – ekkor fogadhatják el

Izgalmas fejlemény, hogy az Egyesült Államok Szenátusának Bankügyi, Lakásügyi és Városfejlesztési Bizottsága kitűzte a CLARITY törvény megvitatásának időpontját. Ez fontos lépés az amerikai kriptovaluta-használat és működés szövetségi...

A Solana vezető mémcoinplatformja átalakítja díjrendszerét

A Pump.fun társalapítója, Alon Cohen elmondta, hogy a Solana-alapú mémcoinplatform átalakítja az alkotói díjrendszerét. Arra jutottak, hogy a jelenlegi modell torzíthatta az ösztönzőket. „Változtatni kell az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.