Az XRP feltámadása: milyen hatással lehet egy spot ETF elfogadásának?

Az első negyedéves és április eleji, piacot érintő összeomlás után, amikor az egész kriptopiac fokozott volatilitással és árzuhanással szembesült, a hangulat megváltozott. A BTC ismét közelít a 100.000 dolláros szinthez.

A Santiment adatai szerint a piaci környezet megváltozott, még az altcoinok esetében is. Sok altcoin hónapokig küzdött, hogy újra erőre kapjon.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Most azonban a kereskedők egyre kapzsibbnak tűnnek több alt esetében, például a Ripple XRP-je esetében is.

Ez újabb emelkedés előtt állhat, ami 3 dollár fölé viheti az árfolyamot. Akár ismét megközelítheti a korábbi történelmi csúcsát.

Legalábbis ezt várja a tömeg, látva a XRP-ETF-ek esetleges amerikai jóváhagyása körüli felhajtást. A kriptovaluták viszont gyakran épp az ellenkező irányba mozdulnak, mint amit a többség vár.

Új csúcsra törhet az XRP?

Az amerikai választások után izgalom lett úrrá a kriptovilágban. Ennek oka a szabályozási környezet elkerülhetetlen és kedvező változása volt.

Az XRP lett az egyik legnagyobb nyertese volt a történésknek. Talán az a hájp hajtotta, hogy az SEC elleni per végre lezárulhat.

Novembertől januárig a kriptovaluta ára többszörösére nőtt: 0,6 dollárról 3,4 dollárra emelkedett. Így a Ripple tokenje elérte a 2018-as csúcsát, de nem tudta áttörni azt.

Bár a fent említett pert valóban „lezártnak” nyilvánította a Ripple vezérigazgatója, ez alig befolyásolta az árfolyamot.

Az XRP most kicsivel azon ár alatt forog, ahol Garlinghouse márciusi „diadalmas” bejelentése előtt volt.

Ahogy a per lezárásának hatása csökken, a közösség új lehetőségre figyel. Ez pedig egy XRP-ETF lehetősége az Egyesült Államokban.

Az év eleji határidős XRP ETF-ek jóváhagyása után sokan számítanak egy spot ETF-re is. A szakértők úgy vélik, ez akár már idén nyáron is megtörténhet.

A Santiment elemzése megerősítette ezt a narratívát. Pedig az SEC elhalasztotta a döntést a Franklin Templeton spot ETF-javaslatáról.

„…[A] késlekedés nem ingatta meg a befektetők optimizmusát. Sokan úgy vélik, hogy ha jóváhagyják ezeket az ETF-eket, jelentős intézményi tőke áramolhat be, és az XRP bekerülhet a pénzügyi fősodorba.”

Továbbra is optimista kilátások

Bár a jelentés szerint az XRP-vel kapcsolatos beszélgetések száma csökkent az utóbbi hónapokban más vezető altcoinokhoz képest, megjegyzi, hogy „a bikák egyre hangosabbak, míg a medvékből kevés van”.

xrp
Az XRP-vel kapcsolatos pozitív/negatív érzelmek. Forrás: Santiment

A Santiment csapata szerint a közösség többsége technikai alapon is optimista kilátásokat támogatott.

„A figyelem növekszik, és hamarosan még nagyobb nyilvánosság várható. Sokan úgy látják, hogy az XRP egy nagy áttörés küszöbén áll” – zárul a tanulmány.

Olvastad már? Lehet, hogy egy recesszióban a Bitcoin lesz a végső nyertes?

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

3 nap múlva igényelhető a Solaxy, már több, mint 55 millió dollár gyűlt össze

Vendégbejegyzés Felkészültél egy izgalmas kripto élményre? A Solaxy bejelentette, hogy SOLX érméje és Layer-2 mainnetje július 7-én startol, miután több, mint 55 millió dollárral támogatták a...

Az XRP tartja a 2,15 dollárt – Itt a következő nagy kitörés?

Az XRP, a Ripple fizetési hálózatának natív kriptoeszköze az utóbbi időben jelentős figyelmet kapott árfolyam-ingadozásai miatt. 2025. június 20-án az XRP körülbelül 2,15 dolláron kereskedik,...

Peter Schiff: „Az ezüstben több lehetőség van, mint a Bitcoinban”

Peter Schiff ismét reflektorfénybe került – ezúttal azt állítja, hogy az ezüst jobb választás, mint a Bitcoin. Szerinte biztonságosabb és nagyobb növekedési potenciált kínál. Állítását...

A Bitget Georgiaban is engedélyt kapott – újabb lépés a globális kriptohódítás felé

A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3 vállalat engedélyt szerzett Georgiaban digitális eszközváltási és letétkezelő pénztárca-szolgáltatások nyújtására a Tbilisi Free Zone(TFZ) keresztül. Ez az új...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.