2018 első félévének hackertámadásai – 1. rész

Június 19-én hackertámadás érte Dél-Korea legnagyobb kriptováltóját, a Bithumbot. A támadók 300 millió dollár értékű kriptovalutát tulajdonították el, ezzel a félév egyik legnagyobb lopását hajtották végre.

A Bithumb ígéretet tett arra, hogy kárpótolja ügyfeleit, ettől függetlenül a baj bekövetkezett: újra bebizonyosodott, hogy még a legnagyobb játékosok sem feltétlenül tudják garantálni a teljes biztonságot.

Azt már tudjuk, hogy a kriptovilágban valami megváltozott az Mt. Gox összeomlása óta. Nagyon fontos, hogy hogyan kezelik a váltók a támadást követő időszakot: míg egyesek eltűnnek vagy teljesen elhárítják magukról a felelősséget, addig mások lépésről lépésre újjáépítik hírnevüket, folyamatosan visszaállítva ezzel közösségüket. Az alábbiakban listázzuk 2018 eddigi legnagyobb hack-támadásait, illetve részletezzük azok következményeit.

 

Bithumb: Az ügyfeleket „nem éri kár”
Mikor: 2018 júniusa
Mennyit: 30 millió dollárnyi kriptovalutát
Következmény: A minősítés csökkenése

Június 19-én meghackelték a Bithumbot, Dél-Korea legnagyobb kriptováltóját. Több mint 35 milliárd dél-koreai won (kb. 30 millió dollár) értékű kriptovalutát loptak el. A támadás

A Cointelegraph Japan szerint a hackerek a Bithumb forró tárcáját károsították meg. A váltó véletlen módon épp június 16.-án, egy nappal a támadás előtt kezdte el „összes eszközét” egy hideg tárcába utalni. Ennek oka a biztonsági rendszerük frissítése volt.
Amikor a Bithumb csapata rájött, hogy hackertámadás történt, az összes letét és pénzkivonási szolgáltatását felfüggesztette. Egy június 21-i hivatalos közleményben a kriptováltó megerősítette, hogy a lopásban érintett ügyfeleiket kárpótolni fogják. Ezen felül a Bithumb azt mondta, pénztárca rendszerük „teljes átalakuláson” ment keresztül. Ennek célja az, hogy megelőzzék a további esetleges támadásokat. Továbbá azt is állították, hogy az ügyfeleket „nem éri kár”, és kiemelték a felhasználók és a vállalat eszközeinek szigorú szétválasztását.A helyi médiumok szerint az ország Tudományos és Technikai Minisztériuma nyomozást indított a hackertámadás ügyében. Állítólag a Koreai Internet és Biztonság Ügynökség (KISA) is szorosan együttműködik a helyi rendőrséggel és más ügynökségekkel, hogy kiderítsék, hogyan történt pontosan a támadás. Arról is beszélnek, hogy a hatóságok szintén kiküldték dolgozóikat a Bithumb szöuli irodájába, hogy adatokat és feljegyzéseket gyűjtsenek a vállalat számítógépeiről.
A támadás mindössze hetekkel azután történt, hogy a Bithumb szabad kezet kapott a dél-koreai kormánytól, amely három hónapos nyomozása alatt nem talált jogsértésre utaló nyomokat, de kötelezte a váltót, hogy 30 milliárd wont (kb. 28 millió dollárt) fizessen adó gyanánt.
A Bithumbot egyébként már előtte is meghackelték. 2017 júliusában 30.000 ügyfél személyes adatait lopták el egy alkalmazott számítógépéről. Egyes felhasználók veszteségekről is beszámoltak.

 

Coinrail: A félelem, bizonytalanság és kétség (FUD) veszélye
Mikor: 2018 júniusa
Mennyit: 40 milliárd dél-koreai won (kb. 37,2 millió dollár)
Következmény: A mainstream média eltúlzott reakciója

Amikor a dél-koreai Coinrail váltót hackertámadás érte, a mainstream média minden erejével reagált. A Bloomberg, a Wall Street Journal, a Reuters és a Guardian is összekapcsolták a kibertámadást a bitcoin és egyéb altcoinok árfolyamának zuhanásával – a bitcoin ugyanis akkor 11%-ot veszített az értékéből – bár elismerték, hogy a Coinrail esete csak egy kis művelet volt – akkoriban ugyanis a 99. legnagyobb kriptováltó volt. Ráadásul az általuk közölt cikkek egyike sem említi az árfolyamzuhanás egy másik lehetséges magyarázatát, mint például az épp akkor zajló amerikai szabályozók vizsgálatait az ármanipulációval kapcsolatban. Ez természetesen kiborította a közösséget.
A jelentések szerint a Coinrail körülbelül 40 milliárd wont (37,2 millió dollárt) vesztett, beleértve a 21 milliárd won értékű Pundi X, és a 14,9 milliárd won értékű Aston digitális érméket is. Ahogy a helyi hírportál, a Sedaily is rámutatott, a Coinrail egy héttel a támadás előtt eltávolította a kártérítésre vonatkozó részeket a szolgáltatási feltételeiből. A váltó ettől függetlenül azzal magyarázza a lépését, hogy a kormánnyal való együttműködésük során felülvizsgálták a szerződési feltételeket.
A váltó weboldala szerint az eszközök 70%-át utalták át hideg tárcába, és a lopott tokenek „körülbelül 80%-a” került lefagyasztásra vagy kivonásra valamilyen módon a váltó “rendszer-karbantartása” során. A Coinrail július közepére tervezi az újraindulást.

Folytatás következik………

 

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Intézményi aranyláz: új korszak kezdődhet a blokkláncon

A modern pénzügyi rendszer történetének egyik legfontosabb átalakulása zajlik éppen. A blokklánc-technológia gyors terjedésével a valós eszközök tokenizációja lett a következő nagy globális áttörés. A Boston...

Hatalmas frissítés érkezik: ilyen lesz az Ethereum Fusaka upgrade

Az Ethereum, a világ egyik legnagyobb blokklánc-hálózata, hamarosan egy olyan technológiai frissítést kap, amely alapjaiban alakíthatja át a működését. December 3-án indul a Fusaka, amelyet a...

Ütős fordulat: a Vanguard mégis engedi a Bitcoin- és Ethereum-ETF-eket

A Vanguard Group, a világ második legnagyobb eszközkezelője december 2-tól engedélyezi a kripto-ETF-ekhez és kapcsolódó befektetési alapokhoz való hozzáférést saját platformján. A Bloomberg szerint ez...

A Bitget exkluzív Crypto Elites rendezvényt indít Budapesten

A világ vezető univerzális tőzsdéje (UEX), a Bitget bejelentette, hogy Bitget Crypto Elites Padel Networking Event nevű rendezvényét december 12-én 17:00 órakor tartja a Top...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.