30 millió dolláros befektetés az Ethereum Alapítványnál

Az Ethereum Alapítvány a hivatalos blogján május 21.-én jelentette be, hogy melyik három fő irányt fogják követni az idei hálózati fejlesztések során, valamint, hogy ezekre mekkora összeget szánnak.

Olvastad már? Újabb SEC-halasztás a VanEck-ETF ügyében

A három kategóriát jövőbeli projektek, futó projektek, valamint fejlesztési támogatás néven határozták meg, ezek 19, 8 és 3 millió USD-s költségvetést kapnak.
A források nagy része az Ethereum 2.0 projektekhez kerül, többek között kutatási, dokumentációs és kommunikációs célokra, valamint a második rétegű megoldásokra, mint amilyen a Plasma.
A Plasma, amelyet először 2017-ben említett meg Vitalik Buterin és Joseph Poon, a hálózaton dolgozó okosszerződések skálázódási problémáit hivatott megoldani.
A Plasma bizonyítottan biztosítani fogja, hogy „a blokklánc képes lesz egyidejűleg futtatni jelentős mennyiségű decentralizált pénzügyi applikációt világszerte”, ahogyan a white paper-ben olvasható.

Az Ethereum Alapítvány először a ConsenSys konferencia Ethereum-találkozóján, május 10.-én jelentette be az idei 30 millió dolláros költségvetést.
Akkor Aya Miyaguchi ügyvezető igazgató elmondta, akadémiai szintű közreműködést szeretnének az Ethereumra hozni, amely fel fogja kelteni az elsőrangú kutatók és fejlesztők figyelmét, és támogatást jelenthet az akadémiai kutatócsapatoknak és szervezeteknek.
Az Ethereum Alapítvány április végén újra felhívta a figyelmet a közösségi weboldalára, amelyet egy tudásbázisnak szánnak, közösség által feltöltött Ethereum-alapú tartalommal, többek között dokumentációkkal, oktatóanyagokkal az Ethereum applikációk használatához.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Hamis app került a Solana Mobile boltjába, és egy órán át ott is maradt

A Solana Mobile november 1-jén jelentette be, hogy egy hamis alkalmazás került be a dApp Store-ba, és körülbelül egy órán át látható is maradt. Az...

XRP-árfolyam: nő a tárcák száma, de romlik a hangulat

Az XRP Ledger aktivitása látványosan felpörgött, miközben az XRP árfolyama 1,25 dollár körül ingadozik. A piaci hangulat ezzel párhuzamosan szélsőségesen negatívvá vált. Szokatlan wallet-növekedés az XRP...

Évtizedes mélypontra jutott az ethereum tőzsdei készlete

Az ethereum tőzsdéken elérhető készlete évtizedes mélypontra süllyedt, miközben az amerikai spot ethereum-ETF-ekből rekordösszegű tőke távozott októberben. A két folyamat egyszerre rajzol ki szűkülő kínálatot...

Mit jelez a Wall Street a bitcoin árfolyamáról?

A Wall Street megjelenése átalakította a bitcoin ármozgását: a korábbi, egymást követő kétszámjegyű ralik helyét egy szabályozottabb, makroadatokra érzékeny piac veszi át. Markus Thielen szerint...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.