Robert Kiyosaki újra Bitcoint vásárolt 107 ezer dolláron – 1 millió dolláros célárat jósol

A „Gazdag papa, szegény papa” című könyv szerzője évekkel ezelőtt vált a Bitcoin hívévé, és azóta aktívan hirdeti a kriptoeszköz előnyeit a közösségi médiában, rendszeresen arra biztatva az embereket, hogy vásároljanak belőle.

Kiyosaki ismét vásárolt

Kiyosaki elmondta, hogy ma ismét vásárolt egy újabb bitcoint, amikor az árfolyam körülbelül 107.000 dollár körül mozgott.

Forrás: X

Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy akár tévedhet is, és lehet, hogy „bolondot csinálnak belőle” – ami, mint mondta, korábban már előfordult vele.

A mostani vásárlásának oka az a meggyőződése, hogy a Bitcoin ára végül elérheti az 1 millió dollárt – ez az évek óta hangoztatott víziója a kriptovaluta elszánt híveinek.

„Ha bolond vagyok… inkább legyek bolond, mint vesztes, ha a Bitcoin valóban eljut 1 millió dollárra. Senki sem szereti, ha bolondnak vagy vesztesnek nézik… de ettől izgalmas az élet.”

Bejegyzését sok Bitcoin-támogató üdvözölte, ugyanakkor akadtak, akik óvatosságra intettek.

David Leiter, aki saját bemutatkozása szerint több mint 30 éve foglalkozik részvénybefektetésekkel, azt írta, hogy bármi miatt FOMO-ból (a „kimaradástól való félelem” alapján) fektetni be, ritkán vezet jó döntéshez.

bitcoin
Forrás: X

Hozzátette:

„Ez biztosan nem az, ahogyan a nagybefektetők döntenek.”

„Bárcsak többet vettem volna”

Kiyosaki mai BTC-vásárlása egy nappal azután történt, hogy újabb rendkívül optimista bejegyzést tett közzé a vezető kriptovalutáról.

Tegnap arról kérdezte követőit az X-en, hogy szerintük a Bitcoin túl drága-e most.

Ezután elárulta, hogy első BTC-vásárlását még 6000 dolláros árfolyamon hajtotta végre – ami akkor szintén soknak tűnt.

Ma viszont ez az ár már szinte hihetetlenül alacsonynak számít, és úgy véli, hogy a jelenlegi, 100 ezer dollár feletti ár is jó vételnek bizonyulhat néhány év múlva.

Éppen ezért úgy gondolja, hogy az embereknek érdemes nagyobb arányban elhelyezniük tőkét a Bitcoinban, mert idővel sokan fogják azt mondani: „bárcsak többet vettem volna”.

Olvastad már? A kriptoipar több mint 2,2 milliárd dollárt veszített el 2025 első felében


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

IPO-láz a SpaceX körül: a Binance új tőkeáttételes piacot indított

Túlhevülőben van az IPO (első nyilvános részvénykibocsátás) előtti piac körüli őrület. A Hyperliquid, a Binance és a Polymarket is erre fogad. Csütörtökön a Binance új terméket...

XRP árfolyam: új tárcák ezrei jöttek, de az ellenállás még megfogja a kitörést

Az XRP Ledgeren az elmúlt 24 órában megugrott az új címek száma. Az 1,40 dolláros felső ellenállás azonban kordában tartotta a kriptovaluta árfolyamát. Az XRP Ledger...

Japán engedélyre hajt a Polymarket szabályozói nyomás közepette

A Polymarket globális előrejelzési piaci platform állítólag be akar lépni Japánba. Ez akkor történik, amikor világszerte egyre szigorúbban vizsgálják az ágazatot. A cég Mike Eidlint, a...

Kína szigorítása utolérte a külföldi részvénykereskedési platformokat

Kína átfogó fellépést indított az országban működő külföldi részvénykereskedési platformok ellen. A célpontok között vannak a legnagyobb brókercégek is, amelyek kínai befektetőknek kínálnak hozzáférést amerikai...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.