Cardano árfolyam-előrejelzés: berobbanhat az „Ethereum gyilkos”?


Vendégbejegyzés


A Cardanonak (ADA) néhány nappal ezelőtt rövid időre ismét sikerült áttörnie az 1 dolláros ellenállást.

Erre március óta nem volt példa, és a legtöbb befektetőt váratlanul érte a Cardano hirtelen ralija.

Miután a kriptovaluta 250 napot töltött egy csökkenő csatornán belül, a Cardano végre áttörte a legnagyobb ellenállását, és az elemzők szerint az ára akár 1,75 dollárig emelkedhet, ha képes lesz áttörni az 1,15 dolláros ellenállást is.

Az ADA hirtelen ralija tökéletesen példázza, hogy bizony nem egyszerű időzíteni mikor kezd szárnyalásba egy kriptovaluta.

Szerencsére a Snorter Token ($SNORT) már dolgozik az ügyön, ugyanis egy olyan kereskedő botot fejleszt, amely a mém érmék piacán képes lesz kiszúrni a rali előtt álló tokeneket.

Újabb ralira készülhet az „Ethereum gyilkos”?

A 2017-ben létrejött Cardano egy harmadik generációs blokklánc, amelyről eleinte sokan azt hitték, hogy képes lesz átvenni az Ethereum helyét.

A Bitcoinból hiányzott a programozhatóság, az Ethereum hálózatát pedig magas díjak és energiafogyasztás korlátozta.

A Cardano viszont elhanyagolható díjakat, gyors tranzakciókat és alacsony energiafogyasztást kínált.

A tranzakciófeldolgozás terén azonban a Cardano nehezen tudott lépést tartani a Solanával, ráadásul az Ethereum is sokkal elterjedtebbé vált a felhasználók, a fejlesztők és a befektetők körében. Ennek eredményeként a Cardano 2022 óta többnyire 0,5 dollár körül mozgott.

Ez az árszint pedig messze elmarad a 2021 szeptemberében látott 3,1 dolláros csúcsától. Néhány nappal ezelőtt azonban a Cardano ismét elkezdett némi életjelet mutatni, és visszahozta a reményt a befektetői számára.

Bár a Cardano nem sokáig tudott 1 dollár felett maradni, a kriptovaluta még a visszaesés ellenére is 20%-kal magasabb szinten van az egy héttel ezelőtti árához viszonyítva.

Azonban sok kereskedőnél felmerült a kérdés, hogy vajon mi váltotta ki a Cardano hirtelen raliját?

Cardano árfolyam-előrejelzés: berobbanhat az „Ethereum gyilkos”?
Cardano árfolyam-előrejelzés: berobbanhat az „Ethereum gyilkos”?

Az első, és talán legfontosabb tényező a Grayscale Cardano Trust bejegyzése Delaware-ben, amivel a vállalat megtette az első lépést egy Cardano ETF létrehozása felé. A hír azonnal FOMO-t váltott ki a piacon, és hatalmas vásárlási hullámot indított.

A második tényező pedig a régóta ígért frissítések. A hónap elején a Cardano közössége jóváhagyta, hogy 96 millió ADA legyen fordítva fejlesztésekre.

Ez volt az első alkalom, hogy a közösség egy ilyen szintű fejlesztésről szavazott, azonban a fejlesztésekre előlátott tőke segíthet gyorsabbá tenni a blokkláncot és csökkenteni a tranzakciós díjakat.

Bár a Cardanónak még sokat kell fejlődnie, hogy méltó legyen az „Ethereum gyilkos” becenévhez, az ADA kilátásai mindenképp bíztatók.

Látogasd meg a Snorter weboldalát

A Snorter Bot kiszimatolja melyik kriptók készülnek ralira

A Snorter Bot elsősorban a legjobb mém érmék felkutatására lett tervezve, valamint a kereskedő bot képes kiszúrni a ralira készülő tokeneket, és bevásárolni belőlük még a szárnyalásuk előtt.

Ez a Telegram-alapú kereskedő bot a Solana blokkláncán fut, így szinte azonnali tokenváltásokat tud végrehajtani.

