4 ötlet az Ethereum skálázására

Több cég is beadta megoldását az Ethereum skálázására egy Reditten megrendezett verseny keretében.

Több cég is beadta skálázási megoldásának ötletét a Reddit július 31-ei határidejű versenyére.

A legtöbb jelentkező már korábban is ismert második szintű megoldásokat épített az Ethereum számára. A legtöbb cég megváltoztatta technológiáját, hogy megfeleljen a Reddit elvárásainak.
A verseny szerint a kiválasztott technológiának legalább „egyszerre legalább 100.000 kérelmet kell kezelnie, 25.000 feliratkozást elbírnia, 75.000 egyszeri tokenégetést és 100.000 utalást is el kell bírnia” egy öt napos időszakon belül.
Ezek mindegyike különböző fajta tranzakciót jelentene, így a hálózatnak másodpercenként 0,69 tranzakciót kell elbírnia.
Azonban ezek közül több okosszerződéseket és tokenutalásokat igényel, így sokkal magasabb gas költségekkel járnak, mint a hagyományos etherutalások. A Reddit kihívása jelentős mértékben hangsúlyozta a hálózat költségeit.

Az Aztec egy magán ZK-összesítést javasol

Az Aztes egy Ethereum-alapú titkosítási protokoll, melynek alapját a zk-SNARK kriptogrfáfia adja, egy hibrid és privát skálázási megoldás.
Vetélytársaival ellentétben az Aztec zkReddit javaslata minden tokenutalást titkosítana az Ethereum hálózatán, de a Reddit tudná, hogy mennyi token van keringésben. A jelenlegi javaslat 3,2 tranzakciót bírna el másodpercenként, átlagosan 27.500-as gas költséggel. Ez kicsit magasabb, mint egy átlagos Ethereum-utalás költsége.
Egy tranzakció megtervezése 40 másodpercet is igénybe vehet és nagyjából 3 perc kell, mire véglegessé válik. A projekt azt ígéri, hogy további fejlesztésekkel ezt az időt drámai mértékben le lehetne csökkenteni.

Az OMG Network a Plasmát javasolja

A korábban OmiseGo néven futó OMG Network a Plasma oldalláncokat javasolja, mint skálázási megoldás
Az OMG Plasma javított verziója megoldja a korábbi verziót bizalmi problémáit, az „alapvető bizalom” ötletével.
A csapat egy Chrome-bővítményt épített, amely a Reddit közösségi pontjaival lép kapcsolatba. Az interfész összeköti a felhasználókat a Plasma-hálózattal és így olyan új felhasználási módokat kínál, mint például a fontosabb tárcacímek automatikus kiemelése.

A Skale egy decentralizált felhőalapú számítási platformot javasol

A Skale javaslatában szerepet kap egy magas teljesítményű blokklánchálózat, amelyet elsődlegesen felhőalapú számításokra terveztek.
A többi rendszerrel szemben a hálózaton nincsenek közvetlen tranzakciós díjak. Ehelyett a decentralizált alkalmazások fejlesztői egy előre fizetett rendszeren keresztül fizetnének az erőforrásokért, amely sokban hasonlít az olyan platformokhoz, mint az Amazon Web Services.
A Redditnek meg kellene alkotnia saját blokkláncát a Skale hálózatán és be kellene táplálnia hogyan működnek a közösségi pontok.
Ez nagyjából 350-44 000 dollárba kerülne a blokklánc méretétől függően. A hálózat az Ethereum 1.0-ra épül és kapcsolatban állna a fő hálózattal.

Az Everest egy második szintet javasol

Az Everest projekt egy olyan koncepció, amely az EverChain blokklánccal dolgozná fel a tranzakciókat.
A Reddit-tokenek tranzakciója nagyjából 0,4 dollárba kerülne, mivel az ehhez szükséges munka az EverChainen kerülne feldolgozásra.
A tranzakciók az Ethereum fő hálózatáról az EverChain hálózatára kerülnének oracleszolgáltatókon keresztül és különböző, Ethereumra épülő szolgáltatási rendszerek tárolnák el a fő hálózaton.
A projekt emellett feliratkozásokat, biometrikai adatokat és dokumentumokon alapuló azonosítási szolgáltatásokat is tudna nyújtani a platformon keresztül.

Olvastad már? Mennyire uralja a bitcoin a kriptoszférát?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Fed kamatcsökkentés és kriptó: kibírja a piac az 5%-os esélyt?

A kriptopiac ismét a jegybanki jóindulatra vár, miközben a valóság inkább hidegzuhany lehet majd. A 2026 januári FOMC ülés közeledtével a piacok mindössze 5% esélyt...

282 millió dolláros kriptós átverés, avagy így működik a social engineering támadás a gyakorlatban

Egyetlen rossz döntés, egy pillanatnyi figyelmetlenség, és máris eltűnhet egy vagyon. Sajnos pontosan ez történt január 10-én, amikor egy kriptobefektető több, mint 282 millió dollárnyi...

Az XRP lett Dél-Korea legkeresettebb kriptoeszköze

Az XRP fontos mérföldkőhöz ért, hivatalosan is megelőzte a bitcoint, az ethereumot és a dogecoint a kereskedési volumenben. Egy új jelentés szerint az altcoin lett...

Fontos figyelmeztetést küldött Buterin az Ethereum fejlesztőinek

Vitalik Buterin, az Ethereum egyik alapítója szerint az ökoszisztéma alapértékeit – a decentralizációt, a magánszférát és az önrendelkezést – feláldozták a tömeges elfogadás érdekében. Szerinte...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.