Szárnyal a kripto piac, és vele együtt a SUBBD előértékesítése is


Vendégbejegyzés


A kriptovaluta piac ismét belendült, amit elsősorban a Bitcoin legújabb csúcsa váltott ki. A világ legnagyobb kriptovalutája július 9-én néhány tőzsdén 115 ezer dollár fölé emelkedett, és a kripovaluták többsége követte a raliját.

A piacon uralkodó pozitív hangulat hatására a befektetők a korai stádiumú kripto projektek felé fordították a figyelmüket, amelyeknél a legkorábbi befektetők között lehetnek.

A SUBBD jelenleg az egyik legizgalmasabb ilyen projekt, amely sokak szerint a jövőben csatlakozhat a 100x-es kriptók táborába.

Ez a Web3 tartalomgyártó platform AI alkalmazásával és kripto fizetésekkel szeretné forradalmasítani a tartalomkészítés piacát, és az előértékesítés alapján úgy tűnik jó úton halad a célja megvalósítása felé.

A projekt előértékesítése nemrég átlépte a 750 ezer dolláros mérföldkövet, és rohamosan közelít az 1 millió dollár felé.

A SUBBD nagyot robbanthat a tartalomgyártás piacán

A tartalomkészítés manapság egy rendkívül virágzó piac, amelyen óriási versengés zajlik.

A magas szintű konkurencia persze nem meglepő, szintem egy 85 milliárd dolláros szektorról van szó, amelyből tartalomgyártók milliói próbálnak megkaparintani egy apró szeletet.

Amellett, hogy az alkotóknak folyamatosan minőségi tartalmakat kell létrehozniuk, más akadályokkal is számolniuk kell. Ilyen például a tartalmuknak helyet adó platform jutalékai, amely egyes platformokon akár 30-50%, így jelentősen csökkenti a tartalomkészítők bevételeit.

A SUBBD tartalomkészítői ezzel szemben a bevételük 80%-át megtarthatják, ráadásul a SUBBD tokenek stakelésével 20%-os éves hozamban részesülhetnek.

A projekt staking programjában már közel 8 millió tokent stakeltek a felhasználók, ami arra utal, hogy számos befektető hosszú távra tervez.

A SUBBD szeretné visszaadni a hatalmat a tartalomgyártók kezébe, és különféle AI-alapú funkciókkal könnyíteni tartalmuk és csatornáik menedzselését.

A projektnek úgy tűnik sikerült megragadni a probléma gyökerét, ugyanis a platformhoz már több, mint 2.000 influenszer csatlakozott, akik mögött több, mint 250 millió követő áll.

A stakelés mellett azonban más előnyei is vannak a SUBBD tokenek megvásárlásának, hiszen a birtokolt tokenek számától függően a tokenbirtokosok számos előnyben részesülhetnek.

Ilyenek például a prémium tartalmakhoz való hozzáférés és kedvezményes előfizetés a kedvenc tartalomkészítőik csatornáira.

Sőt, a tokenek stakelésével a felhasználók jutalmakban részesülhetnek és részt vehetnek exkluzív eseményeken. Mindez a felhasználók aktív részvételét és a SUBBD tokenek iránti kereslet növelését hivatott ösztönözni.

A projekt népszerűsége persze nem meglepő, hiszen többek között a tartalom feletti tulajdon problémáját igyekszik orvosolni, valamint javítani az influenszerek és a követőik közötti kommunikáción.

A több millió követővel rendelkező csatornák esetében a rajongókkal való kommunikáció rendkívül időigényes lehet.

A SUBBD AI-alapú platformjának segítségével azonban a tartalomgyártók automatizálhatják a csatornáik menedzselését, és több figyelmet fordíthatnak a minőségi tartalmak létrehozására.

Érdekel a SUBBD előértékesítése

A SUBBD kidolgozott ütemterve kulcsfontosságú lehet a sikerében

A SUBBD weboldalán található információk szerint a projekt ütemterve három fő szakaszból áll.

Az első szakasz több minimális életképes termék (minimum viable product vagy MVP) létrehozását foglalta magába.