Ez elengedhetetlen a mém érme piac legjobb lehetőségeinek kihasználásához, hiszen egy olyan piacról van szó, amelyen olykor csupán néhány másodperc a különbség egy nyereséges és egy veszteséges ügylet között.

Ez a kereskedő bot segít a mém érme kereskedőknek, hogy a lehető legalacsonyabb áron vásároljanak be a legígéretesebb mém érmékből. Ennek köszönhetően a mém érmékre jellemző volatilitás az esetek többségében nyereséget hoz a kereskedőknek.

A lehető legalacsonyabb belépési áron történő vásárlás gondoskodik róla, hogy sokkal nagyobb az esély az emelkedésre, mint a csökkenésre, így a Snorter Bot növeli a kereskedő esélyeit a mém érmékkel való kereskedés során.

A Snorter Bot azonban nemcsak a legjobb lehetőségek felkutatására szolgál, de a kereskedők biztonságáról is gondoskodik.

A kereskedő bot mézesmadzag és rug pull észlelő algoritmusa a béta tesztek során 85%-os sikerességi aránnyal képes volt felismerni az átveréseket, ami hatalmas segítség a mém érme kereskedők számára.

A mém érme piacon igen gyakoriak az átverések, azonban a Snorter Bottal kereskedőknek nem kell tartani attól, hogy csalás áldozatává válnak.

A Snorter egyik leghasznosabb funkciója azonban talán az, hogy a megfelelő likviditás biztosítása érdekében a nyomon követi a decentralizált tőzsdék likviditásalapjait.

Ennek köszönhetően a Snorter csak akkor vásárol az ígéretesnek tartott mém érmékből, ha megfelelő likviditás áll mögöttük az ügylet megnyitásához, és később a lezárásához.

A kereskedő bot továbbá minden szükséges funkciót biztosít a megnyitott pozíciók kezeléséhez és a nyereségek maximalizálásához.

Ezek közül megemlíthetjük például a kockázatkezelő opciókat, az automatizált tokenváltásokat, a limitáras megbízásokat, az ügyletmásolást, a portfóliókezelő funkciókat és egyebeket.

Szúrd ki időben a következő ralit a Snorter Bottal

Ha az olvasottak alapján jó esélyt látsz a Snorter Bot natív $SNORT tokenének áremelkedésére, akkor bátran látogass el az előértékesítés oldalára.

A Snorter tokenek jelenlegi ára 0,1017 dollár, azonban a tokenek ára kétnaponta emelkedik, ezért nem javasolt a vásárlás halogatása.

A tokenek megvásárlásához csupán csatlakoztatnod kell a támogatott tárcák egyikét, és meghatározni hány tokent szeretnél vásárolni.

Ami pedig a fizetési módokat illeti, a következő opciók közül válogathatsz: SOL, ETH, BNB, USDT, USDC és bankkártyák.

Látogasd meg a Snorter weboldalát

Ezek is érdekelhetnek:


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

Solana (SOL) árfolyamelemzés: közel a kitöréshez, vagy mélyebb korrekció jön?

Prémium Solana (SOL) Miközben a likvidálások és a bizonytalanság nyomást helyeztek a szélesebb kriptopiacra, a Solana (SOL) az egyik legerősebb szereplőként emelkedik ki, és tartja magát a...

Powell utódja hozza el az igazi fordulatot a Bitcoin árfolyamában?

A Bitcoin-befektetők most izgatottan várják, mi lesz Jerome Powell sorsa a Federal Reserve élén. Olyan ez, mint amikor egy hosszú értekezleten ülünk, és mindenki a...

Jön a zuhanás a kriptopiacon?

Képzeld el, hogy a munkahelyi konyhában kavargatod a langyos kávédat, miközben arról beszélgetnek, hogy a kriptovaluta piac megint beszakadt. A Bitcoin értéke 7,5%-ot esett, az Ethereum...

Aktuális kriptopiaci elemzés – Dogecoin, PI Network, XYZ árfolyam-előrejelzések ma

Vendégbejegyzés A mai kriptopiac vegyes trendeket és változó árfolyamokat mutat. A friss számok betekintést adnak abba, merre tarthat a Dogecoin, a PI Network és az XYZ. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.