Brazíliában 130 millió dollárnyi adósságot tokenizáltak az XRP Ledgeren

A brazil Vert nevű cég most alaposan felforgatta az adósságkezelés világát. Egészen pontosan 130 millió dollárnyi mezőgazdasági adósságot tokenizáltak, és az egészet elérhetővé tették az XRP Ledger blokkláncon.

Ez nem egy kísérleti fintech-projekt, a mezőgazdaság Brazília GDP-jének több, mint 20%-át adja, szóval komoly dologról van szó.

Követhető, kereskedhető, átlátható

Korábban az ilyen típusú pénzügyi eszközök hosszú papírmunkával, szerződések tömkelegével jártak.

Most viszont a Vert elindította saját tokenizált hitelplatformját az XRP Ledgeren, azon a blokkláncon, ahol a valós eszközök tokenizálása az elmúlt időszakban 2260%-kal nőtt.

Ez jól mutatja, hogy a nagy intézményi szereplők is egyre inkább nyitnak a technológia felé.

A Vert első nagy dobása ezen az új platformon egy 130 millió dolláros mezőgazdasági követelésbizonyítvány, egy úgynevezett CRA kibocsátása volt.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a hagyományos, jövőbeli bevételekhez kötött adósságeszközöket, például hiteleket vagy számlaköveteléseket mostantól digitális tokenként lehet nyomon követni és akár kereskedni is velük.

A tokenizált valós eszközöké a jövő

Miért ennyire fontos ez? Mert a Vert célja, hogy a brazil tőkepiac átláthatóbb, modernebb és hatékonyabb legyen.

A papíralapú adminisztráció helyett minden tranzakció a blokkláncra kerül, valós időben rögzítve.

Gabriel Braga, a cég digitális eszközökért felelős igazgatója szerint épp ez az igazi áttörés.

„Minden művelet azonnal visszakövethető, így a befektetők pontosan látják, mi történik.”

Ez tehát nemcsak egy új technológia, hanem egy új szint az átláthatóságban is. Az XRP Ledger jelenleg olyan aktív, mint a New York-i tőzsde nyitáskor.

A brazil Mercado Bitcoin nevű tőzsde például már be is jelentette, hogy akár 200 millió dollárnyi valós eszközt tokenizálna ugyanitt, kötvényeket, részvényeket, bármit, amihez hozzáférnek.

Újabb lépések és befektetői érdeklődés

A Vert ezzel még nem áll meg, már most több, mint 500 millió dollárnyi tokenizált hitelügylet van előkészületben.

Emellett a platformjuk hamarosan csatlakozik az XRP Ledger Ethereum-kompatibilis oldalláncához is, így még több lehetőség nyílik a DeFi és az okosszerződések világában.

A külföldi befektetők pedig egyre nagyobb érdeklődést mutatnak. A tokenizálás egyik legnagyobb előnye ugyanis az átláthatóság, nem kell többé vakon bízni a mások által kiadott jelentésekben, a befektetők bármikor megnézhetik a tranzakciókat az adott kibocsátó pénztárcáján keresztül.

A Vert tehát nemcsak modernizálja a brazil mezőgazdaság finanszírozását, de az egész tőkepiacot is egy új szintre emeli.

Az XRP Ledger pedig komoly lökést kapott ezzel a lépéssel, és ahogy az agrárszektor, úgy a blokklánc is új lendületet vesz.

Olvastad már? Meglepő fordulat, a JPMorgan hirtelen kriptobarát lett?


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nyomás alatt a bitcoin árfolyama: veszélyben a 60.000 dolláros támasz

A Nasdaq 100 index a szerdáig tartó hét napban 7,5%-kal esett, amivel 2,7 billió dollárnyi piaci érték tűnt el. A veszteség több mint kétszerese a...

Ralizik a Monero és Zcash: visszatérhetnek a privacy coinok?

A Zcash és a Monero erősödése arra utal, hogy a befektetők a privacy coinok felé fordulnak, ami akár egy régóta szunnyadó szektort is újraéleszthet. Az adatvédelmi...

A japán Enish kukázta a bitcoin treasuryt, és helyette átnyergeltek a Solanara

A kriptóban mindenki gyémántkezű HODL-ernek hiszi magát, amíg be nem üt a medvepiac, vagy amíg a könyvelő rá nem néz a negyedéves mérlegre. A vállalati...

A brit bankok meg akarják állítani a kriptót, de az iparág most visszavág

Van az a pont a kriptózásban, amikor már nem az árfolyamok miatt fáj a fejed, hanem azért, mert egyszerűen nem tudod megvenni a coint, amit...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.