Ilyenek voltak például az AI-alapú hangutánzó, személyes asszisztens, képkészítő eszköz és egy influenszer generátor kifejlesztése.

Továbbá ebben a szakaszban történt meg a tartalomkészítők felső 1%-ának toborzása és az ökoszisztémát futtató okos szerződések létrehozása.

SUBBD

A második szakasz további fejlesztéseket, a $SUBBD token előértékesítését és a reklámkampány elindítását foglalja magába. Idáig a második szakaszra kitűzött célok közül az előértékesítés és a SUBBD reklámkampány elindítása lett megvalósítva.

A jövőben pedig tovább lesznek fejlesztve a fent említett AI-alapú eszközök, el lesz indítva a platform béta változata és tervben vannak stratégiai partnerségek megkötései.

Az utolsó szakaszban sor kerül a token hivatalos létrehozására és elosztására a befektetők tárcái között.

Miután hivatalosan létrejönnek a SUBBD tokenek, az ütemterv szerint elérhetővé válnak különböző centralizált és decentralizált tőzsdéken.

Továbbá az utolsó szakaszban lesz elindítva a platform élő változata, valamint folytatódik az AI-alapú influenszer optimalizáció továbbfejlesztése.

A harmadik szakasz utolsó pontja a tartalomkészítő app elindítása lesz, amivel teljessé válik a SUBBD ökoszisztémája.

Még nincs késő csatlakoznod a SUBBD korai befektetői közé

Ha egy olyan projektet keresel, amely jól kidolgozott ütemtervvel rendelkezik és amelynél még csatlakozhatsz a korai befektetők közé, akkor a SUBBD vásárlás kiváló befektetés lehet.

Ez a projekt egy hatalmas potenciállal rendelkező piaci rést célzott meg, hiszen egy 85 milliárd dolláros iparágnak kínál forradalmi megoldásokat.

A tartalomgyártás egyáltalán nem mutatja lassulás jeleit, ráadásul az AI-alapú eszközök népszerűsége napról napra növekszik.

Bár az előértékesítések a kockázatosabb befektetések közé tartoznak, a bikapiacok alatt jelentősen nagyobb a befektetők kockázattűrő képessége, így a Bitcoin következő ralija alatt jó esély van rá, hogy megnövekszik a SUBBD tokenek iránti kereslet.

Ha pedig a rali a tokenek tőzsdére kerülése után indul, akkor a kereslet növekedésével együtt a tokenek ára is az egekbe szökhet.

Jelenleg a SUBBD tokenek ára csupán 0,055875 dollár, és megvásárolhatók az előértékesítés hivatalos oldalán a cikk alján található linkre kattintva. 

Érdekel a SUBBD előértékesítése

Ezek is érdekelhetnek:


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

Akár tízszeresére is nőhet a stablecoinpiac a következő években Garlinghouse szerint

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse szerint széles körben elterjedt nézet, hogy a stablecoinpiac a következő években akár tízszeresére is nőhet. A stablecoinipar jelenleg körülbelül 250 milliárd...

Ausztrália új digitálisvaluta-kísérlete: stablecoinok és tokenizált eszközök a középpontban

Ausztrália központi bankja csütörtökön közölte, hogy új szakaszba lép a digitális valuták vizsgálatában. Elindít egy kísérletet, amely azt vizsgálja, hogyan segítheti a digitális pénz és...

Vádak és csalások: John Deaton pert indít a Linqto ellen

A népszerű XRP-ügyvéd, John Deaton csoportos keresetet nyújtott be William Sarris ellen. A Linqto alapítóját és volt vezérigazgatóját csalással vádolja. A július 9-én benyújtott kereset szerint...

Nem a Microsoft és nem is az Apple a világ legnagyobb tőzsdei vállalata

A kaliforniai székhelyű chipgyártó, az Nvidia (Nasdaq: NVDA) szerdán történelmet írt. Ő lett az első vállalat, amelynek piaci értéke elérte a 4 billió dollárt. Az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.